A WikiLeaks alapítójának Nobel-békedíjra való felterjesztését, ennek lehetőségét vetette fel szerdán egy Dmitrij Medvegyev orosz államfő környezetéhez tartozó, neve mellőzését kérő forrás.
Miközben Franciaország déli részén a hőmérséklet szerdán meghaladja a 15 fokot, a fővárosban és az ország északi részén dél óta sűrű pelyhekben szakad a hó.
Az Obama-kormányzat által haza- vagy más országokba toloncolt guantánamói foglyok közül kettőről biztosan tudni, háromról pedig gyanítani lehet, hogy visszatért a fegyveres harchoz.
Tűz ütött ki szerdán hajnalban a chilei főváros egyik börtönében, s a tűzben 81 ember vesztette életét - jelentette az állami televízió, a büntetés-végrehajtási hatóságok közlésére hivatkozva.
Pert indított Katona Magda az őt afganisztáni választási csalással vádoló Emrooz TV ellen, ahol állítása szerint manipulált videofelvételt mutattak be róla, valamint feljelentést tett a Washington Post és az Index ellen is a tények elferdítése miatt. Az Afganisztánért Alapítvány vezetője szerint a kirobbant botrány hátterében az iráni titkosszolgálat áll, amely már régóta el akarja őt lehetetleníteni.
Miközben Dél-Korea és az USA hadgyakorlatozik és Észak azzal fenyegetőzik, hogy azonnal támad, ha megsértik az országot, tüntetések robbantak ki Szöulban. Az emberek ugyanis nem nézték jó szemmel, hogy Észak hazájukra lőtt novemberben.
Az ausztrál kormány az Egyesült Államokat teszi felelőssé azért, hogy a WikiLeaks portál titkos amerikai diplomáciai dokumentumokat tudott nyilvánosságra hozni.
Miközben a WikiLeaks alapítóját körözik, a honlap világszerte nagy népszerűségnek örvend, olyannyira, hogy egy múlt szombaton indított kampány hatására folyamatosan klónozzák. Ezért már több mint 500 internetes oldal kínálja a rajta elérhető tartalmat.
Az amerikai hatóságok is szeretnék, ha a WikiLeaks alapítóját nekik is kiszolgáltatnák, mert a honlap által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok sokkban tartják az egész amerikai külügyi államapparátust - tudta meg a Magyar Rádió.
Országos sztrájkkal és nagygyűlésekkel tiltakoznak szerdán a cseh közalkalmazottak a kormány megszorító intézkedései, elsősorban a bérek jövő évi tervezett tízszázalékos csökkentése ellen.
Szigorítani akarja azoknak a befektetési alapoknak, tőzsdei kereskedőknek és bankmenedzsereknek a büntetési tételeit az Európai Unió belső piacokért felelős biztosa, akik az uniós szabályok ellen vétenek- írja a Süddeutsche Zeitung.
Országos sztrájkkal és nagygyűlésekkel tiltakoznak a cseh közalkalmazottak a kormány megszorító intézkedései, elsősorban a bérek jövő évi tervezett tíz százalékos csökkentése ellen - írja a Ceske Noviny című cseh lap.
"Soha nem jön jól a hitelképesség leminősítése, ám Magyarország esetében az időzítés különösen rossz volt: a Moody's Investors Service hitelminősítő egy hónappal a soros magyar EU-elnökség kezdete előtt rontotta a "bóvli" kategóriától mindössze egy fokozatnyira lévő szintre a magyar adósosztályzatot "- áll a Financial Times kommentárjában.
"A demokrácia érvényesülésének szempontjából nagyon fontos a titkos amerikai iratok leleplezése, és épp ezért a WikiLeaks védelmet érdemelne a támadások és fenyegetések helyet"t - hangsúlyozta a portál alapítója egy Ausztráliában megjelent cikkében.
Orosz repülőgépek zavarták meg az Egyesült Államok és Japán közös hadgyakorlatát a Japán-tengeren, emiatt a manőverek egy részét egy időre fel kellett függeszteni.
Az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák "jól képzettek és bátrak" - közölte kedd este Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete.
Eddig 37 holttestet sikerült a mentőcsapatoknak kiszabadítaniuk a hétvégi földcsuszamlás okozta romok alól Kolumbiának a katasztrófa sújtotta Antioquia tartományában.
Az ausztrál kormány az Egyesült Államokat teszi felelőssé azért, hogy a WikiLeaks portál titkos amerikai diplomáciai dokumentumokat tud nyilvánosságra hozni.