Külföld

Fogadhatunk a WikiLeaksre

admin
admin

2010. 12. 08. 11:35

Miközben a WikiLeaks alapítóját körözik, a honlap világszerte nagy népszerűségnek örvend, olyannyira, hogy egy múlt szombaton indított kampány hatására folyamatosan klónozzák. Ezért már több mint 500 internetes oldal kínálja a rajta elérhető tartalmat.

Két nap alatt 507 oldal csatlakozott a Twitteren keresztül kezdeményezett “imwikileaks”, azaz az”Én WikiLeaks vagyok!” felhíváshoz, és klónozta a portál tartalmát azzal a céllal, hogy a titkos amerikai diplomáciai iratok minél nagyobb felületen elérhetőek legyenek. A WikiLeaks azután döntött kampánya beindításáról, hogy megjelentetett egy üzenetet, miszerint a portál “erős támadás alatt áll”.

“Mindent megteszünk, amit tudunk, hiszen az Egyesült Államok nemzetbiztonsága és az amerikai nép javára dolgozók élete veszélybe került” – mondta Eric Holder, amerikai igazságügyi miniszter, amikor arra a kérdésre válaszolt, milyen módon próbál az Egyesült Államok gátat vetni a WikiLeaks tevékenységének.

A WikiLeaks alapítójának egyelőre a legnagyobb kárt azok a magánvállalatok okozták, amelyek a titkos diplomáciai sürgönyök leleplezése óta hátat fordítottak neki. Először az amerikai Amazon Web Server (AWS), az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó Amazon amerikai cégóriás egyik leányvállalata kezdte, amikor múlt csütörtökön letiltotta szervereiről az oknyomozó oldalt.

Julian Assange

Julian Assange

Nem sokkal később az EveryDNS.net amerikai vállalat ideiglenesen elérhetetlenné tette a WikiLeaks.org-ot, majd a PayPal pénzügyi intézet zárta le a WikiLeaks számláját. Ezzel az Assange-nak szánt adományok folyósítását akadályozta. Hétfőn pedig a svájci posta banki leányvállalata, a Postfinance befagyasztotta Assange bankszámláját.

A kiszivárogtatások után kialakult helyzetből több internetes fogadóiroda is próbál jó üzletet csinálni, ugyanis már lehet fogadni a WikiLeaks és alapítójának jövőjére. A YouWager.com nevű oldal például pillanatnyilag azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a WikiLeaks a világhálón marad, illetve hogy Assange ellen nem indul bírósági eljárás az Egyesült Államokban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.