Nagyvilág

Ausztrália: Washington felelős a kiszivárogtatásért

Az ausztrál kormány az Egyesült Államokat teszi felelőssé azért, hogy a WikiLeaks portál titkos amerikai diplomáciai dokumentumokat tudott nyilvánosságra hozni.

Kevin Rudd ausztrál külügyminiszter a Reuters hírügynökségnek szerdán azt mondta: a sürgönyök nyilvánosságra kerüléséért jogilag azok a felelőssek, akik eredetileg kiszivárogtatták, nem pedig Julian Assange, a honlap alapítója. Hozzátette: az ügy felveti azt a kérdést is, hogy az Egyesült Államok megfelelően gondoskodik-e titkos iratai biztonságáról.

A mintegy 250 ezer titkos amerikai sürgöny kiszivárgásának eredeti forrása nem ismert, bár az amerikai szárazföldi erők egy közkatonáját, a korábban Irakban hírszerzési elemzőként dolgozó Bradley Manninget több mint 150 ezer külügyminisztériumi irat jogosulatlan letöltésével vádolták meg a katonai hatóságok.

Rudd szerdán megerősítette, hogy Ausztrália konzuli segítséget nyújt Assange-nak a kihallgatások során. A WikiLeaks alapítóját nemi erőszak gyanújával kedden vette őrizetbe a brit rendőrség a svéd kezdeményezésre kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján.

A The Sydney Morning Herald című napilap szerdai számában egyebek mellett éppen Ruddal kapcsolatos WikiLeaks-dokumentumokat tett közzé, melyekben azt vetik az ausztrál külügyi tárca vezetőjének a szemére, hogy 2007 decemberétől 2010 júniusáig tartó miniszterelnöksége idején Ausztrália külpolitikai baklövések sorát követte el.

AJÁNLOTT LINKEK:

A New York Times megsérthette a kémkedési törvényt (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik