Nagyvilág
Az orosz külügyminiszter-helyettes a korlátozások feloldására szólította fel az Európai Uniót azt ígérve, hogy cserébe ők is hatályon kívül helyezik az ellenintézkedéseket.
2014. 11. 29. 13:30
Fegyveresek merényletet követtek el az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban, az akció során tizenöt ember meghalt, tizennégyen pedig megsebesültek - jelentette szombaton a Hszinhua hivatalos hírügynökség.
A volt republikánus elnökjelölt egy öreg KGB-apparatcsiknak tartja az orosz elnököt.
2014. 11. 29. 12:36
A balesetben senki sem sérült meg.
10 és 13 ezer fő között becsüli egy felmérés azok számát, akiket rabszolgaként dolgoztatnak Nagy-Britanniában. Ez négyszerese annak, amit előzőleg feltételeztek.
2014. 11. 29. 11:06
A bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy Hoszni Mubarak intézkedett volna az ellene tüntetők megölése érdekében.
Szerintük az Egyesült Államok a faji diszkrimináció melegágya, ezért vonultak utcára a hatalompárti demonstrálók.
2014. 11. 29. 10:00
Szakadékba zuhant egy busz Nepálban szombaton.
Hat hete tartanak a tiltakozó megmozdulások Hongkongban, már a bírósági végrehajtók is beszálltak.
35 fegyenccel gyógyszer-túladagolás végzett, húszan kómában vannak.
Furcsa baleset történt Amszterdamban.
Mint ahogy hazánkban is előfordulnak karácsonykor családi csetepaték, Amerikában hálaadáskor is van, hogy egymás agyára mennek a napokig összezárt emberek.
2014. 11. 28. 21:34
Egy orosz atom-tengeralattjáróról Ismét sikeres kilövést hajtottak végre Bulava (Buzogány) nevű ballisztikus rakétaával.
2014. 11. 28. 21:09
Tizenegy év börtönbüntetést és a 6 millió forintnyi kártérítést szabtak ki Mexikóban egy plasztikai sebészre.
2014. 11. 28. 20:30
A hivatalos információk szerint 35-en, de az AFP szerint 92-en haltak meg. A jelek a a Boko Haramra utalnak.
Lőtt sebbe halt bele péntekre virradóra egy férfi, aki megpróbálta felgyújtani az austini mexikói konzulátust és több mint 100 lövést adott le a texasi főváros belterületén.
Rekordszámú, mintegy 1,2 millió darab karácsonyi égővel díszítették ki a canberrai bevásárlóközpontot.
Az ENSZ illetékes bizottsága szerint az Egyesült Államok nem teljesíti a nemzetközi egyezmény előírásait. A chicagói rendőrséget külön kiemelték.
Egy kávézóban ülő férfi kezéből kapta ki mobiltelefonját, és gyorsan el akart szaladni zsákmányával, de nem jutott messzire.
Törökországba látogatott az egyházfő. Bírálták, hogy Erdogannal az új, ezer szobás fényűző elnöki palotában találkozott.
2014. 11. 28. 16:26
A gyógyult férfiak még három hónapig fertőzhetnek – írja a az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2014. 11. 28. 15:43
- 12:37 Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert
- 12:29 Az NB I-es szezon legfontosabb szerelését bemutató játékost egy német csapat vinné
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 12:07 Csodás égi látványban lehet részünk ma este
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 11:55 Roncsautóból lőtte ki az élelemmel odacsalt vadmalacokat egy vadász, majd feldolgozta és megette őket
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 11:45 Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
- 11:41 Emelkednek az üzemanyagárak szerdától
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 11:36 A végzet indult Magyarország felé 1521-ben
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 11:23 Tarr Zoltán komoly átalakításokat ígér a magyar filmes világban
- 11:17 Őrizetbe vette az izraeli hadsereg az ír államfő testvérét
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 10:51 Ugyanaz az ügyvéd írhatta K. Endre kegyelmi kérvényét, aki a terrorizmusért elitélt Budaházy György ügyében lobbizott
