Gazdaság

Sok gondot okozhatnak a kimerült szénbányák: egyes helyeken besüppedhetnek, beszakadhatnak, másutt pedig időnként a metán, a nitrogén és a szén-dioxid akár több ezer köbméternyi keveréke is a felszínre törhet a műveléssel felhagyott aknákból. Németországban a környezeti, biztonsági és energetikai kutatásokat végző Fraunhofer Intézet szakemberei megpróbálják hasznossá tenni ezt a természetes energiaforrást: kiszivattyúzzák a gázt a [...]
2000. 03. 29. 00:00
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a múlt héten megválasztotta Horst Köhlert, az Európai Unió német jelöltjét, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jelenlegi elnökét a szervezet új vezérigazgatójává. A Washingtonban kiadott IMF-közlemény szerint a testület egyhangúlag döntött erről. Horst Köhler utódlásáról az EBRD élén ez idáig csak nem hivatalos nyilatkozatok hangzottak el, közülük [...]
2000. 03. 29. 00:00
Ha egy betanított munkás esetében 55 ezer forintos bruttó havi bért veszünk alapul, akkor ez – 176 órás havi munkaidővel számolva – 312 forintos órabért jelent. Közterhekkel együtt (a 22 százalékos nyugdíj- a 11 százalékos tb- és a 3 százalékos munkaadói járulékkal, a havi 3900 forintos egészségügyi járulékkal, a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulással, valamint [...]
2000. 03. 29. 00:00
A német nyelv és kultúra nemzetközi terjesztésén fáradozó müncheni Goethe Intézet a nagy német költőfejedelemről elnevezett éremmel tüntetett ki Weimarban több külföldi alkotót, köztük Konrád György írót és George Tabori drámaíró-rendezőt. A Goethe-éremmel 1954 óta tisztelik meg azokat a külföldi személyeket, akik különösen sokat tesznek a német nyelv Németország határain túli megismertetéséért, a nemzetközi kulturális [...]
2000. 03. 29. 00:00
Április 4-én 13 órakor tartja közgyűlését a HB Westminster Rt. A tulajdonosok az éves beszámoló elfogadásáról és az eredmény felosztásáról döntenek. Határozatképtelenség esetén fél órával később ismételik meg a közgyűlést. A vállalat illikvidnek számító papírjat a Budapesti Értéktőzsde C kategóriájában jegyzik.
2000. 03. 29. 00:00
Vasárnap este, a Los Angeles-i díjkiosztó ünnepségen igazolódtak a várakozások: az idén az Amerikai szépség (American Beauty) című film öt, kiemelt fontosságú Oscar-díjat kapott. Elnyerte a legjobb filmnek járó fődíjat, valamint a legjobb rendezőnek (Sam Mendes) és a legjobb operatőrnek járó Oscart (Conrad Hall); a legjobb férfi főszereplőnek – ugyanebben a filmben nyújtott alakításáért – [...]
2000. 03. 29. 00:00
A húsipar általános nehézségei ellenére nagy ívű üzleti pályát indított el a kaposvári Pini húsfeldolgozó új olasz tulajdonosa, a Kometa. Az olasz Pedranzini-család tavaly augusztusban az addigi 25 százalék után 76 százalékos többséget szerzett a kaposvári húsfeldolgozóban, az ország egyik legmodernebb ilyen létesítményében. A gyors konszolidációnak máris mutatkoznak az eredményei. Az 1998-as veszteséges év után [...]
2000. 03. 29. 00:00
A gyémánt – a szén kristályos módosulata – nemcsak ékszerek alkotórészeként keresett. Fontos ipari alapanyag is, amely nagy keménysége mellett egyéb kiváló jellemzőkkel is dicsekedhet: ötször jobban vezeti a hőt mint például a réz, továbbá átlátszó a röntgen- vagy a lézersugarak számára. Számos kedvező tulajdonsága mellett azonban van egy jól ismert hátránya: a természetes gyémánt [...]
2000. 03. 29. 00:00
*Körülbelüli érték; **Adminisztratív munkakörnél 2-3 hét, egyéb esetben 4-6 hét; Cég neve Nettó árbevétel (millió forint) Árbevétel megoszlása, 1999. (százalék) Kiszámlázott órák száma (ezer óra) Adatbázis nagysága (ezer fő) Tanács- adók száma (fő) Jellemző teljesítési idő gyakran kölcsönzött Foglalkozás, beosztás 1998. 1999. Kölcsönzés Kihelyezés Egyéb 1998. 1999. Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. 322 706 73 10 [...]
2000. 03. 29. 00:00
AMERIKA uproar.com prizepoint.com gamescene.com amused.com mentalstate.com LATIN AMERIKA terra.uproar.com EURÓPA euro.uproar.com uproar.co.uk uproar.de es.uproar.com
2000. 03. 29. 00:00
Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a Nagyházi Galéria 46. festményárverésének legmagasabb kikiáltási áráról, 8 millióról induló képe. A németalföldi Joost Cornelis Droochsloot 1600-as évekből való, falusi jelentet ábrázoló képét végül 13,1 millió forintnál ütötték le. Az induló árát ugyan nem haladta meg, de 5,5 millióért elkelt id. Markó Károly gyönyörű Naplementéje, és szintén a viszonylag magas [...]
2000. 03. 29. 00:00
A német-amerikai DaimlerChrysler konszern hétfőn bejelentette, hogy tőkeemelés keretében 34 százalékos részesedést szerez – 2,1 milliárd euróért – a Mitsubishiben. Ezzel a DaimlerChryslernek vétójoga lesz a japán autógyártó döntéseinél, bár a Mitsubishi függetlenül irányított vállalat marad. Az eladásokat és az árbevételt tekintve a két cég együttesen bekerül a világ három legnagyobb autógyártója közé. A DaimlerChrysler [...]
2000. 03. 29. 00:00
A cseh zenei élet teljesen egyedi, mással össze nem téveszthető jelensége már visszatérő vendég Magyarországon. Tavaly tavasszal a Trafó, ősszel pedig a győri Mediawave adott otthont a Vladimir Vaclavik gitárossal előadott kétszemélyes produkciójának. Iva Bittová március 31-én a Lelky leánykórussal és Otto Lechner tangóharmonika művésszel lép fel Budapesten. A meghatározhatatlan stílusú, kategóriákba nem gyömöszölhető, sok [...]
2000. 03. 29. 00:00
INDEX hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1999 vége óta (százalék) BUX, Budapest 10 295 +2,81 +16,73 Dow Jones, New York 11 025 +3,42 -2,74 FTSE-100, London 6 687 +0,84 -3,50 DAX-30, Frankfurt 7 892 +0,60 +16,91 CAC-40, Párizs 6 451 +1,03 +9,02 WIG, Varsó 22 868 – 26,46 Nikkei-225, Tokió 20 [...]
2000. 03. 29. 00:00
Forrás: Uproar MUTATÓK 1998. 1999. Összes bevétel 1,63 10,39 Közvetlen költség 0,76 2,53 Bruttó fedezet 0,87 7,86 Működési költségek 6,96 46,77 Értékesítés és marketingköltség 3,77 28,07 Termék- és technológia fejlesztés 0,85 3,70 Általános és adminisztratív költség 2,33 8,92 Eszmei vagyonrészek amortizációja 0,01 6,09 Működési veszteség 6,09 38,91 Mérleg szerinti eredmény -5,83 -38,72 Könyv szerinti érték [...]
2000. 03. 29. 00:00
Egy lausitzi tájszólásban íródott csontkemény bohózat nyerte el Németországban 1994-ben az egyik legrangosabb színházi kitüntetést, a Gerhart-Hauptmann díjat. Szerzője, Oliver Bukowski most ezzel a művel szerepel a budapesti Goethe Intézet Felolvasószínházában április 3-án. Két teljesen hétköznapi lübbenaui polgár – Gretschke úr és felesége – vállalkozásba kezd, ám a Gretschke-Coctail-Centerbe a kutya sem tér be. A [...]
2000. 03. 29. 00:00
Olvasói sztorik