Senkinek nem adunk pénzt csak azért, mert szegény – oszlat el egy, a tagjelölt országok elmaradottabb térségeiben néha létező illúziót az Európai Bizottság egyik, nevének elhallgatását kérő tisztviselője. A tizenöt tagállam valójában nagyon megnézi majd, kinek és milyen célra ad majd pénzt a körülbelül 90 milliárd eurós éves közösségi költségvetés nagyjából egyharmadát kitevő regionális (strukturális, illetve kohéziós) alapokból.
NAGY A TÉT. Pedig amennyiben csak a szegénység számítana, a tíz közép- és kelet-európai tagjelölt jó esélyekkel indulna az elmaradott régiók felzárkózását elősegíteni hivatott támogatásokért. Az Eurostat által tavaly ősszel közzétett – ez idáig a legutolsó, 1996-os adatokon alapuló – statisztika szerint a tíz belépni szándékozó állam 89 régiója közül 85 biztosan kvalifikálná magát a regionális “torta” legnagyobb szeletének számító fő célterület minősítésre (ezt a közösségi zsargonban 1. számú célkitűzésnek – objectiv 1-nek nevezik). Az érvényes szabályok szerint ugyanis minden olyan régió igényt tarthat a strukturális alapok ezen formájára, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el az Európai Unió (EU) átlagának 75 százalékát. Az úgynevezett luxemburgi csoport (így nevezik a csatlakozási folyamatban legelőrébb tartó hat országot) tavaly év végén átnyújtott tárgyalási álláspontjában kivétel nélkül az egész területére kérte a jogosultság megállapítását. “Az egy főre jutó GDP csak az egyik, de korántsem a legfontosabb szempont lesz a támogatások elbírálásakor” – állítja Eneko Landáburu, a brüsszeli bizottság új bővítési főigazgatója. A spanyol tisztviselő szerint ennél is lényegesebb, hogy a jelenlegi tagállamok készek és képesek lesznek-e a tagjelöltek igényeinek megfelelő pénz előteremtésére. A tét csaknem 40 milliárd euró: az unió 2002 és 2006 között ennyit szán a jövendőbeli tagok hátrányos helyzetű térségeinek támogatására.
Értesüléseink szerint a többség – az élen Spanyolországgal és Portugáliával – korainak tartja megnyitni a belső vitát a régiók finanszírozásáról. Ők azzal érvelnek, hogy a következő, 2007-től induló költségvetési időszakban várhatóan megváltoznak azok a kritériumok, amelyek alapján a tagországok régiói kiérdemelhetik a strukturális támogatásokat. Az új, szegényebb országok belépése ugyanis lejjebb fogja vinni az EU GDP-jének átlagát, így a jelenlegi tagállamok régióinak kevesebb jutna a közös kasszából.
Mindez azt jelentheti, hogy a hat első körös tagjelölt nem sok érdemi válaszra számíthat a tizenötöktől, amikor – várhatóan április elején – megkezdődnek a tárgyalások a regionális politikát taglaló fejezetről. Az EU jelenlegi tagjai ehelyett a hosszasnak ígérkező alkudozás első fázisában arra koncentrálnak majd, hogy a másik oldalon minden feltétel adott legyen a kohézió előmozdítását szolgáló pénzek fogadására. EU-források szerint “tényleges aggodalomra” ad okot, hogy a jövendőbeli tagok képesek lesznek-e a regionális segélyek felszívására.
TAKTIKÁZÁS. Az unió azt is tüzetesen megvizsgálja majd a tárgyalásokon, hogy a belépés előtt álló államok miként állítják fel régiórendszerüket. A régiók meghatározását általában az EU-n belül is nagy taktikázás jellemzi: alkalmasint úgy lehet meghúzni a határokat, hogy az átlagosnál fejlettebb régiók is közösségi pénzekhez jussanak. Brüsszelben nem túl lelkesek amiatt, hogy a tagjelöltek hivatalos álláspontjukban nem kötelezték el magukat semmilyen végleges struktúra mellett, nehogy emiatt megfosszák magukat a támogatástól. Egyedül Magyarország és Lengyelország merészkedett egyáltalán odáig, hogy pozíciójában ismertette a regionális beosztást – igaz, fenntartva a változtatás jogát. A tét nagy, hiszen az alkalmazott módszertől függhet, hogy Prága, Budapest, illetve általában az országos átlag fölött lévő fővárosok bezsebelhetnek-e valamit az uniós pénzekből.
A cseh főváros például az EU kimutatása szerint már 1996-ban az egy főre jutó átlagos uniós GDP 120 százalékán állt, amivel egész Közép- és Kelet-Európa abszolút listavezetőjének számított. A második helyen tanyázott a Pozsony-környéki régió, ahol 97 százalékot mértek. Nálunk a közép-magyarországi térség minősült a legjobbnak az átlagos közösségi GDP 70 százalékával. Az uniós támogatások szempontjából egyelőre külön régiónak nem számító Budapest 88 százalékon állt, a sereghajtó pedig Nógrád megye volt, 27 százalékkal.
Bár elvileg minden ország úgy osztja fel a területét, ahogyan akarja, a regionális térképek előterjesztésekor mindenkinek alaposan – gazdasági és politikai érvek felvonultatásával – kell megindokolnia döntését.
