Gazdaság

Május 31-én tartja éves rendes közgyűlését a Graphisoft Rt. A társaság papírjaival május 16-tól – a Frankfurti Neuer Markton eltöltött két év után – a Budapesti Értéktőzsdén is kereskednek.
2000. 05. 24. 00:00
A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE), valamint közgazdasági képzésben érdekelt gazdasági társaságok együttműködésének kérdései voltak terítéken a minap az egyetem Fővám téri épületében lezajlott konferencián. A rendezvényen kiemelt figyelmet szenteltek a szakképzési törvény januártól hatályba lépett módosításának. Eszerint ugyanis, míg korábban a szakképzési hozzájárulás megfizetésére kötelezett szervezet a beszámolójában kimutatott bérköltség maximum 0,2 százalékát [...]
2000. 05. 24. 00:00
Ha nem vigyázol, bekap az Amazon! – fiigyelmeztetik egymást az internet szörfölői, arra utalva, hogy ha nem elég tudatosan böngészünk, pillanatok alatt eljutunk egy Amazon.com linkhez, s az szirénként el is csábít. Az elektronikus kereskedelem gazdaságának sajátos törvényeit szinte állatorvosi lóként testesíti meg az Amazon.com. Az öt évvel ezelőtt egy seattle-i garázsból könyvkereskedésként indult cég [...]
2000. 05. 24. 00:00
Inkább üzleti, mintsem politikai szemléletűek az Európai Unió (EU) keleti kiterjesztését vezénylő nyugati politikusok; mivel az unió az olcsó bővítésben érdekelt, a magyar tárgyalási stratégiának nem a közvetlen transzferigényekre, hanem a hosszú távú és közvetett hozadékokra szükséges összpontosítania - állítja Csaba László. Az integráció szerinte mindkét fél számára előnyöket tartogat.
2000. 05. 24. 00:00
Sikerült olyan vevőt találni a Rover Cars számára, amely folytatja a Roverek gyártását, és megmarad a több ezer állás a birminghami gyárban – jelentette be Joachim Milberg, a BMW-csoport igazgatótanácsának elnöke, miután megállapodott a Phoenix konzorciummal. A Phoenix folytatja a Rover Cars-nál a fejlesztést, a gyártást és az értékesítést, és megszerezte az MG márkát is. [...]
2000. 05. 24. 00:00
Ázsia egyik nagy reformegyénisége komoly vereséget szenvedett. Kim De Dzsung dél-koreai elnök azt sugallta a választóknak: mélyreható gazdasági reformjai folytatásához erős mandátumra van szüksége. Az üzenet azonban nagyrészt süket fülekre talált. Az áprilisi parlamenti választásokon a koreaiak – szokásukhoz híven – regionális hovatartozásuk szerint szavaztak, megerősítve ezzel az ellenzéket és a második helyre utasítva Kim [...]
2000. 05. 24. 00:00
Az európai konjunktúra által teremtett kereslet biztos alapja lehet a magyar gazdaság további gyors erősödésének. A várható gazdasági növekedésnek megfelelően Nagy Gábor, a Quantum Bróker Rt. elemzője hosszú távon árfolyam-emelkedésre számít a magyar tőkepiacon. Természetesen a gazdasági növekedés következtében megélénkülő belső fogyasztásnak az inflációra és a külső egyensúlyra gyakorolt (negatív) hatását folyamatosan nyomon kell követni [...]
2000. 05. 24. 00:00
A május 15-én nyilvánosságra hozott első negyedéves gyorsjelentés szerint a tavalyi 2,3-szeresére nőtt a Mol adózott eredménye. A 25 milliárd forintnyi összeg jóval meghaladja az előzetes elemzői várakozásokat. A jó eredmény azonban nem adott lökést az olajipari részvény árfolyamának. A részvény kurzusa lapzártánk időpontjában alig haladja meg a 4450 forintot. Az olajtársaság első negyedéves jó [...]
2000. 05. 24. 00:00
15-20 ezer négyzetméter beépített terület az a határ, amely- nagy gyakorlattal – még belülről átlátható 50 ezer négyzetméternél már nem lehet tudni, hogy mely szobák, helyiségek, területek kihez is tartoznak 80 ezer négyzetméter felett már nem lehet tudni, hol van üres terület 100 ezer négyzetméter felett általában nem tudják megmondani, pontosan hány épület is van
2000. 05. 17. 00:00
Föderális Európai Unió kialakítására tett célzást egy előadásában a német külügyminiszter. Joschka Fischer szerint az Európai Unió legegységesebb tagjainak csoportja jó alapot képezhet egy föderális, a jelenleginél szorosabb államszövetséget képező EU megteremtéséhez. A keleti bővítés révén húsznál több tagúra szélesedő EU-nak szüksége lenne a föderalista fejlődésre. Fischer szerint a magot a hat alapító EU-tag, a [...]
2000. 05. 17. 00:00
A törvényhozók többsége nem allergiás Mihail Kaszjanovra – e szavakkal kommentálta a duma elnöke, Gennagyij Szeleznyov a frissen beiktatott államfő, Vlagyimir Putyin által kormányfőnek jelölt eddigi első miniszterelnök-helyettes személyét. A moszkvai honatyákhoz hasonlóan a Nyugat is jó választásnak tartja a 42 éves Kaszjanovot. Jól ismeri, hiszen az új kormányfő az elmúlt években még pénzügyminiszterként mind [...]
2000. 05. 17. 00:00
A világ legkisebb helikopterével kufárkodnak az interneten japán mérnökök: a mini légi járművet pedig nem az extrémsportok megszállottainak, hanem a nagyvárosok egyszerű lakóinak ajánlják. Az iparilag fejlett országokban a jómódúak többnyire a zajos városközpontoktól távol eső, nyugodt, elegáns alvóvárosokban laknak – ennek azonban ára van, mert a rendszerint kilométerekre eső munkahelyükre zsúfolt utakon, dugókban kell [...]
2000. 05. 17. 00:00
A központi költségvetés hiánya ez év első négy hónapjában 116 milliárd forint volt, szemben a tavaly első négy havi 219 milliárd forinttal. Az év első harmadában a deficit az éves előirányzat 29,2 százalékát érte el. Tovább javult az államháztartás egyenlege is: hiánya az első négy hónapban 157 milliárd forintra rúgott, míg az elmúlt év hasonló [...]
2000. 05. 17. 00:00
Egyes hírek szerint – európai pozícióját erősítendő – a British Airways (BA) tárgyalásokat folytat a KLM-mel a holland légitársaság részvényei egy részének megvételéről. Megfigyelők szerint a KLM érdekelt az ügyletben, mivel érzékeny veszteséget volt kénytelen elszenvedni az olasz Alitaliával meghiúsult szövetség után. A BA szóvivője elismerte, hogy vannak tárgyalások cége és a KLM között, de [...]
2000. 05. 17. 00:00
A vállalat közleménye szerint a Synergon előrehaladott tárgyalásokat folytat egy horvátországi akvizícióról, továbbá több romániai társaság is szóba jöhet a terjeszkedő cég partnereként.
2000. 05. 17. 00:00
Ugyan az OTP Bank részvényei az elmúlt hetekben a többi blue chiphez hasonlóan komoly árfolyamveszteséget szenvedtek el, május második hetére elvonultak a felhők, s a banki papírok ismét a 15 ezer forintos, április elején jellemző árszintet közelítik. Pedig a befektetők nem veszik jó néven a tőzsde legfontosabb társaságai közt számon tartott bankcsoporttól, hogy évekkel ezelőtt [...]
2000. 05. 17. 00:00
Anticiklikus stratégiát köivetne befektetéseiben Bereczki Zoltán, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt. alapkezelője. A kötvénypiaci szakértő szerint a hazai állampapírpiac a kereslet és kínálat egyensúlyának felborulása miatti korrekciót élt, illetve él át. Az év első két hónapjában egyértelműen megfigyelhető volt, hogy a háztartások a bankbetétben tartott megtakarításaik egy részét befektetési alapokba helyezték át, ami közvetve keresletnövekedést [...]
2000. 05. 17. 00:00
Olvasói sztorik