Kapcsolati tőkések
Származásunk, meggyőződé-sünk,érdeklődésünk, érzelmeink, vagy éppen érdekeink alapján válogatjuk meg kapcsolatainkat. Életünket hálózatok hálózzák be.
Do ut des, azaz adok, hogy adj – fogalmazták meg tömören a rómaiak, hogyan váltható a kapcsolati tőke aprópénzre. Pár ezer évvel később, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a szociológia ismét felfedezte, hogy a társadalmi kapcsolatok tulajdonképpen ugyanolyan tőkének számítanak, mint a vagyon, a jövedelem vagy az iskolai végzettség.
KÖNNYŰ FELHALMOZÁS. E tőketípus felhalmozása jó esetben kevés vesződséggel jár: amerikai kutatók szerint aki reggelente rábólint a vele szembe futóra, minden csütörtökön ugyanazzal a baráti társasággal bridzsezik, vagy egyszerűen pletykál a szomszéddal, az minden alkalommal hozzátesz valamit a társadalmi tőkéjéhez. Ennek ellenére, mi magyarok a hasznosítható társadalmi tőkének sem vagyunk bővében. A Figyelő által megkérdezett karriertanácsadók tapasztalatai szerint az átlagpolgár járatlan hálózatai építésében.
Sokakat a szemérmesség, másokat zárkózottságuk tart vissza, de korántsem tudatosan végzik a tevékenységet, s így a hatékonyság is messze elmarad a lehetőségektől. Kiváltképpen a 40 év fölöttiek esetén: ők ugyanis ez ügyben duplán érintettek. Álláskilátásaik nem igazán rózsásak, ellenben ők azok, akik az idő múlásával biztosan kiterjedt kapcsolati hálóra tettek szert – legfeljebb nem tudnak róla. A leépítések révén munkájukat vesztőket helyzetbe hozni igyekvő DBM Magyarország karriertanácsadó cégnél ezt tartják a legfontosabb kérdésnek. Az ügyfelekrendre házi feladatul kapják, hogy állítsanak össze 15-20 fős listát a kapcsolataikról. “Eleinte hitetlenkednek, hogy ez sikerülhet” – meséli Juhos Andrea, a cég hazai vezetője. Holott egyes felmérések szerint Magyarországon az álláslehetőségek közel háromnegyedét informális úton nyerik el. A DBM Magyarország vizsgálata is azt mutatja, hogy az arány felülmúlja a nemzetközi átlagot, ami – e cég irodáinak tapasztalatait tekintve – 60 százalék körül jár. (Más kutatások arról tanúskodnak, hogy e fölötti az arány az Egyesült Államokban, az ellenkező véglet pedig Hollandia, ahol a munkáknak éppen csak a negyede talál személyes kapcsolatok révén gazdára.)
Az utóbbi évtizedben nálunk is megjelenő hálózatkutatók fontosnak tartják kiemelni a kapcsolatok tőke jellegét – vagyis azt, hogy létrehozása, fenntartása adott esetben költségekkel jár (például karácsonyi üdvözlőlapok írása, partik rendezése), de tőke jellegéből adódóan hozama is kell, hogy legyen: a befektetésnek meg kell térülnie. Bizonyos helyzetekben (migráció, vagy az állami, piaci intézményrendszer működési zavarai esetén) a kapcsolati tőke szerepe felértékelődik, direkt előnnyé válik. “Normális körülmények között ugyanakkor a kapcsolati tőke hozama kimerül abban, hogy az információszerzés költsége alacsonyabb lesz, a piaci folyamatok időigénye lerövidül” – mondja Sík Endre szociológus.
A magyar társadalom azonban gyanakvó: a közbeszédben például a hálózat kifejezés gyakran a klientúra-építés, valamint a korrupció fogalmával kapcsolódik össze, és erősen pejoratív értelmezést kap. Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) leköszönő rektora szerint ez a kádári korszak (egyébként a távoli múltban már gyökerekkel bíró) öröksége, a kölcsönös szívességeken alapuló, egymást érdemtelenül előnyökhöz juttató kapcsolatrendszer miatt van így. “A felsorolt fogalmak azonban mégsem egymás szinonimái” – véli Lakner Zoltán politológus. A hálózati kapcsolatok ugyanis arra valók, hogy egy politikai erő törvényes úton pótlólagos erőforrásokhoz jusson. Az értékek, az információk, a szolgáltatások, az anyagi eszközök áramlása teszi a hálózatot hálózattá, s különbözteti meg a személyes haszonszerzéstől – amelyek működése során egyes üzletemberek és politikusok “első milliói” jótékony homályba vesznek.
TRANZAKCIÓS KÖLTSÉGEK. Tévedés lenne ugyanakkor azt hinni, hogy a tisztán piacgazdaságra épülő társadalmakban nincs szerepük a kapcsolatoknak. Sík Endre erre azt az 1960-as években, az Egyesült Államokban készült tanulmánysorozatot hozza fel példaként, amely megállapítja: a vállalatok közötti szerződések 80 százalékát nem írásos formában rögzítették, mivel azok alapját az ügyfelek közötti erős személyes kötődések alkották. “A személyi kapcsolatrendszer nem tekinthető piaci anomáliának, sőt, alapvető feladata éppen az, hogy olajozza a piaci tranzakciókat, mivel csökkenti a tranzakciós költségeket” – mondja Sík.
Gond csak akkor adódik, ha a kapcsolatrendszer válik a társadalom működésének domináns szervezőerejévé, a nepotizmus, vagy a favoritizmus keretében. A kapcsolati hálók bizonyos szituációkban militáns módon alakítják egy közösség életét, a politikai-gazdasági elit úgy formálja az állami szerepvállalást, a jogi és a piaci feltételrendszert, hogy az a saját kapcsolati hálóinak kedvezzen. Szalai Erzsébet szociológus konkrét példaként említi, amikor egy törvény megalkotásánál a vállalkozó felajánlja a saját ügyvédjét az állami bürokráciának, hogy az majd kidolgozza a jogszabályt.
Nem véletlenül merül fel oly gyakran a hálózatépítés kapcsán, hogy végeredményben ki irányít kit. Képes-e a párt kontrollálni és vezényelni támogatóit? Ennek megítélése korántsem egyértelmű. “A rendszerváltást követően kezdett kialakulni egy egészséges, a teljesítményt és a szakértelmet alapul vevő, főleg a bizalomra és a referenciára épülő kapcsolati hálórendszer a magyar gazdaságban. Kár, hogy ezt az utóbbi években alaposan felülírta a párt alapú hálózat elképesztő eseteket produkáló térnyerése” – fogalmaz Chikán Attila. Szalai Erzsébet ugyanakkor úgy látja, hogy a gazdaság telepszik rá mindenre, abszolút mértékben meghatározóvá vált, teljes mértékben uralja a politikai elitet. Sőt, meglátása szerint a gazdasági elit dominanciája folyamatosan erősödik. “Volt közel három év, a Fidesz-kormány utolsó másfél éve és most egy év, amikor a politika megpróbált a gazdasággal szembemenni. És akkor a gazdasági elit egyszer csak a sarkára állt, követelte, hogy a gazdaságpolitikát az ő javára módosítsák, és ez tökéletes sikerrel járt” – fogalmaz Szalai.
EGYÉNI ÉRVÉNYESÜLÉS. A magyar gazdasági életben nincsenek egzakt információk arra, hogy általában az egyéni érvényesüléshez mekkora segítséget nyújt a kapcsolati tőke. “Ha a gazdasági magazinokban, vagy a leggazdagabb embereket felsoroló kiadványokban megnézzük, hogy a sikeres emberek minek tudják be karrierjüket és vagyonukat, szinte mindenki megemlíti a jó személyes kapcsolatokat” – utal e sajátságos megközelítéssel Sik Endre arra, hogy a mai magyar gazdaságban létfontosságú szerepe van az ismeretségi hálóknak. A kapcsolati tőke kutatása azonban viszonylag új területnek számít nálunk, a téma frissessége, és nem utolsósorban komplexitása okán konkrét hálózatok tudományos elemzésére még nem igen került sor. “Napjainkban már jó elemzési módszerek vannak olyan esetekre, ha van vagy nincs kapcsolat, a kapcsolat minőségét viszont nagyon nehéz vizsgálni” – mondja Letenyei László közgazdász, a hazai hálózatkutatókat összefogó MSZT kapcsolatháló-elemző szakosztály honlap (www.socialnetwork.hu) szerkesztője. Letenyei – aki újabban a kapcsolatok szerepét vizsgálja az információs technológiák honi terjedésében – fontosnak tartja megjegyezni, hogy a jelenlegi Magyarországon egy-egy személynek igen eltérő kapcsolati tőkéje lehet, a társadalomban több egymástól elkülönülő hálózat létezik. “Az egyéni érvényesülésre így igen eltérő receptek vannak, szemben például a francia politikai elittel, akik mind egy iskolában, az École National d’Administrationban végeztek.”
“Mindenesetre a hatalmi elit ma már tudatosan építi a kapcsolati tőkéjét” – jelenti ki Szalai Erzsébet. Minél magasabb iskolázottságú valaki, annál inkább beépíti az életstratégiájába a kapcsolatok szerve-zését, s minél alacsonyabb végzettségű, annál kevésbé vannak meg erre az eszközei, s ugyancsak nehezebben születik meg benne az a felismerés, hogy erre szükség van. Minél feljebb haladunk a társadalmi hierarchiában, annál sűrűbb a kapcsolati háló.
De nemcsak Magyarországra, hanem a volt szocialista, valamint a mediterrán országokra is nagyon jellemző, hogy egyes társadalmi rétegek igen tudatosan, sokszor mesterségesen építik kapcsolati hálójukat. Ilyen direkt hálóképző, vagy meglévő hálózatokra épülő gazdasági kísérletre több példa is akad: ide sorolhatók a multi-level marketing formációk, de az egy időben hazánkban is nagy népszerűség-nek örvendő, olyan, szakmánként szegmentált haviegyszeri összejöve-telek, mint amilyen a HR-, vagy a reklámkocsma. Sok network-képző tényező most már intézményes kereteken belül (is) szerveződik. Például az egyházhoz tartozók régen csak informálisan szerveződtek társaságok-ba, míg ma szabadon, egyházi hívekként is megnyilvánulhat-nak a hálózatokban. Hasonló a helyzet az arisztokratákkal. Baráti körök, hobbitársaságok – borbarátoktól a “könnyű” motorosokig – betegek és hozzátartozóik szerveződései nyilvános érdekérvényesítő, érdekvédő formációkká alakulnak,nemzetközi karitatív szervezetek építik ki magyar hálózataikat. A (nagy)vállalati dolgozók kötelezően együtt töltött hétvégéi is ilyen tudatos, konfliktus-leküzdő kapcsolatépítések. Az információs társadalom terjedésével pedig új kapcsolatépítő eszközt kínál az internet is.
HANGSÚLYOZOTT SZEREP. Életünket hálózatok hálózzák be. Tulajdonképpen egy ember 200-300 fős ismeretségi köre felel meg a család felett álló szerveződési szintnek, ez az a “közösség” amelyben az ember él. “A hálózatok építése és fenntartása az ember biológiai tulajdonsága” – ad keretet a mostanában divatosan felértékelt jelenségnek Csányi Gábor hálózatkutató. Persze 1989 előtt is roppant fontosak voltak ezek a kapcsolatok, hiszen egy korrupt társadalom lételeme az uram-bátyám viszony, arendszerváltás során azonban rengeteg korábbi struktúra felszakadt, és viharos gyorsasággal új hálózatok jöttek létre. “Ezért tűnhet úgy, mintha ez új jelenség lenne” – teszi hozzá Csányi. Méghozzá egy alaposan felértékelt, mi több, túlértékelt jelenség.
Ezt az úgymond felértékelődést mostanában sokan hangsúlyozzák. Főképp az elithez tartozók, vagy akik az elithez tartozni vágynak. “Talán azért is, mert egyszerűbb a kapcsolatok hiányával magyarázni a kudarcokat, mint szembenézni saját felkészületlenségükkel, ami a többi, a szociológusok által sokat emlegetett tőkefajta – a tudástőke, a pénztőke, a fizikai, a szimbolikus, a kulturális, a társadalmi tőke – hiányából éppúgy adódhat” – teszi helyre a dolgokat Czakó Ágnes szociológus, egyetemi oktató. Megállapítása egybecseng azokkal a következtetésekkel, amelyek a Figyelő és a Medián e tárgyban végzett közös felméréséből vonhatók le.
