A büdzsé további lefaragása kulcskérdés.Engem elsősorban nem a pénzpiacokhoz, hanem a magyar társadalomhoz köt a felelősségem – jelentette ki Medgyessy Péter kormányfő. Íme, a forintválság kiélezte az ellentétes iszempontokat, amelyek között időnként választaniuk kell az ország vezetőinek, ha már döntést kell hozni. A kérdés most akként vetődött fel (retorikailag), hogy ami a pénzpiacoknak jó, az a magyar társadalomnak rossz lehet, és viszont. 
Társadalom és pénz: konfliktusuk a kormány első száznapos programja, ezen belül is az 50 százalékos köztisztviselői béremelés kapcsán éleződött ki most így, visszaemlé-kezve. Medgyessy a Népszabadság idevonatkozó kérdésére kifejtette: a valutakrízishez vezető bajok forrása – az “eredendő bűn”, ahogy fogalmazott – a kormányváltás idején követett “árokbetemetési” politika volt. Az, amikor nem siettek feltárni, mi mindent örököltek az előző kormánytól, miközben ragaszkodtak a választási ígéretek betartásához. “Rossz gazdasági környezetben hajtottuk végre a száznapos programot” – jegyezte meg.
Ám, ha rossz volt a gazdasági környezet, mint most a miniszterelnök elismerte, akkor a száznapos program elhibázott lépéssorozat volt. A bérek és a szociális juttatások radikális emelésére nem volt fedezet, a költségvetési és vele a fizetési mérleg mélyrepülésbe kezdett, a versenyképesség, amelyre a Nyugathoz való felzárkózáshoz oly nagy szükség lenne, tovább romlott. Hitelessé akarták tenni a politikát – tárta föl most Medgyessy a másfél évvel korábbi gondolat lényegét -, ezért akarták, “ha törik, ha szakad”, végigvinni a választási programot. Ám az utóbbi hetekben “tört és szakadt”, zuhant a forint árfolyama és a jegybank az egekig emelte az alapkamatot. Végül is nem a pénzpiac, hanem a magyar társadalom érdekein esett csorba – mármint ha elfogadjuk, hogy a fenntartható fejlődés, a Nyugathoz való felzárkózás, az euró biztonságos bevezetése a közjót jelenti.
Kerülve ezt a szembesítést, a miniszterelnök megpróbálja időben szétválasztani az ügyeket. Akkor, másfél éve, az árokbetemetés volt a fő kormányzati feladat (jegyezzük meg: nem sikerült, az árkok továbbra is mélyek), most pedig a forint került kényszerűen előtérbe. “Én nem engedem tönkretenni a forintot, nem engedem felélni a jövőt” – szögezi le kormányfői szigorral. Keményen fogalmaz, mondván: “A jóléti rendszerváltás programjából nem engedek.”
LAKÁSSZIGOR. Ez persze, szó szerint véve, nem teljesen igaz. A jelzálog alapú lakáshitelek kamatkedvezményeinek szigorításával, amit bejelentettek, a kormány vastagon visszavett az eddigi jólétből – legalábbis ami a december 22-e után beadásra, illetve a pénzintézetek részéről “befogadásra” kerülő hitelkérelmeket illeti (a részleteket lásd a 18-20. oldalon). Az új konstrukció megfordítja a terheket: az eddig megkötött szerződések alapján a hitelkamatok több mint felét az állam finanszírozta, december 22-étől viszont a nagyobbik részt a lakossági ügyfelek állják majd.
Az nem lehet, hogy az állam állja a megugró hozamok miatt emelkedő költségeket – érvel a kormány. Mégis elsősorban a finanszírozás – azaz, a fizetési mérleg – rendbetételével indokolja a szigorítást, és csak a második helyre teszi a költségvetésben remélt megtakarítást. Utóbbi 2004. évi összegét 7-10 milliárd forintra becsülik. Ez azzal is összefügg, hogy a hatalmas hitelállomány ellenére – a Pénzügyminisztérium (PM) szerint a kihelyezett, 1266 milliárd forintnyi ingatlanhitel-állománynak 64 százaléka, azaz 836 milliárd forintnyi kölcsön jelzáloglevél alapú – egyelőre viszonylag kis összeg szükséges a lakáskamat-támogatások költségvetési finanszírozásához. Az első tíz hónapban 116,7 milliárd forintot fizetett magánszemélyek lakástámogatására a büdzsé, ebből azonban csak 39,3 milliárdot tett ki a jelzáloglevél kamattámogatás, további 17,7 milliárdot pedig a kiegészítő kamattámogatás. 
VÉDEKEZŐ STRATÉGIA. A PM-ben úgy számolnak: az év végéig 1450-1500 milliárd forintra duzzad a lakáshitelek állománya – azaz, az említett arány mellett 960 milliárdra a jelzáloghitel-állomány -, és a támogatott szerződések száma várhatóan 330 ezer lesz. Jövőre, ha az eddigi szabályok maradtak volna érvényben, a hitelállomány 500 milliárddal nőtt volna, a szigorítások nyomán viszont csak 150 milliárd forintnyi új hitelfelvétel várható a hivatalos előrejelzések szerint. A parlamenthez szeptemberben benyújtott költségvetési tervezet egyébként még azzal számolt, hogy csak 2004 végén éri el a lakáshitel-állomány az 1500 milliárd forintot. Nem csoda: a lakáshitel-felvétel gyorsuló ütemben nő, az idei második félévben már havi 70-80 milliárd forintot tesz ki, holott egy éve 50-60, két éve pedig 15-20 milliárd forintos havi emelkedés volt jellemző.
A fő ok, amivel a szigorítást magyarázzák, a finanszírozási szerkezet eltorzulása, a gazdaság külső finanszírozási igényének növekedése. A lakossági megtakarítások normális esetben finanszírozni szokták a gazdaság más szektorait, azaz, a háztartások többet tesznek félre, mint amennyi hitelt felvesznek, és az így keletkező forrás biztosítja – a bankrendszer, az értékpapírpiac közvetítésével – a vállalkozások és az államháztartás pénzigényét. Ezenkívül Magyarországon és általában a felzárkózó gazdaságokban mindig szükség van a külföldiek hitelnyújtására is, hiszen tőkehiány van, és a hazai megtakarítások hagyományosan nem elegendőek a fejlesztések finanszírozásához. Ha viszont a megtakarítások csökkennek – márpedig ez történt 2001 óta, először a fogyasztási hitelek, majd a lakáshitelek felvétele folytán -, akkor nő a külföld finanszírozása, és ezzel párhuzamosan duzzad a fizetési mérleg hiánya. Tavaly még öröm volt az ürömben, hogy az üzleti szektor, ahelyett, hogy továbbra is eladósodott volna, váratlanul megtakarítóvá vált (lásd a grafikont). Ez az egyébként igen kedvezőtlen, a beruházások pangását mutató fejlemény végül is mérsékelte a külső finanszírozást. Ez évben viszont élénkülni kezdtek a vállalati beruházások, így az üzleti szektor ismét hitelfelvevővé vált, miközben a rohamosan növekvő lakáshitelek miatt a lakossági eladósodás is meghaladta a megtakarításokat. Így viszont ijesztő mértékben megemelkedett a külső finanszírozási igény, s ennek a külföldi befektetők, mint jól tudjuk, döntően állampapírok vásárlásával tettek eleget. A külföldi kézen lévő állampapír-állomány az év eleji 1795 milliárdról az év közepére 2076 milliárd forintra duzzadt, október végén pedig 2320 milliárd fölé került, bár azóta, a forintválság miatt 2200 milliárd alá süllyedt. Közben a működőtőke-beáramlás az első félévben minimális forrást szolgáltatott, és csak a harmadik negyedévben kezdett lábra kapni.
INGADOZÁSVESZÉLY. Megugrott tehát a külső finanszírozási igény, s e források ráadásul nagy részben az állami költekezést fedezték. Hazai megtakarítások hiányában szükségképpen nő a forintpiaci ingadozás veszélye. Megnő a spekuláció, mélyül a bizonytalanság, amit felfokoznak a később hiteltelennek bizonyult bejelentések a költségvetés (nem) teljesítése kapcsán. A pénzpiac kételkedni kezdett az euró ígért, 2008 eleji bevezetésének realitásában, abban, hogy képes-e a kormány időben teljesíteni az ehhez szükséges feltételeket.
Most a kormány védekező stratégiára kényszerült, hogy elhárítsa, amennyire lehet, a finanszírozás bizonytalanságait. Ilyen lépés volt a devizában történő adósságfinanszírozás súlyának növelése, az, hogy 1 milliárd euróval megtoldották a 2004-re tervezett nemzetközi devizakötvény-kibocsátást (Figyelő, 2003/50. szám). A lakáshitel-szigorítás a lakosság megtakarításait serkentené, bár többen kételkednek benne, hogy az új rendszabályok mérsékelik-e a fogyasztási hajlandóságot, azaz az emberek pénzköltését a megkeresett jövedelmekhez képest. A megtakarítás sokak szerint aligha emelkedik a ’90-es évek közepének szintjére, így a külső eladósodást igazából csak az államháztartás hiányának leszorításával lehet megfékezni. A forint válságos helyzetében a közköltekezés kilengései közvetlen fenyegetést jelenthetnek a forint stabilitására.
A kormány tett is gesztusértékű intézkedéseket a büdzsében, máris felülbírálva némileg a 2004-es költségvetést, amelyre amúgy a parlamenti többség a hét elején adta áldását. A november végi kamatemelés jövő évi hatását 35 milliárd forintra becsülik, ennek fedezetét pedig a minisztériumi előirányzatok zárolásával teremtik elő. További kereteket is zárolnak, és – ami csakugyan fontos újítás – januárban közzéteszik az államháztartás éves lefutására vonatkozó kormányzati prognózist. Így a piacok nem a hiány nagymértékű ingadozásaira, hanem a bejelentett pályától való eltérésekre rezdülnek majd.
“Nem engedem tönkretenni a forintot” – a kormányfő ezúttal komolyan vette a komor fenyegetést. Megpróbálja nem engedni a fizetési mérleg hiányának további duzzadását. De nem akar “hősi halottá” válni, kerüli a sokkterápiát. Abból indul ki, hogy a gazdaság állapota amúgy jó, a baj túlélhető.
