Az Unió bővítése és a közvélemény – Hiedelmek és illúziók

Amennyiben az Európai Unió (EU) kibővítését történetesen egy futballstadionban rendeznék, az eseményre valószínűleg üres lelátók előtt kerülne sor. Egyre valószínűbb azonban, hogy a kormányok Európa történelmi újraegyesülését a közvélemény passzív staitisztálása mellett ugyanúgy keresztülhajtják majd, mint azt korábban számos nagy integrációs projekttel is tették.

Az ír kormányt sokan megszólták, amikor – egyébként az alkotmány előírásait követve – népszavazásra bocsátotta a más tagországokban a parlamentek gondjára bízott, 2000 végén kötött nizzai szerződést. Az első kudarccal zárult kísérlet után a megismételt referendum elsöprő sikere zavarba hozhatja azokat a “reálpolitikusokat”, akik szentül hiszik, hogy öreg hiba a lakosságra bízni olyan fontos döntéseket, mint amilyen az integráció kiterjesztése más államokra. Ez az elitista reflexekre építő, biztos győzelemre játszó elmélet részben megdőlni látszik, amióta az írek a gyakorlatban is bizonyították, hogy megfelelő információk birtokában képesek felelős döntést hozni. Más kérdés, hogy a zöld sziget lakóinak 63 százaléka nem a többségük előtt ismeretlen nizzai szerződésre, hanem az új tagok felvételére szavazott.

SIKERES KAMPÁNY. Az ír igen most mindenesetre azt az álláspontot erősítheti, hogy talán mégis érdemes felvilágosító kampányok révén népszerűbbé tenni Európa ez idő tájt legnagyobb vállalkozását, egyszerre 10 ország felvételét. E téren eddig nem sok történt: az Európai Bizottság több évre elosztva csupán 150 millió eurót áldozott erre a célra. Miközben az unió egyik gyengeségének sokan éppen az integrációs célok megismertetését és “eladását” tartják, az ír népszavazás eredménye is arra mutat rá, hogy a politikai meggyőzés hatékony eszköze lehetne az unióval kapcsolatos nézetek alakításának.

A legújabb átfogó közvélemény-kutatás eredménye az EU polgárainak elképesztő tájékozatlanságát árulja el az uniós élet dolgaiban. Az Eurobarométer, a közösség közvélemény-kutató intézménye által megkérdezett 1000 brit állampolgár fele a kérdezőbiztosoktól értesült arról, hogy az unió új tagállamok felvételére készül. Tízből 4 görögnek halvány fogalma sincs arról, mi zajlik az EU-ban, de a 15-ök átlagát nézve is minden negyedik polgárról elmondható ugyanez .

A bővítést övező balladai félhomálynak is köze lehet ahhoz, hogy miért annyira ellenséges egyes országokban a közvélemény az új tagok csatlakozásával szemben. Nincs még egy tagállam, ahol a polgárok jobban elleneznék a bővítést, mint Franciaországban. A franciák 33 százaléka vélekedik úgy, hogy semelyik jelentkezőt nem szabad felvenni az unióba, ezzel párhuzamosan 80 százalékuk érzi magát rosszul tájékozottnak. Ez utóbbi azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy határozott véleményt formáljanak, ami a folyamat előrehaladtával egyre inkább a “nem” felé radikalizálódik. A jól informáltság ugyanakkor önmagában nem mindig elegendő: az osztrákok a legnaprakészebbek a keletiek csatlakozásából (96 százalék tud róla), mégsem lelkesednek érte túlzottan. Ennek magyarázata az lehet, hogy Ausztria “frontállamként” jobban ki van téve a keleti nyitás negatív és pozitív következményeinek egyaránt.

Az EU-kormányok közömbössége és tétlensége azért is érthetetlen, mert az európaiak többsége számára pozitív jelentéstartalma van a bővítésnek, sőt kétharmaduk körében még lelkesedést is vált ki. Túlnyomó többségük úgy véli, hogy a kontinens befolyása így nagyobb lesz a világban. Az új tagok csatlakozásának szabályaival és feltételeivel ugyanakkor már több gondjuk van. Csak egy kisebbségük támogatja azt a lassan valósággá érő elképzelést, hogy az új partnerek tízes csoportban tóduljanak be az unióba. A jelenlegi tagállamok lakosainak többsége a fokozatos kiterjesztést részesítette volna előnyben.

Ha a bővítés összességében nem is vált ki szorongást az unió lakosságában – mint azt a Gallup Europe által végzett felmérés is állítja -, bizonyos félelmekkel mégis számolni kell. A leggyakrabban hangoztatott aggodalmak, hogy az új tagok felvétele túl sok pénzbe kerül, a döntéshozatali folyamat körülményesebbé válik és romlani fog a közbiztonság. Uniós szinten a megkérdezettek 63 százaléka vélekedik úgy, hogy hazája számára túl költséges lesz a bővítés, miközben a folyamat az EU összesített GDP-jének valójában csak néhány ezrelékébe kerül. A hiedelmek és a valóság közötti feszültség arra mutat rá, hogy a mégoly kicsiny költségek inkább rövid távon és közvetlenül az uniós költségvetésben, míg a hasznok főleg diffúzabban és később jelentkeznek. “A bővítés hosszú távú előnyei messze meghaladják a rövid távú hátrányokat” – mutatott rá a minap Günter Verheugen bővítési biztos. És ezt a vélekedést erősítik az itthoni hatástanulmányok is. A Külügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült elemzések – mint egyik szerzőjük, Husz Dóra politológus rámutat – arra a következtetésre jutottak, hogy az előnyök az egyének számára kevésbé megragadhatóak, míg a hátrányokat hatásosabban lovagolhatják meg az egyes érdekcsoportok. A makrogazdasági növekedés hatása “egyénre lebontva” minimális, míg az olyan rétegproblémákat, mint a mezőgazdaság vagy a nehézipar hátrányos helyzetét, egy agrárpárt, illetve egy szakszervezet alaposan felnagyíthatja.

FÉLELMEK. A jelenlegi tagállamok lakosságának 60 százaléka attól tart, hogy a határok megnyitását követően nehezebb lesz felvenni a harcot a bűnözéssel és kábítószer-kereskedelemmel. Ez is az irracionális félelmek sorába tartozik, mivel a schengeni határok legalább 2006-ig fennmaradnak a régi és az új tagállamok között. Csaknem kétharmadra rúg azok aránya is, akik szerint a csatlakozás után az új tagállamokból sokan áttelepülnek majd az ő hazájukba. Tízből 4 EU-lakos tart attól, hogy a bővítés miatt növekedni fog a munkanélküliség, miközben a tagjelölt országok lakosai eddig semmiféle tanújelét nem adták annak, hogy hosszú tömött sorokban indulnának el nyugat felé.

Bizonyos aggodalmakat azért talán már a felvételi tárgyalásokon sikerült eloszlatni, amikor a jelenlegi tagországok számára lehetővé tették, hogy néhány évig zárva tartsák munkaerő-piacukat a keletről érkező munkavállalók előtt. Az egyezség értelmében több ütemben, de legfeljebb 7 éves átmenetet követően lesz a leendő tagok számára szabad a pálya a régi tagállamokban. Ezt a korlátozást néhány ország azonnal feloldja, persze Ausztria és Németország nem lesz köztük. A Ceorg nevű közép-európai közvéleménykutató-intézet felmérései azt valószínűsítik, hogy tágabb térségünk lakóinak többsége még állásajánlat birtokában sem költözne külföldre. A Tárki az idén nyáron, a magyar lakosság körében végzett vizsgálata szerint csupán a megkérdezettek 10 százaléka vélekedik úgy, hogy “valószínűleg vagy biztosan” munkát vállalna valamelyik uniós tagállamban.

Brüsszeli elemzők szerint az uniós közvélemény meggyőzéséhez elegendő lesz, ha a lakosság megkapja a szükséges biztosítékokat néhány érzékeny kérdésben, így például a közbiztonságot illetően, és inkább a bővítés pozitív következményeire összpontosítanak. A 15 tagállam lakóinak 85 százaléka például arra számít, hogy a nyitás után vállalataik megvetik majd lábukat az új piacokon, aminek persze eddig sem volt nagyobb akadálya. Azt is egyszerű belátni, hogy idővel a kibővült unió növekedési potenciálja is erősödhet.

Ha nem lenne népszavazás a belépésről, vélhetően a tagjelöltek kormányai is számos jelenlegi tagállamhoz hasonló egykedvűséggel viszonyulnának a közvélemény bővítésre való felkészítéséhez. Tekintettel az EU-csatlakozás viszonylag magas támogatottságára, az egyik legnagyobb kihívás, hogy a jövő év első felében megrendezendő referendum előtti kampány során ne keltsenek túlzott várakozásokat az uniós tagság iránt. Bár erre a következő hónapokban nyilván lesznek szórványos kísérletek, indokolt fenntartásokkal fogadni minden olyan próbálkozást is, amely a nyertesek-vesztesek leegyszerűsített sémáján keresztül közelít a kérdéshez. Ami makrogazdasági szinten kedvező lehet egy országnak, abból nem biztos, hogy a mikrogazdaság minden szereplője profitálni fog. Akár egy személyben is lehet valaki egyszerre nyertese és vesztese a folyamatnak. Arról sem árt megfeledkezni, hogy az ország fél lábbal már az unióban van, még ha hivatalosan nem is formalizálták a belépést. Elég, ha csak arra utalunk, hogy a magyar export 74 százaléka – jobbára a jelenlegi tagállamok hasonló értékét is meghaladva – az unióban talál vevőre.

Ezeket az ellentmondásokat amúgy a felmérések szerint a lakosság is érzékeli. Egy, a Társadalmi Riport című évkönyv idei számában közzétett szociológiai tanulmány szerint a közvélemény annál határozottabban vár előnyöket a belépéstől, minél jobban eltávolodunk az egyéni szinttől. “A lakosság szerint elsősorban az ország számára nyújt előnyt a csatlakozás, a vállalatokra és az egyénre nézve már árnyaltabban fogalmaznak az emberek” – állítja az egyik szerző, Lengyel György, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem tanszékvezetője.

ELKÖTELEZETTEN. Az Európai Bizottság megrendelésére készült legújabb felmérés is megerősíteni látszik, hogy a magyarok az uniós tagság leglelkesebb hívei közé tartoznak: 65 százalékuk támogatja és csak 4 százalékuk ellenzi kifejezetten a csatlakozást. Az első körben csatlakozó 10 tagjelölt közül az Eurobarométer tavaszi felmérése szerint Magyarországon szavaznának a legtöbben a belépésre. A legutóbbi hazai felmérések is az uniós tagság meggyőző támogatottságáról adnak számot, a Tárki adata például 84 százalékos támogatottságról tanúskodik.

Miközben a referendumon az igent aligha fenyegeti veszély, a csatlakozás egyes következményei komoly félelmeket ébresztenek a magyar lakosságban. A legtöbb aggály a mezőgazdaság helyzetével kapcsolatban fogalmazódik meg. A Tárki által végzett vizsgálat szerint a többség úgy véli, a jelenlegi tagállamok több hasznot húznak majd a magyar agráriumból, mint hazánk (lásd a grafikonokat). A földtulajdonosok és a mezőgazdaságban dolgozók között nagyobb a pesszimisták aránya. A hazai agrárium krónikus tőkehiánya ellenére is kevesen gondolják, hogy a termőföld-vásárlást liberalizálni kellene: ezt a véleményt mindössze a megkérdezettek 4 százaléka vallja magáénak. A szorongásokat jól mutatja, hogy a lakosság csaknem fele még a kormányzat által kiharcolt 7 éves átmentnél (amelyet 3 éves kiegészítő korlátozás követhet) is hosszabb átmeneti időt követel. Mindez elemzők szerint összefügg azzal, hogy a szabad piaci attitűdök (államtalanított gazdaság, erős külföldi jelenlét) nem túl népszerűek a hazai lakosság körében.

A negatív várakozások mellett pozitívak is megfogalmazódnak. A Medián vizsgálatai szerint a közös valuta, az euró érzékelhetően nagy népszerűségnek örvend, pedig bevezetése 2007 előtt nem várható. Igencsak elterjedt a lakosságban az a vélemény is, hogy a bérek a csatlakozást követően számottevően megugorhatnak. Márpedig a belépéskor Brüsszel aligha tömi meg a pénztárcánkat, a közösségi szabályozás a bérekre egyáltalán nem terjed ki.

POZITÍV VÉGÖSSZEG. Mindemellett a bővítéspárti elemzők éppen azt emelik ki, hogy az új tagok belépése – a politikai és a kulturális hozadékon túlmenően – a nagyobb egységes piacnak köszönhetően idővel minden országnak nagyobb jólétet hoz. “Ez egy pozitív összegű játszma” – állítja magabiztosan Peter Ludlow, a brüsszeli CEPS nevű kutatóintézet alapító igazgatója.

A csak hosszabb távon jelentkező előnyök miatt nem lenne meglepő, ha az elkövetkező hetekben a bővítés finanszírozása körüli viták kicsúcsosodása a tagjelölteknél és a jelenlegi tagországokban is csökkentené a bővítést támogatók arányát. Szociológiai vizsgálatok szerint az emberek integráció-pártiságát az anyagi helyzetük javítását előtérbe állító, személyes érintettségükre rávilágító, informáltságukat növelő kampányok alaposan befolyásolják. Ennek egyik eszköze máris kéznél lehet. Mivel az EU a múlt héten Koppenhágában úgyszólván megbonthatatlan csomagot adott át a tagságra pályázó államoknak, a tárgyaló felek – cinkos egymásra kacsintással – alaposan feldicsérhetik azt a sok pénzbe nem kerülő gesztust, amelyet az unió az alkufolyamat végén tesz majd a tagjelölteknek.

Parasztbecsület. Számos helyre kiragasztották az egy hete lezajlott önkormányzati választási kampányban azt a plakátot, amelyen a Lengyelországot felfaló 12 EU-csillag volt látható. Az uniós csatlakozás ellenzői a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint kisebbségben vannak ugyan a legnagyobb tagjelölt államban, ám itt számottevő parlamenti súlyú pártok tűzték lobogójukra az euroszkepticizmus jelszavát.

A CBOS nevű közvélemény-kutató intézet legfrissebb adatai szerint a lengyelek 72 százaléka venne részt a csatlakozásról tartott népszavazáson. A résztvevők közül 70 százalék voksolna igennel, 19 százalék utasítaná egyértelműen vissza a tagságot, miközben 11 százalékos a még bizonytalanok tábora. A belépés támogatottsága tehát meglehetősen stabilnak tűnik, annak ellenére, hogy nemrégiben még arra lehetett számítani, hogy a bővítési tárgyalásokon felmerülő egyre kényesebb témákkal párhuzamosan – mint a mezőgazdasági vagy a költségvetési befizetések kérdése – a csatlakozáspártiak fölénye elapad.

A felmérések szerint a belépés a legtöbb lengyel számára gazdasági élénkülést, munkalehetőséget, a jelenlegi, a térségben kirívó, 20 százalékhoz közelítő munkanélküliség mérséklődését jelenti. Nem félnek az árak növekedésétől, hiszen azok szerintük már most is európai szinten vannak.

A csatlakozás ellenzői sem a korábban hangoztatott félelmekre játszanak, vagyis immár nem az állami szuverenitás elvesztését (illetve ezzel összefüggésben a “patriotizmus” fontosságát) hangoztatják. Az EU jövőjéről rendezett minapi parlamenti vitában a csatlakozás elleni legfőbb érvekként a lengyel parasztok helyzetének várható romlása, valamint az uniós gazdákkal szembeni egyenlőtlen versenyfeltételek hangzottak el.

Mindemellett a kétkedő politikai erők lecsillapodni látszanak. Még a korábban szélsőségesen EU-ellenes pártnak tartott és búzaborogató akcióival elhíresült, a szejmben a mandátumok 12 százalékát magáénak tudó Önvédelem (Samoobrona) táborában is többségbe kerültek a csatlakozás támogatói.

A mezőgazdasági támogatásokról szóló tárgyalásokra a kormányoldal is élénken reagált. A várakozásoknak megfelelően a kisebbik koalíciós párt, a Lengyel Népi Oldal (Polskie Stronnictwo Ludowe – PSL) a lengyel gazdák érdekeinek harcos védelmezőjévé vált, megbontva ezzel a kormánykoalíció egységét. A párt a mezőgazdasági támogatások kérdésének tárgyalása kapcsán kijelentette: a stratégia cél a lengyel mezőgazdaság bevitele az unióba – a PSL feltételeinek megfelelően. Ha ez nem így történik, akkor “nem”-re szólítanak fel a népszavazáson. A PSL ezzel a lépéssel üzenni kívánt legnagyobb riválisának, a parasztságot “védelmező” másik pártnak, az Önvédelemnek is, amellyel osztozkodnia kell szavazótáborán. E két párt versengése odáig ment, hogy sok gazdával sikerült elhitetniük: Lengyelország csak az agrár szubvenciók miatt igyekszik az unióba.

A mezőgazdaságból élők félelmeit meglovagoló pártok politikájának következtében az uniós csatlakozás támogatói, noha többségben vannak, sokszor mégis védekező pozícióba kényszerülnek. Éppen ezért szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a csatlakozás pozitív oldalát, a tagság előnyeit és a “mi lenne, ha elmaradna” kérdést az eddigieknél gyakrabban lenne érdemes boncolgatni.