A hazai közönségkedvenc Andre Agassi négy játszmában, 3 óra 3 perc alatt kikapott a selejtezőből feljutott német Benjamin Beckertől az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában és ezzel befejezte pályafutását.
Német egyetemisták által épített korhű római gálya hajózott végig az egykori Limesen egészen Budapestig. Az evezőket persze nem morc római katonák, hanem maguk az építők ragadták magukhoz.
A címvédő Sébastien Loeb nyerte a világbajnokság 11. futamát, a Japán-ralit. A Citroën Xsara WRC-vel száguldó, 32 éves francia pilóta idei hetedik győzelmét aratta, pályafutását tekintve pedig 27 futamelsőségnél jár, s ezzel már egyedüli éllovas az örökranglistán.
A szlovének után a horvátok jelentették az újabb délszláv próbát a magyar férfi vízilabda-válogatott számára a belgrádi Európa-bajnokságon, ám ők sem tudtak kifogni Kemény Dénes legénységén, amely 5 góllal diadalmaskodott a szombat esti összecsapáson.
Az előre eltervezettnek megfelelően közép-európai idő szerint vasárnap reggel becsapódott a Hold felszínébe az első európai űrszonda, a SMART-1 - jelentette be a németországi Darmstadtban lévő irányítóközpont.
A magyar labdarúgó-válogatott első Európa-bajnoki selejtezőjén óriási védelmi hibák miatt háromgólos vereséget szenvedett Norvégiától a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban. A végeredmény 1-4.
A szombati két mérkőzés döntetlennel zárult a Lékó Péter-Anatolij Karpov nyolcjátszmás rapidsakk párosmérkőzésen, Miskolcon, így a magyar nagymester egy ponttal vezet a két utolsó játszma előtt.
Győztesen vívta meg első csatáját a magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon: Stieber Mercedesék a szombati csoportnyitányon 5 góllal verték Hollandia legjobbjait.
Az Egyesült Államok szerezte meg a harmadik helyet a Japánban zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon, miután a bronzmérkőzésen legyőzte az olimpiai bajnok Argentínát.
16 hónapos sikeres küldetését befejezve, vasárnap reggel közép-európai idő szerint 7 óra 41 perckor csapódik a Hold felszínére a SMART-1, az első európai Hold-szonda.
A „tehén évének" őszi záróeseményeként az alkotásokat árverésre bocsátják, és a befolyó összegből a Mosolyország és a Bátor Tábor gyermekalapítványt támogatják.
A John trópusi vihar szeme elérte a szárazföldet a mexikói Baja California félsziget déli csücskénél, Cabo San Lucas üdülőhelytől mintegy 40 kilométerre nyugatra szombat reggel 4 óra tájban.
Szombaton a Szusza Ferenc stadionban kezdi meg a magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a norvég válogatott ellen. Évek óta lemaradunk minden fontos tornáról, de reménykedni egyelőre még lehet.
Egy tragikus esemény világított rá arra, mennyire alulbiztosítottak a magyar filmforgatások. A piac lényegében csak egy hazai biztosítót tart el, egy másik viszont külföldi filmekkel lett sikeres.
Kertész Imre Nobel-díjas magyar író kapja Berlin városának legrangosabb kitüntetését, az Ernst Reuter emlékérmet ebben az évben - jelentette be Klaus Wowereit, a német főváros kormányzó polgármestere.