Belföld
Kemény harcok folynak továbbra is a bizottsági elnöki és alelnöki posztokért az ellenzék szereplői között, ugyanakkor kisebb kompromisszumok is köttettek már kedd reggel. A Fidesz az ellenzéki pártok kezébe adta a döntést, osszák el egymás között a tisztségeket. Ezzel sikeresen egymásnak ugrasztotta az országgyűlés egyharmadánál is kisebb helyet foglaló ellenzéket. De mire jó a bizottsági elnöki poszt?
A kormánypárton belül is komoly viták voltak a Széll Kálmán Tervről, semmiképp sem szerencsés, ha a nemzetgazdasági miniszter dönt például a közoktatásról és a felsőoktatásról – véli Pokorni Zoltán. A volt miniszter nem híve a közoktatás teljes államosításának, és szerinte tévedés volna bezárni a fizetős egyetemi szakokat.
A miniszterelnök szerint a válságkezelés sikeres volt, "szerényebben szólva pedig eredményes". Bajnai Gordon csütörtöki, a Parlamentben tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország a válságkezelés legnehezebb szakaszán túljutott, de a válság még nem ért véget.
Az év eleji adatok ismeretében most már bizton állítható, hogy az idén az átlagos infláció jóval magasabb lesz a kormány által prognosztizált 6-7 százaléknál.
Magyar hivatalos oldalak Uniós hivatalos oldalak
A tulajdonviszony és a vállalati forma egyre inkább meghatározó a keresetek szempontjából.
A kereseti arányok látványos átrendeződésének a vezető beosztásúak, továbbá a külföldi érdekeltségű cégeknél, illetve általában a magánszférában dolgozók a nyertesei.
A magyarországi cégek adóterhelése nem kiugróan magas, ám a különböző preferenciák körét tovább kell szűkíteni.
Az európai felzárkózás érdekében szükség van arra, hogy az 1998-ban elért 30 százalék körüli felhalmozási hányad tartósan fennmaradjon - állítják az Ecostat elemzői.
A Fidesz MC-je révbe ért. A Magyar Televízió újévi közleményében tudatta, hogy Medveczky Balázs vezérigazgató az 1-es csatornát Rákay Philipre bízta. Az idén 39 éves televíziós sosem titkolta, hogy nem szimpatizál az MSZP-vel, ugyanakkor rajong a Fideszért. Ez némiképp beárnyékolja a köztévé üzenetét, mely kiemelt célként nevezi meg, hogy a nemzeti főadó kiegyensúlyozott információs csatornává váljon.
Az állami szervek, hivatalok, cégek felett nagyrészt már átvette az irányítást a jelenlegi kormánypárt. Ám még mindig van jó pár olyan állami entitás, amelyben nem egykori fideszes képviselők, fiaik, lányaik, unokatestvéreik, barátaik rokonai ülnek. Tippeket adunk a kormánynak!
Azt követően, hogy 2006-ban a polgármesteri posztot is elvesztették az SZDSZ-frakció is megszűnt a korábban 16 évig vidéki liberális fellegvárnak számító Békéscsabán. Bokros Mátyás önkormányzati képviselő kilépése után ugyanis kéttagúra zsugorodott a liberális csapat. Kóka János pártja a jelek szerint nem sokat tesz a helyzet megváltoztatásáért.
245 program és több mint 350 új kiadvány várja az érdeklődőket a csütörtökön megnyíló és vasárnapig tartó 10. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A fesztivál díszvendége idén Franciaország lesz, a szerzők közül pedig a világhírű perui író, Mario Vargas Llosa.
Az Ekonomia című cseh gazdasági magazin lett az egyetlen szerb gazdasági folyóirat, a Privredni Pregled többségi tulajdonosa. Tulajdonrésze arányáról egyelőre nincs hír, a szerb lap igazgatója szerint nem éri el a 60 százalékot. A cseh cég máris képviseleti irodát nyitott Belgrádban. A szerb lap nevét, igazgatója szerint, meghagyják és szellemisége a jövőben a cseh lapéhoz lesz hasonló. Eddig a szerb folyóirat részvényeinek 87 százaléka az alkal
Az Ekonomia című cseh gazdasági magazin lett az egyetlen szerb gazdasági folyóirat, a Privredni Pregled többségi tulajdonosa. Tulajdonrésze arányáról egyelőre nincs hír, a szerb lap igazgatója szerint nem éri el a 60 százalékot. A cseh cég máris képviseleti irodát nyitott Belgrádban. A szerb lap nevét, igazgatója szerint, meghagyják és szellemisége a jövőben a cseh lapéhoz lesz hasonló. Eddig a szerb folyóirat részvényeinek 87 százaléka az alkal
Védeni kell azt a nemzeti kisebbséget, amellyel szemben bármilyen ordas eszmék zászlaja alatt bárki bakancsokban masírozva vonul fel - mondta pénteken Nagykanizsán Szili Katalin. A házelnök szerint valamennyi frakciónak el kell ítélnie az ilyen eseményeket.
Kiraboltak egy pénzintézetet hétfő reggel a III. kerületében, a Vörösvári úton.
0001. 01. 01. 00:00
A főpolgármesteri poszt, 23 kerületből 19 vezetése, egy kivételével az összes megyei jogú város irányítása, és többség az összes megyei közgyűlésben – ennyit nyert a Fidesz vasárnap. Ekkora felhatalmazást egyetlen politikai párt sem kapott a rendszerváltás óta.
A csütörtöki után újabb autós üldözés volt Budapesten pénteken. A Sziget fesztivál miatt felállított egyik ellenőrző pontnál egy autós nem állt meg a rendőri karjelzésre és elhajtott.
0001. 01. 01. 00:00
Enyhén szólva eklektikus világnézetű zenész tűnik fel biodíszletként a zuglói balosok mögött. A hír a Família Kft. nagypapájához is eljutott.
0001. 01. 01. 00:00
- 12:06 A múltheti gyengülés után próbál talpra állni a forint
- 11:58 Újra 33-38 fok lesz: mutatjuk, mikor tér vissza a forróság
- 11:52 Csak a spanyolok fociztak a döntőben, Messi ezüstéremmel búcsúzott
- 11:50 Nicaragua elnöke kijelentette: szó sem lehet arról, hogy választások legyenek, mert a végén még nyer az ellenzék
- 11:48 Megtámadtak egy belga rendőrt, aki a Katargate-ügyön dolgozott
- 11:42 A város pénzügyi autonómiáját sérti a szolidaritási adó, amelynek számítási alapja nem megismerhetők - Győr ezekkel az indokokkal fordult az Alkotmánybírósághoz
- 11:41 Holtan találták meg az eltűntként keresett hetvenes párt, kipufogógázt vezettek a kocsijukba
- 11:34 Rengeteg magyar kap vissza pénzt a Temutól: mutatjuk, miért
- 11:33 Újraélesztés, órák óta eltűnt SUP-ozó kamaszok, pánikroham – sűrű hétvégéje volt a vízimentőknek
- 11:31 Kiderült, hol játszik Ukrajnával a Rossi-csapat
- 11:22 Osztie Zoltán szerint hazaárulás, amit Magyar Péter tesz
- 11:10 A vb-döntő nem várt hőse pár éve még a mélyponton volt, egy UFC-harcos is segített neki talpra állni
- 11:05 Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről
- 11:03 Borbély Alexandra a méhen kívüli terhességéről: Épphogy életben maradtam, annyira súlyos volt a helyzet
- 11:00 Győr polgármestere alkotmányjogi panasszal él a szolidaritási adó miatt
- 02:02 A vb-döntő legnagyobb tahója két spanyolt zúzott le a lefújás után
- 04:47 Az argentin védő levegőnek nézte Trumpot a díjátadón
- 06:34 Orbán Balázs szerint közjogilag hibás lesz Polgár Judit megválasztása
- 06:47 Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám
- 08:01 Reagált a Fidesz arra, hogy Polgár Judit követheti Sulyokot: „porhintés, bábozás, tenyérbemászó körülmények”
- 01:15 Messi a vb-arany után a torna legjobb játékosának járó díjról is lemaradt
- 07:19 Miután játékosa a lefújás után a pályán dulakodott, az argentin kapitány arról beszélt, emelt fővel veszítettek
- 08:51 Kérelmezték Forsthoffer Ágnesnél, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást
- 07:42 Kellemetlen pillanatok a vb-döntőn: a FIFA-elnök sem tudta elrángatni Trumpot az ünneplő spanyolok mellől
- 05:58 Az óbudai korrupciós ügy kulcsfigurája intézte a Bivalyos csárda eladását, amit a strómanja által vezetett cég vett meg, hogy luxusházakat építsen