Nagyvilág

Kurdok zúzhatják szét a török elnök álmát

Erdogan államfői hatalmat akar parlamentáris demokrácia helyett, de egyre kisebb az esélye annak, hogy meglesz az ehhez szükséges kétharmada.

Egyre kevésbé valószínű, hogy Recep Tayyip Erdogan bevezetheti Törökországban az elnöki rendszert, ehhez ugyanis kétharmados többségre lenne szüksége a közelgő választásokon – írja elemzésében az MTI.

A legutóbb közzétett felmérés szerint a jelenleg kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja még az abszolút többséget is el fogja veszíteni a június 7-i voksoláson: 2011-ben még 49,8 százalékos volt a támogatottságuk, ami az 550 fős parlamentben 327 képviselői helyet jelentett számukra, most viszont már csak a megkérdezettek 38,2 százaléka szavazna Erdoganékra.

A legerősebb ellenzéki formáció a Köztársaság Néppárt, amely a szavazatok 30,1 százalékára számíthat. Az ultranacionalista Nemzeti Cselekvés Pártja 17,1 százalékot kaphat, a kurdok által támogatott Népi Demokratikus Párt pedig a szavazatok 10,5 százalékára számíthat, ezzel először lépheti át a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt.

Erdogant tavaly 11 évi miniszterelnökség után választották meg államfőnek. A pozícióváltásra azért volt szüksége, mert pártja nem enged egymás után háromnál több miniszterelnöki mandátumot, ugyanakkor kijelentette: a fennálló parlamentáris rendszert elnöki rendszerré akarja változtatni.

A döntő az lesz, hogy a kurdok pártjának sikerül-e bejutnia a törvényhozásba. Selahattin Demirtas, a Népi Demokratikus Párt vezetője azt mondta: remélik, sikerül keresztülhúzni Erdogan tervét, ami egyet jelentene a diktatúra kiépítésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik