A Tarlós-Lázár-vitát fejtegeti a csütörtökön megjelent Heti Válasz vezércikkében Borókai Gábor főszerkesztő. Birkózásuk már jóval túlmutat a BKV finanszírozásával kapcsolatos nézeteltérésen, már semmi másról nem szól, csak egymás lejáratásáról, címkézéséről – állapítja meg Borókai.
Emlékeztet: Tarlós azzal osztotta ki Lázárt, hogy Mary Poppinsként érkezett a közéletbe egykori főnöke, Rapcsák András esernyőjével és azt is mondta róla, hogy már rogyadozik a nálánál sokkal okosabb miniszterelnöktől kapott feladatok súlya alatt. Lázár erre Tarlós komolyan vehetőségét kérdőjelezte meg, mondván, a főpolgármester mindig és mindenkit leszól. Az Borókai szerint nem kérdés, hogy Tarlós még Lázárral szemben is megengedheti magának a szókimondás luxusát: erős felhatalmazású politikus, akit közvetlenül a nép választott, és nem vetül rá a korrupció és az urizálás árnyéka sem.
Lázárt gyorsan magasra érő, „egy pontra felfüggesztett” emberként írja le a főszerkesztő, aki szemét mindig felfelé szegezi, lefelé kalimpáló lábával pedig sokakba belerúg. Lázártól csak a miniszterelnök nem szokott alkalmatlan minősítést kapni, mindenki mást megszégyenít. „A környezet örökös szapulása az önfényezés sajátos módja” – áll az írásban. Lázárnál a közösséget az ego, a kötőanyagot a kommunikáció helyettesíti – így az sem meglepő, hogy Lázár elfoglalta a kormányszóvivői tájékoztatót is és egymaga beszél a kormányzat ügyeiről mindenki mást kiszorítva onnan.
Borókai emlékeztet Tarlós korábbi megállapítására, miszerint Lázárt „Jánosnak hívják, nem mindenhatónak”. Hiányzik a pozíciójához szükséges alázat és integrációs képesség, összetartás helyett szétfeszít – erről szól Tarlós kritikája a főszerkesztő szerint.
Borókai Gábor egyébként az első Orbán-kormány idején, 1998-tól 2002-ig kormányszóvivő volt, a feladatot 1999-től a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként látta el.
