A mediterrán éghajlatot kedvelő növények az év első két hónapjában kis sárga bolyhokból álló, kellemes, finom illatot árasztó bugáikkal kápráztatják el a kert látogatóit. A parfümös illatot árasztó virágokban előreláthatólag február közepéig gyönyörködhetnek a látogatók.
Az ezüst akáciának is nevezett növény immár két példányát nevelik nyáron szabad ég alatt, télen – fagyérzékenysége miatt – fóliasátorban a botanikus kertben. A körülbelül harmincéves, öt méter magas példány mellé tavaly érkezett egy fiatalabb, jelenleg még dézsában fejlődő növény. Természetes élőhelyén a mimózafa akár harmincméteresre is megnő, a Szegeden látható idősebb példány azonban jóval alacsonyabb, s fiatal korában a törzsét is megdöntötték kissé, hogy beférjen a fóliasátorba.
A fajokban rendkívül gazdag akácia nemzetség első példányait a XVII. században Farenese bíboros hozta Amerikából Európába, ahol a fagymentes Földközi-tenger környékén gyorsan elterjedtek. A akácia-félék igazi haszonnövények: némelyik fajt fája, más fajokat a kéregből nyerhető cserzőanyag miatt termesztenek, a fák vagy cserjék virágát pedig az illatszeripar használja előszeretettel, de az utóbbi időben sokhelyütt díszítőnövényként is elterjedt.
A mimózafa mindenféle kezelés, hajtatás nélkül kezd el virágozni január elején, ezért kedvelt a kertészek körében is. Nizzában, Dubrovnikban és Kotorban ilyenkor virágkarneválokat és bálokat tartanak az év első virágainak tiszteletére, hogy megköszönjék azt a jelképes napsütést, amelyet különös szépségű, sárga virágok hoznak a szürke, téli időjárásba. Az arborétumban található mimózafa rokona a különösen érzékeny, érintésre leveleit összehúzó mimózának, a lila virágú növény azonban nem fa, hanem félcserje.
