Úgy tűnik, a pártok jelenleg két dolgot tesznek, hogy növeljék esélyüket a jövő évi választásokon. Egyfelől igyekeznek minél inkább népi-nemzeti habitusú jelöltet állítani, másfelől pedig balközép, osztogató jellegű programot meghirdetni. Azzal, hogy megválasztották az SZDSZ elnökének, átvette pártja is a recept első felét? Ígérgető program is várható?
– Nem tudok mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Elődöm, Demszky Gábor lemondott, s ezért szükségessé vált egy új elnök megválasztása, s ezzel egyidejűleg új ügyvivő testületről is szavazott a közgyűlés. Demokratikusan folyt a választás, szó sincs arról, hogy valakik titokban megállapodtak abban, ki felelne meg a legjobban a politika főáramának. Ami pedig a programot illeti, tavaly dolgozta ki az SZDSZ a “Korszakváltás programja” elnevezésű dokumentumát. Az SZDSZ szabadelvű párt és a program szintén egyértelműen liberális alapokon áll.
– Csakhogy ez egy hosszú távú program. Mennyiben fog változni a választásokra?
– Nem változni fog, hanem kiválasztjuk belőle mindazt, amit 2002 és 2006 között meg akarunk valósítani. Folyamatosan figyelemmel kísérjük, melyek azok a területek, amelyeken a jelenlegi kormány súlyos elmaradásban van. Ilyen az egészségügy, az agrárium, s véleményünk szerint a gazdaságban is visszalépés történt az elmúlt három évben. A Fidesz által annak idején beígért adócsökkentés elmaradt. Nos, az adócsökkentés az SZDSZ egyik legfontosabb gazdasági terve. Megítélésünk szerint ezekkel a problémákkal összefügg, hogy a közélet tisztasága, valamint a demokratikus intézményrendszer működése romlott a jelenlegi ciklusban.
– Az egészségügyet, ha már említi, három ciklus óta elkerüli a kormányok reformigyekezete. Az SZDSZ programjában sem találni olyat, amit a jelenlegi kormánypártok – meg nem valósított – terveiből ne ismernénk.
– A jelenlegi finanszírozás problémája kettős: az egyik oldalon a vállalkozások panaszkodnak, hogy túlságosan nagyok a terheik – és európai összehasonlításban valóban védhető az álláspontjuk. A másik oldalon viszont az egészségügy nem képes kijönni az így befolyt pénzekből. A feladat megítélésünk szerint az, hogy találjunk többletforrásokat, és ösztönözzük hatékonyabb működésre az egészségügyet. Ezt azzal lehet csak elérni, ha a magánbiztosítókat bevonjuk a finanszírozásba. Ebből az is következik, hogy idővel a kórházakat is privatizálni kell.
– A programjukban az áll, hogy a szegények finanszírozzák a gazdagok ellátását. Ha a magánbiztosítók szerepet kapnak az egészségügy finanszírozásában, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a szegények ellátását senki nem fogja finanszírozni, mert ők maguk erre nem lesznek képesek…
– Már hogy állna fenn ez a veszély?! Hiszen az egymással versengő biztosítók kötelesek lennének befogadni minden hozzájuk bejelentkező állampolgárt. A biztosítók az állampolgárok létszáma, demográfiai összetétele után kapnák meg arányos részüket a központilag beszedett járulékalapból. A betegnek pedig ők vásárolnák meg a szükséges egészségügyi ellátást, szolgáltatásokat. Azt akarjuk, hogy valódi vevők jelenjenek meg e piacon is, akiket érdekel, mi az általuk kifizetettt díj szolgáltatásban kifejezhető ellenértéke.
– Az SZDSZ szerint az egyik legfontosabb probléma a tőkehiány, s nemcsak az egészségügyben. Megoldásként külföldi tőkebevonást javasolnak általában. Az agráriumban hogyan képzeli el ezt a nehézséget áthidalni?
– Ha Magyarországon nincs jelen elegendő tőke, vagy az nem lát fantáziát a mezőgazdaságban, akkor bizony meg kell változtatni a feltételeket. Piacot kell teremteni a termőföld számára is, mert anélkül nem alakulhat ki hitelezés az agráriumban. Az SZDSZ éppen ezért eddig is világosan síkraszállt egy olyan törvény mellett, amely lehetővé teszi a föld szabad adásvételét. Jelenleg ezzel szemben nem engedik be a tőkét a mezőgazdaságba, mondván: a külföldi spekulánsok olcsón felvásárolhatnák azt a vagyont, amelynek értéke az EU-csatlakozás után egyik napról a másikra megsokszorozódik. Ez persze igaz, csak azt nem értem, hogy miért teszik lehetővé a magyar spekulánsok számára az óriási latifundiumok kialakítását. Nyilván valakiknek az az érdeke, hogy ezt az előnyt biztosítsa egy szűk kör számára, amely egyre nagyobb termőföldet mondhat magáénak, noha nem a mezőgazdaságból él.
– A piaci mechanizmusok minél szélesebb elterjedése tehát célja a pártjának, s azt is megfogalmazták már elvi szinten, hogy ennek párosulnia kell az elviselhetőséggel. A kormány sok kritikát kapott – egyebek mellett a Figyelőtől is -, mert például a gázárak kialakításánál az elviselhetőségre hivatkozva óriási veszteségekbe taszította a Mol Rt.-t. Ön szerint hogyan lehetne feloldani ezt az ellentmondást?
– Elérkeztünk a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájának legkritikusabb pontjához. Az állam 1998 óta központosít, és durva módon beavatkozik piaci folyamatokba, nem mérve föl ennek minden következményét. Csak egy szempontot tart szem előtt, meg akarja őrizni népszerűségét. Ennek a szemellenzős gazdaságpolitikának a következménye, hogy a tőzsdei befektetők elvesztették vagyonuk jelentős részét. Ugyancsak ennek következménye, hogy az ország kevésbé attraktív a külföldi befektetők számára, mint korábban. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a gázár esetében a kormány egy hatályos jogszabályt hagy figyelmen kívül. Örülhetnénk is akár ennek, mert alacsonyan tartottuk a gáz árát, de az éves szinten 100 milliárdos különbözetet valaki fizeti. Jelenleg éppen a Mol. Vagyis a Mol támogat minden fogyasztót. A szegényeket éppen csak, mert ők kevés gázt használnak, a gazdagokat – akik például a medencéjüket fűtik – már lényegesen nagyobb mértékben, de leginkább azokat a vállalatokat, amelyek a termelésükhöz gázt igényelnek. Ezek a vállalatok nincsenek rászorulva a Mol vagy az állam alamizsnájára. Nincs mese, fokozatosan, de minél hamarabb át kellene térni a piaci árviszonyokra, és a valóban rászorulóknál pedig tompítani kell a piac keménységén.
– Milyen ötletei vannak az SZDSZ-nek az ország vonzerejének javítására?
– Az 1995-ös stabilizációs program eredményeként jó helyzetben vagyunk, a gazdaság fenntarthatónak tűnő növekedési pályára állt. Hogy ez hosszabb távon így maradjon, óhatatlanul foglalkoznunk kell a megtermelt többletjövedelem felhasználásával. Egy részét a lakossági jövedelmek növekedésére lehet fordítani. Továbbá az adók csökkentésére is lehet áldozni, ami a választóknál jövedelemnövekedésként is jelentkezik. A harmadik – legnagyobb – részt pedig beruházásokra kell fordítani, hogy a jelenlegi 20 százalék körüli beruházási ráta 30 százalékra növekedhessen.
– Ellentmondást érzek. Az adók csökkentése mellett nehéz beruházásokat végrehajtani.
– Növekedés idején a csökkenő adókulcsok mellett is nagyobb bevétel realizálható. Ráadásul az adórendszer ösztönzően is hathat a vállalkozásokra, hogy saját maguk hajtsanak végre beruházásokat. Ebben azért sincs ellentmondás, mert a többletjövedelmekről beszéltem.
– A kiszámíthatóságot fontos szempontként említi, ám a kétéves költségvetés mégsem nyerte meg az SZDSZ tetszését. Miért?
– A kiszámíthatóságot a kétéves költségvetés esetében nem kell készpénznek venni. Az inflációt olyan mértékben tervezte alul a kormány, hogy az már önmagában is hiteltelenné teszi a büdzsét. A korábbi három éves gördülő tervezés kombinálva az évenként megszavazott költségvetéssel kellő biztonságot nyújtott. Politikai háttere volt a két éves költségvetés tavalyi keresztülverésének: ez adott szabad kezet a Fidesznek a kisgazdapárt “felszalámizásához”. Ez az igazi oka a kétéves költségvetésnek, a kiszámíthatóság az ehhez rendelt mese.
– Ezt mondja Ön, de ha 1997-ben a Horn-kormány kétéves költségvetést fogad el, akkor ma már tépülne a 4-es metró…
– Bocsánatot kérek, de ezt a törvényt úgy szokták meghágni, hogy egyébként meg nem szokták módosítani. Gondoljon csak bele, több mint 100 milliárd maradt benn a tavalyi költségvetésből, amit egy könyvelési trükkel eltüntettek, s a végén a zárszámadásban fognak csak beszámolni a parlamentnek. Csak ismételni tudom, ilyen módon nem keletkeznek kiszámítható viszonyok.
– Csillag István, a Korszakváltás programjának szerkesztője azt írta egy nemrég megjelent cikkében, hogy az igazi “magyar modell: a szavak és tettek ellentéte”. Arra utalt, hogy a kormány nem váltotta be az ígéreteit. Van esélye egy liberális programnak a választásokon az ígérgetésekkel szemben, hiszen most még az 5 százalék sem látszik biztosnak az SZDSZ számára?
– Ezt nem fogadom el, az SZDSZ stabilan be fog jutni 2002-ben is a parlamentbe. A kérdést én úgy fordítom le, hogy kell-e hazudni a politikában. A Fidesz 1998-ban számos ponton nem mondott igazat a választási kampányban, s noha lehetett tudni, hogy nem szándékozik ígéretei jó részét betartani, sikerült megnyernie a választók szimpátiáját. Az SZDSZ ennek ellenére nem fog kibújni a bőréből, van akkora bázisa a szabadelvű értékrendnek és az őszinte beszédnek, ami bejuttatja a pártot a parlamentbe. A mostani alacsony támogatottság nem az őszinteség miatt alakult ki, hanem azért, mert már közel egy éve saját magunkról beszélünk, s arról, milyen legyen az SZDSZ viszonya más pártokhoz.
– Az előző kormányzati ciklusban nem igazán sikerült a kormányban az említett értékrendet érvényesíteni. Mi változott?
– Az akkori koalíciós partnerünknek önmagában is abszolút többsége volt. Az SZDSZ 2002-ben nem lép be olyan kabinetbe, ahol a partnernek elegendő az ereje az önálló kormányzásra. A jövőben alapkérdésekben nem kötünk kompromisszumot. Ráadásul sok minden változott 1998 óta. A polgárok megtanulták a Fidesztől, hogy kettős mércével mér. A polgárokat nap, mint nap azzal áltatják, hogy egy álomországban élnek, ahol mindenkinek jobbra fordult a sora. Valójában egyre kevesebben érezhetnek javulást. Orbán Viktor kormánya szigorúan bünteti azokat, akik másként gondolkoznak, mint ők. Az SZDSZ programja azoknak szól, akik olyan társadalomban szeretnének élni, ahol a piacgazdaság törvényeit betartva mindenki egyenlő eséllyel indulhat. Azaz, azt szeretnénk, ha nemcsak Orbán Viktor csapata focizhatna, és ha valaki lesre fut, akkor is megállítsák, ha narancssárga a meze.
