Powell a BBC tévé veterán interjúkészítőjének, Sir David Frostnak nyilatkozva elmondta: az amerikai külügyminisztérium tisztségviselőinek irányításával készült egy átfogó tanulmány, „Irak jövője” címmel. A tanulmány, melynek elkészítésében több amerikai kormányhivatal is részt vett, összefoglalta azokat a problémákat, amelyekre Bagdad eleste után számítani kellett.
Powell szerint ez az összeállítás „nagyon hasznos” volt, de bizonyos okok miatt a védelmi minisztérium úgy döntött, nem használja a tanulmányt. A volt külügyminiszter egyértelmű szavakkal fedte fel a tárca és a Pentagon közötti súlyos nézeteltéréseket. Elmondta: Donald Rumsfeld védelmi miniszter, sőt Dick Cheney alelnök is számos alkalommal terjesztett az elnök elé olyan döntéseket, amelyekről a külügyminisztérium még csak nem is tudott. Ráadásul ő, Rumsfeld és Cheney alkalmanként „erősen különböző nézeteket” vallottak egyes kérdésekben.
Colin Powell kijelentette: „mélységes csalódással” töltötte el őt az munka, amelyet az amerikai hírszerzés végzett az iraki tömegpusztító fegyverek ügyében, de a legjobban az kavarta fel, hogy a hírszerzésen belül többeknek kételyeik voltak az adatok forrásaival kapcsolatban, ezek a kételyek azonban „soha nem jutottak el hozzánk”.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) fogolyszállító repülőgépeinek európai leszállásaival kapcsolatos diplomáciai viharról szólva Powell kijelentette: „európai barátaink zömének” nem okozhatott ekkora sokkot az a tény, hogy „ilyen dolgok megestek”, mert az Egyesült Államok évek óta alkalmazza ezeket az eljárásokat a terrortevékenységgel gyanúsítottakkal szemben, és ez a tény „nem újdonság, nem ismeretlen európai barátaim számára”.
