Fotó: Neményi Márton
Mit keres a Quimby az Arénában?
Varga Lívius: 20 éves lett a zenekar, és szerettünk volna egy nagy bulit csinálni, ahová mindenki befér, de mi sem az Arénáról álmodtunk. Magyarországon gyakorlatilag nincs 6-8 ezer embert befogadó koncertterem vagy csarnok.
Kiss Tibi: Háromnegyed évig kerestük a megfelelő koncerthelyet az egész országban. Szerettünk volna egy speciális, csak erre az alkalomra összeállított produkció bemutatására alkalmas helyszínt találni, de az utóbbi időben történt események, elsősorban a West Balkán-tragédia után nagyon megszigorították a szabályokat mindenütt. Egyszerűen nem volt megfelelő terem. Akkor még úgy volt egyébként, hogy a Petőfi Csarnok se lesz. Gyakorlatilag a Millenárisnál volt a „teteje”, ahová olyan ezerkétszáz ember fér be. Ettől nagyobb helyet nem találtunk. Maradt az Aréna. Azt gondoltuk, hogy oké, akkor meg kell oldani ezt a helyzetet. Mi már játszottunk rengeteg helyen a disznóóltól az uszodáig. Most ez a feladat.
Egy ilyen szülinapi koncert mindig egyfajta összegzése is az életműnek. Hogyan épül fel a buli?
Varga Líviusz: Nem akarunk visszatekintős bulit. Nem kronológiai rendben játsszuk a számokat. De hát egy húszéves ember sem a gyerekkori fényképeit vetíti a szülinapi buliján. Olyan koncertprogram lesz, ami éppen most a legjobban tetszik nekünk. Van merítés persze a régebbi számokból is, de azok a saját maguk jogán kerültek be a számlistába, nem a készítésük dátuma miatt.
“Játszottunk mi már a disznóóltól az uszodáig”
Fotó: Neményi Márton
Kiss Tibi: Egyrészt a közeget kell kellemessé, lakájossá tennünk. Építünk egy díszletet, és vizuális effektekkel is készülünk, de ezekről most többet nem mondanék, legyen meglepetés. A műsort felfűztük egy dramaturgiai szálra. Úgy mazsoláztunk a dalok között, hogy megjelenjen minden fontos zenei, emocionális szigete a zenekar történetének. Olyan lesz az egész, mintha felültetnénk a közönséget egy hullámvasútra, amivel mindenfelé kalandozunk. A végén pedig elcsattanunk.
A Quimby mára a legnépszerűbb underground zenekarrá nőtte ki magát. Sőt, már-már a mainstreamhez is sorolhatjuk az együttest. Erre az Aréna-buli is ráerősít. Ez a siker változtatott a zenekar működésén?
Kiss Tibi: A mai napig játszunk nagyon kevés ember előtt és 30 ezer fő előtt is, ugyanúgy játszunk kis klubban, mint nagyobb koncertteremben vagy színházi körülmények között. Tény, hogy ekkora fedett helyen, mint az Aréna, még nem koncerteztünk. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen helyzet, amire speciálisan készülünk. Az underground meg a mainstream szavak ugyanakkor számunkra teljesen elvesztették jelentőségüket. Állandóan változtatgatjuk a játszóhelyeinket, részint, hogy magunkat is inspiráljuk, részint, hogy ezen a kis piacon izgalmas produkciókat tudjunk létrehozni. A 20 éves koncert nem azt jelenti, hogy innentől kezdve stadionzenekarrá változunk. Sőt, lehet, hogy épp az ellenkezője. Lehet, hogy legközelebb egy egészen puritán, minimál, intim dologgal rukkolunk ki.
A CD lassan kihalóban lévő adathordozó. Két éve arról beszéltünk, hogy a Quimby már nem is albumokban gondolkodik, hanem ha megvan egy-két szám, akkor azokat már ki is adjátok, ahogy ez az Ajjajjajj és a Lármagyűjtögető esetében meg is történt. Tavaly mégis egy hagyományos albumot (Kicsi ország) adtatok ki. Mi változott?
Kiss Tibi: Ezek csak technikai dolgok. A Kicsi ország lett volna a harmadik része a trilógiának, csak az nagyon meghízott közben. Az albumformát mindenki sajnálja egy picit, mert az egy jó összegzése lehet egy adott időszaknak. Egyébként hogy merre változik a zeneipar, az a muzsikosokat és a zenét nem annyira érinti, inkább a kiszolgáló szerveknek, lemezgyáraknak, reklámozóknak főhet a fejük emiatt. Zene akkor is volt, amikor még nem volt semmilyen hanghordozó, és ezután is lesz. Nem függ a technikai és marketinges újdonságoktól.
“Nem leszünk stadionzenekar”
Fotó: Neményi Márton
Az idei Szigeten nem a zenekar, hanem egy szál zongorakísérettel a közönség énekelte el a Most múlik pontosan című számot. Azt mondtad akkor, ennek majd a szülinapi koncerten lesz jelentősége. Azt el lehet árulni előre, hogyan fog megjelenni az Arénában ez a dal?
Varga Líviusz: A közönséget nem tudjuk behozni a próbatermünkbe, hogy együtt gyakoroljunk. A nyári fesztiválokon azért énekeltettük a közönséget, hogy novemberre szépen, több szólamban menjenek a dolgok… Nyilván ez nem így van, de a cél az volt, hogy szokja a közönség, ő is részese lesz a bulinak. Nem mondom el, hogy pontosan hogy, de komoly szerepet szánunk a rajongóknak.
Nemrég beszélgettem a Csík Zenekar prímásával többek között arról, mit tud ez a szám. A Csík-feldolgozásuk ma a legnépszerűbb magyar nyelvű dal a Youtube-on, és annak egy populárisabb változata az egyik kereskedelmi tévé tehetségkutatójában is feltűnt. Mi a titka ennek a dalnak szerintetek?
Kiss Tibi: Ezt tőlem kérdezed?
Végül is te követted el.
Kiss Tibi: Nyilván van benne sok energia, tartalom, mélység. Ugyan szerintem már rendesen elfogyasztották, de azért lehet még egy kicsit zabálni, még bírja. Úgy tűnik, hogy egyfajta örökzöld is válhat belőle, ami 20 év múlva is működni fog. Amikor megszületett, mi úgy tekintettünk rá, mint bármelyik kölykünkre. Egy kedves ballada volt. Erre a sikerre nem számítottunk. Mára túlnőtt a mi hatáskörünkön, önálló életet él, levált a zenekarról.
“Lehet még zabálni a Most múlik pontosant”
Fotó: Neményi Márton
A Quimby-életműből ki tudtok még emelni olyan dalokat, amelyek a legjobban jellemzik a zenekart?
Kiss Tibi: Nehéz így kiemelni valamelyik számot, mert mindegyiknek más funkciója van. A közönség előtt tanultunk meg összerakni dalokat, muzsikálni, hangszerelni. Egyfolytában kísérletezünk. Van, amikor felrobban egy lombik, néha rátalálunk valamire.
Varga Líviusz: Talán a Libidó… Lehetne sorolni a számokat, amik, úgymond, emeltek a zenekaron, de nincs értelme. Utólag már könnyű azt mondani, hogy ez meg az volt fontos. Egyébként is, mindegyiknek megvolt a szerepe.
Az együttes 20 éve nyomja, ez egy házasságban is komoly idő. Azt szoktátok mondani, hogy figyelmeztetitek a másikat, ha netán „tatásodna”. Ez gyakran fordul elő?
Kiss Tibi: Egyre inkább el kell fogadnunk: tatásodunk.
Varga Líviusz: Ne különcködj, tatásodj te is!
Kiss Tibi: A közös munkában van egy csomó furcsa, abszurd helyzet. Dodi (Kárpáti József, trombitás – a szerk.) azt szokta mondani, hogy a zenekar tagjai családi vagy élettársi viszonyban vannak, amiben rengeteg emóció pulzál, ilyenek és olyanok, mint bármilyen kapcsolatban. Ezek mentén kell megtalálni, hol állnak egy irányba a vektorok. Egyfolytában tanuljuk, hogy az azonosságokra koncentráljunk, mert ha elkezdjük magunkban keresni a különbségeket, akkor szanaszét fut a ménes.
“Talán a Libidó…”
Fotó: Neményi Márton
Könnyű nektek a konfliktusokat kezelni, mert van egy végzett pszichológus a csapatban, Líviusz személyében.
Varga Líviusz: Az nem segít. Aminek része vagy, arra nem tudsz kívülről tekinteni. Ezért nem is lehetsz elemzője vagy terapeutája. Ez alapszabály, nem csak a pszichológiában.
A koncert után nagy pihenőidőszakra készültök. Ez nagy egyéni elvonulásokkal jár majd, vagy alkotói pihenésre készültök, ahol a boszorkánykonyhában keveritek a következő Quimby-dobásokat?
Varga Líviusz: Minden pihenés alkotói pihenés is egyben, de nem akarok itt frázisokat puffogtatni. Először is lesz egy nagy szusszanat, mert azért ez a mostani felkészülés, a sok törődés rengeteg energiánkat emészti fel. Elspriccelünk a szélrózsa minden irányába. Amikor visszatérünk, akkor lesz az az alkotói pihenés, amit említettél. Amikor nem tűzünk ki magunk elé sürgető feladatokat, csak kísérletezgetünk.
Kiss Tibi: Az utóbbi négy-öt évben végig a gázpedálon volt a lábunk, most picit kiengedünk, kilazulunk, lehetőségünk lesz reflektálni önmagunkra.
“Elspriccelünk a szélrózsa minden irányába.”
Fotó: Neményi Márton
Új színházi projektekben gondolkodtok még?
Kiss Tibi: Igen. Rengeteg tervünk van. De szerencsére igazából semmit sem muszáj megcsinálnunk. Ha a zenélés öröme azt kívánja, hogy ilyen vagy olyan dolgokat csináljunk, akkor azt tesszük. Semmilyen grandiózus feladatot nem szeretnénk vállalni, amit esetleg sokan várnának tőlünk.
Akkor egyelőre új lemez sem lesz?
Varga Líviusz: Természetesen lesz. Muzsikusok vagyunk, előbb-utóbb valamilyen lemezforma úgyis kicsúszik alólunk.
Kiss Tibi: Persze lehet, hogy addigra már nem lesz lemez, csak pendrive-okat nyomnak az orrunkba…
Varga Líviusz: Nevezzük akkor albumnak. Vagy dalcsokornak, az olyan romantikus. Egy nagy csomó szám előbb-utóbb el fog készülni.
