amerikai, 2006. 116
perc Eredeti cím: Cars Rendező: John Lasseter Forgatókönyvíró: Robert L. Baird, Dan Fogelman, Dan Gerson, Bonnie Hunt, Jorgen Klubien, Don Lake, John Lasseter, Philip Loren, Kiel Murray, Joe Ranft Látvány: H. B. „Buck” Lewis Zene: Bruno Coon, Randy Newman Producer: Darla K. Anderson Magyar hangok: Tóth Roland (Villám McQueen), Gesztesi Károly (Matuka), Náray Erika (Sally), Kristóf Tibor (Doki), Bor Zoltán (Ramón), Jáksó László (Luigi), Papp János (őrmester), Ganxsta Zolee (Joe Komposztor), Némedi Mari (Tőtike) Mozistart: június 15. Forgalmazó: Forum Hungary Honlap: www.verdak.hu
Észrevétlenül tanít
A Verdák (végre egy találó címmagyarítás) ugyanis az életre kelt gépek filmje, pontosabban, amit eddig is éreztünk, miszerint az alattunk gördülő járgányoknak lelke van – hogy némi képzavarral éljünk –, testet ölt. Mondhatnák, láttunk már ilyet, hasonló történt a Robotok című opusban. Itt azonban együtt munkál értelem és érzelem, rengeteg finom kis filmes utalás és humor mellett ugyanakkora hangsúlyt kapnak az olyan fontos emberi dolgok, mint barátság, szerelem, tisztesség, becsület, kitartás stb. Vagyis amíg a kiscsibészek bámészkodva-ámulva lesik a kalandokat, úgy kapják meg az elkerülhetetlen erkölcsi mondanivalót, hogy észre sem veszik. Ez a profizmus. Ez is.
Kerékbilincs és közmunka
A történet szerint egy szépreményű, de menthetetlenül egoista versenyautó, Villám McQueen a motorsport új üdvöskéje lehetne, ha véletlenül egy isten háta mögötti porfészekbe (Kipufogófürdőbe) nem vetődne, ahol ámokfutása ellentételezése gyanánt kerékbilincset kap, majd közmunkára ítélik. Az egykor virágzó, mára elfeledett kisváros (a sztrádák, ugye) lakói között aztán és természetesen megtanulja, mi a jó és az igaz, aminek utána egészen más kocsi és versenyző válik belőle.
Az utolsó pillanatig szórakoztat
Megszokhattuk, hogy az animációs mozik készítői gondot fordítanak az idősebb, mozis kísérőgenerációra, tehát amíg a kisebb ember az egyszerűbb vicceken szórakozik (és megigazul), addig a felnőtt szintúgy elfoglalja magát a neki szánt (érettebb) poénokkal. Ebben remek módon segítenek a magyar szinkronhangok, és már előre jeleznénk, hogy a stáblista felbukkanásával ne hagyjuk el a székünket, mert marad szórakozás egészen a legvégéig.
