Mintha a történelem ismételné önmagát. Hat évvel a fél országot megbénító taxisdemonstráció után a társadalom tizedét érintő intézkedéscsomag miatt ismét a forgalmat tartóztatták fel, a miniszterek leváltását követelték a tiltakozók. Az eddig kiváltságos termelői körre is kiterjesztett közteherviselés a demonstrálók szerint méltánytalanul csökkentette korábbi kedvezményeiket az adózásban és a társadalombiztosításban. Tavaly ugyanis egymillió forint árbevételig sem adót, sem társadalombiztosítási hozzájárulást nem kellett fizetniük a „kistermelőknek”. (A több százezer mezőgazdasági kistermelőből, bevallása szerint, alig több mint tízezer lépte át ezt a határt.)
Adatszolgáltatási kötelezettség nélkül azonban a főhivatalokban még azt is csak becsülni tudták, hogy kétszázezer vagy hatszázezer, esetleg ennél is több (nem adózó) agrártermelő lehet. Adatok nélkül tervezhetetlen az agrárpiac, a hiány vagy éppen a túltermelés lehetősége. Nem tudni, mikor kell a piaci folyamatokba beavatkozni, és ez mennyibe kerül majd. A láthatatlan agrárgazdasági légió és a kiszolgáló háttér-kereskedelem így a feketegazdaságot erősíti.
De nemcsak a költségvetés bevétele kisebb ezáltal. Az ellenőrizetlenül forgalmazott, bizonytalan eredetű termékek esetenként az emberi egészséget, a magyar élelmiszerek nemzetközi hírét, piaci helyzetét is veszélyeztetik. A szakértők szerint tehát nemzetgazdasági létérdek a termelők és a termékek nyilvántartása.
Ennek fényében egyes megfigyelők különös jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a tiltakozási akciókat nem a történelmi borvidék, hanem a szakmában a legmódosabbnak tartott, a borpancsolással leginkább gyanúsított termőtáj termelői kezdték. Felvetődött, hogy talán az olajszőkítéssel felhagyott hatalmas, illegális tartályrendszereket újrahasznosító borhamisítók állnak az elégedetlenkedés hátterében. Nekik mindenesetre eminens érdekük a tisztánlátást, a hatósági ellenőrzést szolgáló regisztrálást, az őstermelői igazolvány bevezetését megkontrázni.
A demonstráció szervezői azonban állítják: azért éppen Kiskőrös környékén pattant ki az elégedetlenség, mert a szőlőből készített legolcsóbb lőrénél is 20-30 százalékkal olcsóbb „műbor” az ő piacukat teszi tönkre. Az így lecsökkent bevételből pedig nem tudják fizetni az immár nekik is kötelező társadalombiztosítási járulékot és az adót.
Zsikla Győző, a demonstráló Mezőgazdasági Termelők Szervező Bizottságának tagja szerint a Magyarországon forgalomba hozott borok felét a hamisítók állítják elő. Horváth Csaba, az agrártárca szakértője ezt túlzásnak tartja, de elismeri, hogy az utóbbi időben erősödött a hamisítás. Igaz, erről egyik főhivatalnak sincs még hozzávetőleges adata sem.
Egyes – nem minisztériumi – szakértői becslések szerint a pancsolás nem éri el a százezer hektoliteres nagyságrendet – de ez sem elhanyagolható az évi mintegy 4,5 millió hektoliteres bortermelés mellett. Mások szerint ennél sokkal nagyobb arányú. Tavaly mintegy háromszázötven följelentést tett az Országos Borminősítő Intézet nem megfelelő minőségű bor forgalmazása miatt.
A pancsolás volumene – egyes gyakorló borkeresődő szerint – lemérhető a borkészítésből megmaradt, a hamisításhoz szükséges borseprő piaci forgalmán és árán. Sok mindent elárul, hogy seprőt már szinte boráron: 50-60 forintért is alig kapni, sőt újsághirdetésekben is keresik. Az évtizedekkel ezelőtt a hét nagy borgazdasági kombinát, húszegynéhány állami borgazdaság, ötven-hatvan szövetkezeti pincészet seprőjének, törkölyének feldolgozására létesített kunfehértói borkősavgyár csak nagy nehezen jut alapanyaghoz.
A technika a pancsolásban is fejlődik. Egyre olcsóbb és gyorsabb hamisítási eljárásokat dolgoznak ki – tudtuk meg Sárkány Pétertől, a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézet főmunkatársától. Kezdetben borseprő, víz, cukor, savak, egyéb kemikáliák hozzáadásával érlelték a műbort. Ma már korszerűbb szintetikus hidegutas eljárással: borkősav, víz, alkohol és színezőanyagok, például karamell, vörösbornál bodzaszínezék adagolásával, keverésével készül a borszerű ital. (Természetesen azért hagyományos módon, szőlőből is lehet bort készíteni – a szerk.)
A borhamisítás milliós-milliárdos üzlet. Egyetlen liter „csinált” boron 15-25 forint haszna is lehet a hamisítónak. A jelenlegi szabálysértési eljárás végén kiróható legfeljebb 30 ezer forintos bírság nevetségesen kicsi az elérhető jövedelemhez képest. Ráadásul az önkormányzatok általában nem is szabják ki a legsúlyosabb büntetést. A jogszabály szerint ugyan elméletileg el lehet kobozni a hamisítványt, de a gyakorlatban ez nehézkes, mert környezetvédelmi okok miatt tilos a földre kiönteni. Így jóformán csak a forgalomba hozatalt tilthatja meg a hatóság. A bizonyítási eljárás is hosszadalmas, a végére általában elfogy a bizonyíték. (Nagyobb visszatartó ereje lesz a bortörvényben a minőségvédelmi bírság egymillió forintra tervezett felső határának.) Egyes szakértők szerint még hatásosabb lenne börtönbüntetéssel sújtható bűncselekménnyé minősíteni a hamisítást.
Felvetődik, hogy a borkészítés ellenőrzését is a pénzügyőrök feladatává kellene tenni. A hamisítások felderítése ugyanis nehézkes, a lebukás esélye kicsi. A mintegy háromszáz nagy borgazdasági társaság, a néhány ezer egyéni (borász) vállalkozó és a több tízezer (nem főállású) kistermelő ellenőrzésére országosan mindössze hét (!) felügyelője van a szakhatóságnak, az Országos Borminősítő Intézetnek. (A felügyelői apparátust eredetileg néhány borgazdasági kombinát, kevesebb mint száz szövetkezeti pincészet és állami borgazdaság ellenőrzésére méretezték.) Érdemben az sem hoz túl nagy változást, ha a terveknek megfelelően megkétszerezik a létszámot, és 14 fő, tehát borvidékenként egy-egy felügyelő járja a pincéket. Feladatuk ugyanis óriási: a pincészetektől az éttermekig, a kocsmáktól a kannásbor-forgalmazó üzletekig minden, közforgalomba kerülő bor alanya a minősítésnek. A beérkezett vagy hatóságilag vett mintáknak mintegy tíz tulajdonságát vizsgálják. Ha egy beküldött minta gyanús, a felügyelők kiszállnak, és hivatalos mintát vesznek. Nemcsak magára a borra kell figyelniük, hanem a kannásbor forgalmazásához kötelező eredetigazoló zárszalagra is, hiszen azt is hamisítják.
Persze a nagyüzemi hamisítók nem küldenek mintát, a „bort” titkos telephelyeken készítik, ahová fegyvertelen hivatali személy jobban teszi, ha be se toppan.
Tóth Sándor, a monostorapáti hegyközség elnöke szerint az állam erélytelensége a hamisítókkal szemben már-már politikai bűn; olyan következményei lehetnek, mint a nyolcvanas évekbeli hírhedt osztrák borhamisításnak, amelyet évtizedek alatt sem hevert ki Ausztria borgazdasága. Különösen most, amikor kezd beérni a magyar bormarketing gyümölcse. A világpiacon egyre több magyar chardonnayt, rizlinget, cabernetet sorolnak magasabb minőségi osztályba, egyetlen palack „csinált” bor is kapóra jönne a konkurenciának. (Pedig egyes szakértők szerint a FÁK-államok piacaira tömegével szállítanak nem kellően ellenőrzött – pezsgő alapbornak, almabornak feltüntetett – kétes származású italt. Állítólag már találtak is hamisított bort az ottani szakhatóságok, eredetét azonban nem tudták azonosítani.)
Tóth Sándor ezért határozott fellépést, drákói rendszabályokat vár az államtól. Ha a hamisítás visszaszorításának az elfogadható mértékű nyilvántartás az eszköze, azt a borászoknak a saját érdekükben el kell fogadniuk.
Borászkörökben azonban közismerten nagy a bizalmatlanság. Idegen pincében még a hordó oldalát megkopogtatni is udvariatlanság, mert kiderül, mennyi bora van a gazdának. Más kérdés, hogy a hamisítók nem a hagyományos szemérmesség miatt akarják elkerülni a nyilvántartást, az őstermelői igazolvány kiváltását.
Ám a hamisítás elleni intézkedéseket majd csak a készülő bortörvény határozza meg. (Egyelőre, törvény hiányában, a nagyüzemi szőlészetek idején megalkotott 36/1970 törvényerejű rendelet illetve a 40/1977 XI. 29. számú MÉM rendelet szabályozza a borkészítést, amelyet az EU-jogharmonizáció szellemében 1994-ben módosítottak.) Az agrártárca addig is, „tűzoltásként”, a borhamisításhoz használatos „alapanyagok”: a borseprő és a törköly forgalmazását korlátozó rendeletet léptet majd életbe, amely már csak a miniszter aláírására vár. Eszerint a bortermelők csak jövedéki termék forgalmazására jogosult szervezetnek adhatják el a borseprőt. Ennek értékesített mennyisége alapján ugyanis a hegybíró könnyen kiszámíthatja, hogy mennyi bora termett a gazdának, és ez egybeesik-e a bevallásával. Így rögtön kiderül, ha a becsült terméshez képest gyanúsan sok – vélhetően tehát hamis – bort adott el. (Igaz, szakértők szerint már inkább szintetikusan, más anyagokkal dolgoznak a hamisítók.)
A legszigorúbb jogszabályoktól, a legalaposabb ellenőrzéstől sem lehet azonban csodát várni. A megoldás csak az összefogás lehet; ha a fogyasztók éberebbek, bejelentik a vásárolt, látott gyanús lőrét. Fontos, hogy a tisztességes bortermelők maguk is közösítsék ki, adják fel a félig-meddig ismert, gyakran rettegett, vagyonos és nagyhatalmú hamisítókat. Enélkül nem tisztul meg a szakma. Az ehhez szükséges összefogást is segítheti a demonstráció, amelyben kicsit összerázódott a borásztársadalom.
