A hazai egészségügyben az ágyszámcsökkentésre vonatkozó gesztusértékű döntés rávilágított a pazarló és egyidejűleg igen szegény hazai gyógyító hálózatra. Nem kell különösebb diagnosztizáló képesség ahhoz, hogy rájöjjünk: a modern számítástechnika az adminisztratív feladatok ellátásában, valamint a folyamatok racionalizálásában is sokat segíthet. A kórházak többségében mégis az a múlt évtized végén kialakított elavult technikai apparátus üzemel, amelyet azóta is toldoznak-foldoznak az időközben felmerült újabb igényeknek megfelelően. Több nagyobb kórház ugyan már büszkélkedhet egy-egy részterület világszínvonalú gépesítettségével, de a lényeget tekintve ez nem hozott jelentős javulást. A kórházak napi, betegellátással kapcsolatos – adott esetben életmentő – információáramlása praktikusan még ma is levélben, illetve telefaxon történik. A kórházvezetők véleménye szerint egy nagyobb mérvű fejlesztéshez a legtöbb helyen ma már megvan a számítástechnikai alap, ám a betegről szóló információk rögzítése – a kórlapról, a lázlapról, a CT-vizsgálatokról, a gyógyszerek adagolásáról, a kezelés időtartamáról, költségeiről, műszer- és munkaigényéről szóló adatok számítógépes feldolgozása helyett – sok helyen csupán a be- illetve a kiléptetésre vonatkozik.
Egy átlagos felszereltségű kórház vezetője ma gyakorlatilag nem tudja nyomon követni, hogy egy beteg kezelése menynyibe kerül. A normatíva minden kórháznak a betegszám szerint jár, tételesen azonban nem mutatható ki, hogy egy kliensre mennyit költöttek. Az sem tudható, hogy a polgár a hasonló betegségben szenvedőkhöz képest milyen kezelést kapott. Mint ahogy az sem, hogy egy-egy orvos a kollégáihoz, illetve az országos átlaghoz képest nem végzi-e kimagaslóan jobb vagy rosszabb mutatókkal munkáját. Nem kontrollálható a közép- vagy felső szintű döntések helyessége sem.
Ezzel szemben a KTI rendszer segítségével a kórházi vezetők gyors és pontos információkhoz juthatnának a teljes kórházi dokumentációról. Ez a betegek összes paraméterét áttekinthetővé tenné, és elméletileg jelentős hatékonyságnövelést eredményezhetne a gyógyításra fordított idő, pénz, gyógyszer, berendezés és emberi munka összefüggéseinek elemzése révén. A Népjóléti Minisztérium szándékai szerint a rendszer az egyes betegre lebontható költségeket tenné mérhetővé és elemezhetővé – legalábbis a kórházon belül. Répánszky István, a Fehérgyarmati Kórház gazdasági igazgatója úgy vélekedett, hogy az új rendszerrel “akár szemenként is el lehetne számolni” a gyógyszerpirulákkal. De rendkívül nagy reményeket fűznek a raktárkészlet várható rugalmas csökkentéséhez is. Esetleg visszafogható lenne egy soha be nem vallott orvosi gyakorlat a paraszolvencia mértékének “feltornászására”: egyes vélemények szerint az orvosok gyakran túlápolják a jól fizető betegeket. Akár igaz a vád, akár nem, a tételes elszámolás és pontos statisztikák e tekintetben is tiszta képet mutatnának.
Az orvosok ezzel szemben úgy vélik, a KTI rendszer ilyen jellegű alkalmazása már sértené a gyógyítás szabadságának elvét. Más személyes érdekek is gátolják azonban a szisztéma honosítását: az új program alapján pillanatok alatt visszakereshetőek lennének a beteg kezelésekor használt gyógyszerek, a kezelés módja és időtartama. Ezen adatok birtokában a vezetők is sokkal pontosabban tudnák ellen-őrizni az orvosokat, de akár egy-egy orvosi műhiba-perben is gyors és kozmetikázhatatlan információk állnának rendelkezésre.
A KTI bevezetésének nem az orvosok ellenőrzése a fő célja, hanem a kórházi gazdálkodás hatékonyságának javítása – állítja Balkányi László, a szaktárca világbanki programirodájának munkatársa. Abban viszont ő is egyetért, hogy a gépesítés mit sem ér az emberi tényező, a közfelfogás megváltozása nélkül. Németországban például a gyakorló kórházi orvosok megfelelő jutalomban részesülnek, ha hozzájárulnak osztályuk költségeinek lefaragásához. Fazekas Imre, a Nyíregyházi Kórház főigazgató-helyettese szerint a rendszer bevezetése hazánkban is csak a személyi érdekeltség kialakításával képzelhető el. Nagy Béla, a Dombóvári Kórház gazdasági igazgatója egy nemzedéknyi időre teszi, amíg itt is kialakulnak az orvosok tisztázott javadalmazási viszonyai. Egy számítástechnikai szakértő szerint szintén hosszadalmas lesz a váltás: a statisztikák szerint ugyanis a 40-50 éves generáció a fiatalabbaknál nagyobb mértékben idegenkedik az új technikától.
A tervek szerint a KTI kiépítésére adott összeg egy-egy kórházban – a jelenlegi fejlettségi szinttől és ágyszámtól függően – 50-100 millió forint között alakul majd, néhány esetben azonban ennél nagyobb összegre is számíthatnak az intézmények. A nemzetközi tapasztalatok szerint 7-9 ágyanként van szükség egy-egy munkaállomásra. A rendszer hatékonyságát mutatja, hogy a nyíregyházi kórházban tavaly részlegesen bevezetett költségfigyelési és tervezési rendszer segítségével mintegy 200-300 millió forintot, a büdzsé 5 százalékát takarították meg. A hazai szakértők számításai szerint folyó áron 10-15, reálértéken pedig legalább 2-3 százaléknyi megtakarítás várható egy-egy kórházban, ha a KTI működni kezd. Répánszky István szerint csak a gyógyszer-elszámoltatásban legalább 20 százalék körüli megtakarításra lehetne szert tenni.
A vázolt előnyök sem voltak azonban elegendőek ahhoz, hogy Magyarországon gyorsan bevezessék a KTI rendszert. Minderről már múlt időben beszélhetnénk ugyanis akkor, ha az előző kormány által megkötött szerződés alapján, négy évvel ezelőtt kiírták volna a világbanki pályázatokat. A magyar kormány a megállapodásban 30 százalékos támogatást vállalt magára – elsősorban az adó- és vámterhek elengedése révén. A népjóléti tárca azonban négy év alatt sem tudott megállapodni a Világbankkal például abban, hogy milyen keretfeltételekkel írják ki a pályázatokat. A felek csak tavaly jutottak dűlőre abban, hogy mi a telepítendő rendszer feladata, és mi módon folytassák le a pályáztatást. Az első lépésnek tekintett központi tender kiírása így egészen 1996 novemberéig váratott magára.
A pályázati rendszer meglehetősen bonyolultnak tűnik. A megállapodás szerint a KTI telepítésére először a Világbanki programiroda hirdet pályázatot. A nyertesek – egy másik pályázaton győztes projektmenedzser, valamint a kórházak értékelő bizottságainak segítségével – külön-külön újabb pályázatot írnak ki a tanácsadó, illetve a rendszert szállító cégek számára. Tóthmátyás István, a világbanki programiroda felelőse a vázolt pályáztatást azért tartja jónak, mert így érhető el a leg-alacsonyabb ár, és így valószínűsíthető, hogy a lehető legtöbb kórház kap pénzt. (A rendelkezésre álló összeg alapján a jelenlegi 157 magyarországi kórházból körülbelül 60 kaphat pénzt a rendszer telepítésére, azaz egyelőre csupán a hazai kórházak kétötödében működhet a közeljövőben a KTI program.) Az érdeklődést mutatja, hogy a tavaly novemberi kiírást követően a kórházak kétharmada, 120 intézmény jelentkezett a pályázatra, s ma már ismertek az első forduló nyertesei is (lásd táblázatunkat).
A nyertesekkel folyó szerződéskötési tárgyalások azonban – értesüléseink szerint – nem egészen zökkenőmentesek. A részvétel feltételeként ugyanis a kórház finanszírozójának, tulajdonosának is kötelezettséget kellett vállalnia a program megvalósítására. Az anyagi felelősség mértéke azonban Fazekas Imre szerint mindmáig tisztázatlan, s a megkötendő szerződés még “nincs érett formában”. Balkányi László viszont kifejtette: már minden első körben nyertes beleegyezését adta a szerződéstervezethez.
Kétségtelen, a kiírás csak arról rendelkezik, hogy a finanszírozó “vállalja a részvételt a rendszer létrehozásában és elfogadja a rá vonatkozó szerződéses kötelezettséget”. Tóthmátyás István kérdésünkre úgy vélekedett: amelyik kórház jelentkezett a pályázaton, az ezzel vállalta a rendszer üzemeltetését, így például a géppark működtetését is. (Számítások szerint egy munkaállomás éves fenntartási költsége elérheti a 100 ezer forint is. Ez sokszor egyenlő a megspórolt pénzzel – hallhattuk számítástechnikai szakértőktől.)
A Világbanki programiroda augusztus 25-én kihirdette a tanácsadói pályázat első fordulójának nyerteseit is. A tanácsadói tevékenységen belül egyes helyeken más-más cég nyerte meg a szervezetfejlesztésre, illetve az információtechnológiai konzultációra vonatkozó megbízást.
A tanácsadóknak október végéig kell az intézmény részletes fejlesztési tervét benyújtaniuk. Ezek alapján novemberre várható a szállítói tender kiírása, 1998 márciusára pedig a szállítói szerződések megkötése. (Információink szerint valamennyi “kimaradt” vagy eddig nem jelentkező kórház újra próbálkozhat. A benyújtási határideje októberben vége; a szerződéskötést jövő áprilisra, a rendszerterv kidolgozását pedig júliusra teszi a programiroda.)
A rendelkezésre álló 25 millió dolláros keretösszegnek várhatóan háromnegyed részét az eljövendő szállítók kapják; 13 százalék illeti meg a kórházanként 1-4 főből álló projektmenedzsmentet; 6-6 százaléknak megfelelő összeg pedig a tanácsadó cégeknek, illetve a projektek ügyvitelek kiépítésére jut. (Az esélyes tanácsadók kilétéről egyelőre nem sokat lehet tudni; csupán annyit, hogy a hazánkban jelen levő legnagyobb cégek számíthatnak a legtöbb megbízásra.)
Látványosan készülődnek a jövendő “megoldás-szállítók”. A kórházak gazdasági vezetői öt olyan céget említettek, amelyek ez idő tájt is járják az intézményeket és bemutatókat tartanak. E cégek úgy kalkulálnak: ha megnyernek egy tendert, akkor kórházanként 10-15 százalékos átlagos árrést érhetnek el, ami tételenként 10 millió forint körüli nyereséget ígér. E cégek egyébkent már a kormány és a Világbank közötti szerződés aláírása óta eltelt négy év alatt is igyekezték bebiztosítani magukat, és egy-egy olcsóbb rendszer elhelyezésével gyakorlatilag előkészítették a terepet a nagy tenderhez. Az amerikai Shared Medical Systems (SMS) magyarországi kft.-jén keresztül például saját forrásból, öt év alatt 14 kórházban 350 millió forintnyi beruházást hajtott végre. Ám Balkányi László szerint ez a taktika egy adott rendszer szigetszerűségét és a kórházak kiszolgáltatottságát erősítette, amit igazából el kellene kerülni. Azt ugyan elismerte, hogy könnyebben telepíthető egy adott számítástechnikai rendszer, ha annak egy korábbi változata már működik az intézményben, ám szerinte az árajánlatok benyújtásakor “még minden megtörténhet”. Valódi árverseny akkor alakulna ki, ha a pályázatok tartalmaznák a kórház részletes informatikai térképét, amire valamennyi szállító felelősséggel dolgozhat ki ajánlatot.
A monopolhelyzet kialakulásának elkerülésére – a kiírók szándékai szerint – egy cég maximum 30 százalékát nyerheti meg az ajánlatoknak. Kikötés, hogy azon cégeknek, amelyek összesítve ennél nagyobb arányban nyernek, semmilyen kapcsolatuk nem lehet egymással. Viszont két cég, az ÁSZSZ Informatikai Rt. és a Lab-Com egyaránt a Mutex-csoport tagja, jóllehet jelentősen eltérő rendszereket kínálnak. Kovács János, az ÁSZSZ Informatikai Rt. vezérigazgatója lapunknak ezt nem is tagadta, s elismerte: bármelyikük is nyer, “házon belül” marad a pénz. Balkányi László valószínűsítette, hogy közös tulajdonosi háttérrel külön-külön nem indulhatnak cégek: megoldásnak a konzorcium alakítását tartotta, ám ez az egyes ajánlatok egységesítését követelné meg. Az ÁSZSZ a Bull Helise, a Lab-Com pedig az IBM Med-Solution programját ajánlja. A rendszerek más-más igényeket képesek kielégíteni, ami alapját képezheti egy esetleges konzorcium alakításának.
Jóllehet, a KTI rendszer előnyei egyértelműek, egy neve elhallgatását kérő számítástechnikus mégis szkeptikusan nyilatkozott hatékonyságáról: úgy vélekedett, hogy a kórházak gyerekcipőben járó költséggazdálkodását túlságosan váratlanul érinti a gépesítés. Szerinte a gazdasági kényszerek okozta szerves fejlődésen keresztül kellene egy kórháznak arra a szintre eljutnia, hogy egy ilyen rendszert hatékonyan tudjon működtetni. Tóthmátyás István pedig arra figyelmeztetett, hogy a berendezések amortizációja sincs elszámolva a jelenlegi kórház-finanszírozási rendszerben, tehát előbb-utóbb ennek hazai forrásait is elő kell teremteni a rendszer fenntarthatóságához. Kovács János pedig egyelőre azt nem látja, hogy a professzionális adatösszesítő szisztémáknak ugyanolyan fejlett adatszolgáltató rendszere lenne. Többen is úgy vélekednek ugyanis, hogy a vágyott cél elérése az adatközlő pont felé közeledvén egyre bizonytalanabbá válik: az orvos ugyanis sok helyen kozmetikázott adatokat közölhet – akár számítógépen, akár papíron. Ezt a problémát Balkányi László szerint objektív, mérhető adatokra irányuló kérdésekkel lehet kiküszöbölni.
Mindenesetre a szkeptikusok és az optimisták is úgy ítélik meg a KTI bevezetését, hogy az minden szempontból csupán az első lépésnek tekinthető. A Világbank sem kíván további lépéseket tenni addig, amíg az első fordulóban nyertes kórházakban nem tapasztalhatók a beruházások kézzelfogható eredményei. Tóthmátyás István azonban úgy fogalmazott: a megfelelő pillanatban mindent megtesznek az újabb kölcsönszerződés elérése érdekében.
