Gazdaság

MÉLYÍTÉS ÉS BŐVÍTÉS AZ UNIÓBAN – Lassított felvétel

Már az Európai Unióba kívánkozó tagjelöltek álital sürgetett menetrend, forgatókönyv és/vagy csatlakozási céldátum körül sincs egyetértés. Egységesnek látszik ugyan az unió abban, hogy prioritásként elfogadja a bővítést, de az időpont kérdése egyelőre teljesen homályban marad. A tagországok féléves vajúdás után abban mintha egyetértenének, hogy a folyamatban lévő kormányközi konferenciát lezárni hivatott nizzai csúcson – az EU szavahihetőségének fenntartása végett – szükség van egyfajta csatlakozási forgatókönyv közreadására. Másfelől ma már az is szinte biztosnak látszik, hogy a céldátum ügyében nem kötelezik el magukat semmiféle időpont mellett, mivel a bővítésről és mélyítésről alkotott álláspontok igen széles sávban szóródnak.

SZÁMHÁBORÚ. Van, aki még mindig 2003-at emleget. Mind gyakrabban dobják be azonban a 2005-öt is. S mintha egyre többen látnák úgy, hogy kedvező lenne, ha az első körösök egészen 2008-ig nem csatlakoznának.

Az indoklást tekintve van, aki az unió saját intézményeinek működésére helyezi a fő hangsúlyt. Mind több szó esik egy második kormányközi konferencia egybehívásának szükségességéről is. Ebben a vonatkozásban figyelemre méltóak a soros francia elnökség nyilatkozatai, amelyek szinte egyöntetűen azt hangsúlyozzák, hogy szándékuk szerint a reformkonferencia lezárása csak érdemi megállapodás, egyfajta minőségi előrelépés mellett képzelhető el.

Mások inkább a csatlakozni vágyó országok jogalkalmazásának problémáira hivatkoznak. Alighanem érdemes odafigyelni a finn külügyminiszter minapi nyilatkozatára is; ő – a tagjelöltek jogalkalmazási deficitjére hivatkozva – nem látna kivetnivalót abban, ha 2005 előtt nem nyílna meg a keleti kapu. Eközben szembetűnő, hogy az Európai Unió bővítési biztosa mind több megnyilvánulásában figyelmeztet rá: a bővítés elhúzódása nem egyszerűen időbeli probléma, a csatlakozni kívánó országok csalódottsága folytán kiszámíthatatlan politikai következmények miatt az egész bővülési folyamat megtorpedózásával fenyeget.

Hogyan kapcsolódik mindehhez a “kétsebességű Európa” gondolata? Ez lenne az a fogalom, amely a széles sávban szóródó “sebesség” koncepciók között a kompromisszum kialakulásával kecsegtet? Nem kizárt. Nézzük a történéseket!

Joschka Fischer német külügyminiszter emlékezetes májusi előadásában az európai föderáció vízióját vázolta fel. A nem sokkal azt követően megindult német-francia párbeszéd arra utalt, hogy a két hatalom között (a jelentős nézetkülönbségek ellenére) létrejöhet valamiféle együttműködés. Júniusban a portugál elnökség félévét lezáró feirai csúcson pedig a “flexibilitás” (rugalmasság, szorosabb együttműködés) problémáinak megtárgyalása formálisan is napirendre került. Mindhárom esemény erősíti a “kétsebességű Európa” koncepcióját.

A fő kérdés az, hogy a jövő Európája nagyfokú nemzeti önállóság melletti lazább, inkább gazdasági tömörülés, vagy politikailag is integrált, föderális berendezkedésű államrendszer legyen-e. Az intézményrendszer konkrét kérdéseire leképezve ez annyit jelent, hogy milyen keretekben és mennyit áldozzanak fel szuverenitásukból az egyes államok a közös intézmények oltárán. A franciák erős bizottságot, gyenge parlamentet, erős tanácsot és a nemzeti érdekekhez kapcsolódó vétójogot szeretnének. A németek sokkal szívesebben látnák az Európai Parlament szerepének növekedését, és a központi (brüsszeli) hatalom gyengülését, továbbá a minősített többségi döntések körének kiterjesztését az egyhangúak rovására. Németország azt is szeretné elérni, hogy az újraegyesítéssel megnőtt népességszámhoz igazodó nagyobb szavazati súlyt kapjon.

A “flexibilitás” elvi lehetőségét már az amszterdami szerződés is tartalmazza. Gyakorlati alkalmazására azonban ez idáig nem került sor, annak ellenére sem, hogy az alapító hatok – a felhígulástól félve – mindinkább ezt szorgalmazzák. A “flexibilitás” az integrációs együttműködést differenciáltabbá tehetné azáltal, hogy míg egyesek számára lehetővé tenné bizonyos területeken a szorosabb integrációt, másokat a teljes jogú tagság mellett átmenetileg akár ki is hagyhatna némely együttműködésekből.

TISZTÁZANDÓ “APRÓSÁGOK”. Formálódik a kompromisszum a tagállamok közötti megerősített együttműködés lehetősége körül. Kialakulásához már csak néhány “apróságot” kellene tisztázni. Például azt, hogy az integráció valamely részterületén a “szorosabb együttműködés” jóváhagyásához szükség van-e az egyhangú határozatra? Hány tagállam alkothat majd minimálisan egy ilyen szűkebb magot? Milyen általános érvényű feltételek lesznek szükségesek az intézményesítéshez? Kiterjeszthető legyen-e a szorosabb együttműködés a közös kül- és biztonságpolitika területére? Hogyan működtethető egy “kétsebességű” integráció úgy, hogy a tagországok megkülönböztetése ne veszélyeztesse az EU egyik fő alapértékének tekintett kohéziót? És végül a kérdések kérdése: Mekkora sebességgel lesznek megválaszolhatók a feltett kérdések? –

a Kopint-Datorg Rt. kutatási igazgatója

Ajánlott videó

Olvasói sztorik