Annak érdekében, hogy a beruházás a lehető legjobb minőségben készüljön el, az önkormányzat nem erőlteti a decemberi üzembe helyezést, csak januárban nyit a komplexum – mondta el szerdán Buzás Péter polgármester.
A fürdő környékén már a tereprendezést végzik, jövő héten pedig elkezdődik a gépészeti berendezések próbaüzeme.
Az augusztus végén az építkezésen keletkezett tűzzel kapcsolatban a polgármester elmondta, a baleset okozta kár lényegesen kisebb volt, mint amilyennek az első pillanatban látszott. Csupán a központi kupola fa tetőszerkezetének harmada sérült meg, a hibákat azonban tökéletesen sikerült kijavítani.
A fürdőben száz ember dolgozik majd, a beruházás néhány év alatt azonban további négy-hatszáz munkahelyet teremt a városban a vendéglátásban, a kereskedelemben és az idegenforgalomban.
Az előkészületi munkálatokkal együtt mintegy 3,6 milliárd forintos fürdőberuházáshoz a makói önkormányzat több mint másfél milliárd forintot nyert egy pályázaton.
A 12 ezer négyzetméteres alapterületű fürdőkomplexum négy elkülönülő részre osztható. A makói termálvizet és a Maros gyógyiszapját hasznosító gyógyászati részlegben beltéri és kültéri gyógymedence, gyógytorna-medence, súlyfürdő lesz. A mellette épülő blokkban szaunavilág, gyermekmedence, étterem és öltöző várja majd a vendégeket. A fürdő látványának meghatározó eleme lesz a kör alakú fogadóépület, és a hasonló alaprajzú, toronnyal kiegészített részleg, ahol három élménymedence szolgálja majd a kikapcsolódást. A fürdőnek különleges hangulatot ad, hogy a jelentős fafelületek ellenére hatalmas üvegablakok bocsátják be a napfényt.