Egyre inkább úgy tekintenek a befektetők a forintra, mint a dél-afrikai randra vagy a török lírára – írja a brit The Economist című hetilap legutóbbi számában. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslései szerint a magyar folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiánya meghaladja a 9 százalékot az idén. Fiskális szempontból pedig még rosszabb a kép. Törökország ugyan hatalmas államadósság alatt nyög, de legalább a GDP 6,4 százalékát kitevő – kamatfizetések nélkül számolt – költségvetési többletet ért el. Dél-Afrika államháztartási hiánya szerény, s államadóssága is kezelhető mértékű. Magyarországon ezzel szemben a GDP-arányos államadósság csaknem 60 százalék volt 2005-ben, s az államháztartás hiánya is nagyon magas.
Ennek tükrében furcsa – állapítja meg a lap -, hogy a forint eddig 10 százalék körüli zuhanásával elkerülte a rand és a líra helyenként szabadesésnek nevezhető hányattatásait.
Nouriel Roubini, a Roubini Global Economics közgazdásza három okot lát e mögött. Lehetséges, hogy a piac megengedő Magyarországgal szemben, ám ez esetben a májusi és a júniusi forintgyengülés már felébresztette volna a befektetőket. Elképzelhető az is, hogy az eurózóna közelsége nyújt védelmet a forintnak, ám nem lenne célszerű arról megfeledkezni, hogy a német márka se tudta megvédeni az olasz lírát és a fontot az 1990-es évek elején. A harmadik magyarázat az lehet, hogy a befektetők bíznak a kormány elkötelezettségében a makrogazdasági kiigazításokkal kapcsolatban.
Amennyiben ez így van, a kormány nagyobb hatással lenne a piacokra, mint maga az IMF – jegyzi meg némi szarkazmussal a londoni hetilap -, hiszen a nemzetközi szervezet nyilvánosan is kritizálta a kabinet fiskális politikájának bölcsességét és hitelességét, mondván, átmeneti megoldások csak átmenetileg csillapítják le a piacokat, ám így Magyarország sérülékeny marad.
A fiskális nemtörődömségtől a monetáris politika nem menthet meg. A feltörekvő országok központi bankárainak kockázatként kell számolniuk a gyengécske exporttal, a bosszúszomjas devizapiacokkal és a politikai feszültségekkel. De semmi nem zavar jobban egy jegybanki vezetőt, mint egy tékozló pénzügyminiszter – zárja cikkét a The Economist.
Éppen a hitelesség és a költségvetési fegyelem horgonyaként kellene szolgálnia az EU számára évről évre leporolandó konvergencia-jelentésnek. Az elmúlt években azonban rendre megbukott az abban szereplő államháztartási hiányra vonatkozó kormányzati elkötelezettség. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közölte, hogy az ősszel benyújtandó újabb dokumentum már nem is tartalmaz céldátumot az euró bevezetésére, így a miniszterelnök immár hivatalosan is feladta a választások idején még olyannyira hangoztatott 2010-es céldátumot.
A program a miniszterelnök ígérete szerint tartalmazza majd, hogy milyen intézkedésekkel és milyen ütemezéssel lehet elérni az euró bevezetéséhez szükséges helyzetet. E kritériumokra valószínűleg így 2008, 2009, illetve 2010-es verziókat felvázol majd. Elemzők szerint valószínűtlen, hogy 2010-re – amely választási év lesz – komolyabb pénzügyi megszorításokat tervezne a kormány, így leginkább a 2011-2012-es évek jöhetnek szóba. Ez 2013-2014-es eurózóna-csatlakozást jelentene.
Veres János pénzügyminiszter szerint Brüsszel nem is kéri Magyarországtól, hogy a konvergencia-programban szerepeljen eurózóna-csatlakozási céldátum, hiszen ezt nem feltétlenül kell összekapcsolni a felzárkózási programmal. Elemzők szerint ez igaz, s tulajdonképpen a kormánynak az eddigi konvergencia-programban szereplő elkötelezettségeit nézve jobb is, hogy nem szerepel újabb vállalás erre nézve a dokumentumban, fontosabb a pénzügyi egyensúly megteremtése.
Ugyanakkor egy hivatalosan is felvállalt, s hitelesnek, hihetőnek tekintett csatlakozási dátum elsősorban a kormánynak lenne fontos, hiszen ezzel lenne képes orientálni azoknak a befektetőknek a várakozásait, akik a magyar államadósság jelentős részét vásárolják meg, vagyis finanszírozzák az országot.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
