Gáz lesz

Mozgástér van, földgáz viszont annál kevesebb – válaszolt Kóka János gazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának minapi ülésén arra a képviselői indítványra, hogy – mindenekelőtt az elmúlt napok egész Európára kiható orosz-ukrán gázválságának fényében – az ellátásbiztonság javítása érdekében bővíteni kellene a hazai készletek feltárására rendelkezésre álló mozgásteret.

Mol rendszerirányító központ. Elkerülhetetlen a tárolókapacitások bővítése.

A kilencvenes évek végén a magyarországi földgáztermelés még a fogyasztás harmadát fedezte, mára ez az arány 20 százalékra olvadt, és a legoptimistább geológiai előrejelzések szerint is rohamosan apadnak a saját készleteink. Ez különösen azért aggasztó, mert az ország földgázigénye viszont egyre növekszik. A lakosság 90 százaléka közvetlenül, vagy közvetett formában földgázt használ fűtésre, ami európai összehasonlításban példátlanul magas arány, ráadásul a villamosenergia-termelésben is egyre nagyobb szerephez jut a földgáz. Az 1990-es 16,3 százalékról mára 35 százalék fölé emelkedett a részesedése az áramtermelésen belül. Az import földgáz pedig, mint ismeretes, kétharmad részt meghaladó arányban Oroszországból származik.

Mindez különösen azért érdekes, mert az 1993-ban az Országgyűlés által elfogadott energiapolitika legfontosabb célkitűzése az ellátásbiztonság megőrzése, javítása, az egyoldalú importfüggőség csökkentése, valamint a stratégiai készletek bővítése volt. Ma is ugyanezek a célok érvényesek, és nemcsak azért, mert hiába alakult át alapvetően az ágazat működése, új energiapolitika nem született, hanem azért is, mert az egyoldalú függőségből eredő kiszolgáltatottság egyre nyomasztóbbá válik. Szakértők szerint azonban egyszerűen csak arról van szó, hogy a mindenkori kormányok magukat és a választókat is megnyugtatták azzal, hogy Oroszországnak szüksége van az energiahordozó exportból származó bevételekre, ezért nem kell tartani ellátási problémáktól. Amíg pedig a földgáz zavartalanul érkezik az országba, addig nincs igazán szükség komoly energiapolitikai tervezgetésre, ellátásbiztonsági stratégiára. „Jó magyar szokás szerint ezzel majd ráérünk akkor foglalkozni, amikor baj lesz” – mondja egy nemzetközi tanácsadó cég magyarországi szakértője.

NEM SZÚRT SZEMET.

A helyzet azonban csak az államigazgatás szempontjából tűnhet ilyen egyszerűnek. A döntéshozók közül a jelek szerint senkinek sem szúrt szemet, vagy egyszerűen nem vettek róla tudomást, hogy miközben a cél a függőség csökkentése volt, az aktuális miniszterek, a kétévenkénti beszámolók alkalmával rendre az importfüggőség növekedéséről adtak számot. Chikán Attila 1999-ben még 69 százalékos import részarányról beszélt, két évvel később Matolcsy György 71 százalékot jelentett a törvényhozóknak, Kóka János említett beszámolójában pedig már 75 százalék szerepelt. A trendet azonban mindenki rendjén valónak találta. Azt, hogy mennyire volt fontos az energiapolitika az elmúlt években, jól mutatja, hogy a miniszteri beszámolók számos ponton szóról szóra megegyeznek, csak a számokat változtatták meg az elődöktől megörökölt és jól hangzó panelek között.

Elemzők szerint kétséges, hogy volt-e, van-e egyáltalán markáns magyar energiapolitika. Vannak bizonyos, kormányzati ciklusokon átívelő elvek. A legfontosabb ezek közül az, hogy a lakossági fogyasztókat mindenáron meg kell védeni a valódi áraktól. A földgáz és a villamos-energia ára minden választási kampányban rendkívül fontos szerepet kap, így a mostaniban is. Ennek egyenes következménye, hogy sem az áramnak, sem a gáznak nincs igazán értéke a háztartásokban. A nagyfogyasztók esetében ezzel szemben évről évre markáns áremelkedés volt tapasztalható, ami az energiafelhasználás csökkentésére ösztönözte őket.

A Magyarországhoz hasonlóan energiaforrásokban szegény országok számára egyébként is a hatékonyság javítása az importfüggőség csökkentésének egyik legnyilvánvalóbb eszköze, hiszen amit nem fogyasztanak el, azt nem kell megvásárolni külföldi termelőktől. A mindenkori magyar kormány azonban nemcsak a mesterségesen alacsonyan tartott árakkal ösztönözte a földgázfelhasználás rohamos bővülését, de különböző állami alapokból közvetlen támogatással is segítette a vezetékes földgázhálózat bővülését. Történt mindez annak ellenére, hogy kormányzati berkekben közben tisztában voltak vele: az ezredfordulós években a Mol Rt. számára éppen a politikai okokból nyomott földgázárak miatt olyan mértékben volt veszteséges a gázüzlet, hogy még a napi karbantartásra is alig volt fedezete a társaságnak, nemhogy a kapacitások bővítésére futotta volna. Vagyis nem elég, hogy a mesterségesen alacsony árak a fogyasztás növelésére ösztönöznek, ráadásul a rendszer korszerűsítésére, bővítésére sem teremtenek fedezetet.

Az olajtársaság szakemberei évekkel ezelőtt már világossá tették, hogy a rendszer a hidegebb téli napokon, január derekán, február elején teljesítőképessége határán üzemel – vagyis elkerülhetetlen a tárolókapacitások bővítése, és a meglévő két nemzetközi import betáplálási pont mellé egy harmadik kialakítása is.

UGYANAZ A GÁZ. Az energiapolitika végrehajtásáról szóló miniszteri jelentések a kilencvenes évek végétől kezdve egyetlen gyakorlati lépést tudtak és tudnak felmutatni: az osztrák határ és Győr közötti, 70 kilométeres HAG vezeték 1995-ös megépítését. Ez utóbbin keresztül nyugati irányból évente 3 milliárd köbméternyi földgáz érkezhet Magyarországra. Cseppet sem mellékes azonban, hogy bár a HAG-on keresztül akár norvég, vagy holland gázt is kaphatnánk, gyakorlatilag ugyanaz az orosz gáz érkezik Ausztria irányából is, mint Ukrajna felől Beregdarócon át.

Az energiapiacok liberalizációjának előkészítésekor sokszor és sok fórumon felvetődött a kérdés, miként kívánja szabályozni az állam az ország földgáz-függőségét. A gazdasági tárca következetesen kitartott amellett, hogy kizárólag a piac dönti majd el, milyen energiahordozókra alapozva építenek új kapacitásokat az elöregedett, rossz hatékonyságú erőművek helyett. Az állam ebbe nem kíván beleszólni. Az erőműselejtezés során, akárcsak az uniós országok majd’ mindegyikében, gázüzemű blokkokat állítottak üzembe. Ráadásul a zöldek a paksi atomerőmű helyett is földgázbázisú blokkokat szeretnének látni.

KISZOLGÁLTATOTTSÁG. Nem nehéz kiszámolni, hogy milyen mértékben növekedne Magyarország függősége az orosz földgázimporttól, ha az ország villamosenergia-igényének közel 40 százalékát biztosító paksi blokkokat gázerőművel helyettesítenénk. Ágazati elemezők szerint ez egyet jelentene az öngyilkossággal, olyan mértékű kiszolgáltatottságot teremtene, amelyben az áramárak ellenőrzését gyakorlatilag átadnánk a Gazpromnak.

A gazdasági bizottság minapi ülésén a szakminiszter megígérte, hogy márciusra elkészül az ország ellátásbiztonsági stratégiája. A mozgástér nem túl nagy. A paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása esetén is elkerülhetetlennek látszik a földgáztároló kapacitások bővítése, és nem nélkülözhető az alternatív földgázimport lehetőségek kiépítése sem.

A kormány által szorgalmazott 1,2 milliárd köbméteres tároló megépítése köbméterenként 1 forintos áremelkedést von maga után. Ha megépül az adriai földgázvezeték, amelyen keresztül cseppfolyós földgázhoz (LNG) juthat az ország, illetve a közép- és kelet-európai régió, annak költségeit is nyilván a fogyasztóknak kell majd viselni. Elemzők szerint lassan eljön az igazság pillanata, amikor a lakossági fogyasztóknak is szembesülniük kell az energiaellátás valóságos költségeivel, meg kell fizetniük az elmúlt évek energiapolitikai rögtönzéseinek költségét.