Belföld

Kukorelly Endre: Írtam egy üzit a pornós Gattyánnak

kukorelly-endre(210x140).jpg (kukorelly endre, )
kukorelly-endre(210x140).jpg (kukorelly endre, )

Gyűjtést szervez, a pénzből hajléktalanoknak bérelne lakásokat. És tudják, miért? "Nem szívjóságból, hanem hogy jól érezzem magam." És ez a csávó bukott ki a parlamentből. Interjú. Kicsiben is jó!

Pirulnak már a csávók a Parlamentben?

Minden normális csávó hajlamos a pirulásra. Előbb-utóbb ők is pirulnak. Bőrvastagság kérdése.

Pár napja gyűjtést szervez a Facebookon, a pénzből hajléktalanoknak bérelne lakásokat. A minap a marosvásárhelyi rádióban beszélt arról, hogy akciójával tán rápirít a “politikus csávókra”. Azóta hívta valaki a t. Házból, hogy az ő feje már vörös?

Nem.

Régi ötletét melegítette újra. Tíz éve Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöktől kért egymilliárdot a magánvagyonából, ígérte, ön is tesz hozzá egymilliót, s várt még egy hajléktalant, aki ezer forinttal szállt volna be egy bérlakás-programba. Abból mi lett? Reagált Gyurcsány?

Válaszra sem méltatott.

Mire ön?

Én sem csináltam semmit.

Mert?

Lusta vagyok, önző, meg fáradt, meg leszarom. Mással foglalkozom. Nem vagyok altruista, széplélek a legkevésbé sem. De mint mindenkinek, vannak magánügyeim és közügyeim, utóbbiak néha a nyakamba zúdulnak, a torkomig érnek, és amikor azt érzem, megfulladok, néha teszek is valamit. Nem szívjóságból, hanem hogy jól érezzem magam. Ahogy József Attila mondta, „Nincs alku – én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz”. Felvillanyoz, hogy minden előzetes huhogással szemben van magyar szolidaritás, ezrével reagáltak, nem igaz az előítélet, miszerint közömbösek lennénk.

Fotók: Kummer János

Mi vágta gyomron annyira, hogy tíz év után ismét belefogott?

Feljöttem a Ferenciek terén a metróból, és túlzott erővel ütött meg az a kép, amit huszonöt éve látok: emberek fekszenek az utcán, és senki nem tesz semmit. Beleértve engem. Mert az nem megoldás, hogy eltakarítjuk őket szem elől. A fönnálló kormányzat, hasonlóan a korábbiakhoz, elengedi a társadalom azon részhalmazait, melyek gyöngék érdekérvényesítésben, önartikulációban. Nem azért nem foglalkozik a hajléktalanokkal, a cigányokkal, mert utálják őket, hanem mert a szavazatszerzés szempontjából ezek a csoportok nem tényezők. Ugyanez vonatkozik a végletekig megosztott, folyamatosan jammeroló művészekre, és a pedagógustársadalomra, ami talán túl sok túl jámbor emberből áll ahhoz, hogy végre az asztalra csapjon. A hajléktalanok a leggyengébbek.

Mit akar ön? Néhány hajléktalant megmenteni a fagyhaláltól, vagy politikusi arcpirítás révén ezreken segíteni?

Ha néhány embert kivonunk a hajléktalan-ellátásból, ezzel persze szinte kimutathatatlanul kismértékben tehermentesítve azt, ez hatásos jelzés lehet. Már most van akkora társadalmi visszhangja, hogy elgondolkodtathat pár önkormányzati képviselőt, kormányzati embert.

Groteszk, nem, hogy amíg bent ült az Országgyűlésben, nem ért el szinte semmit, most meg így kintről tán alákap a szél egy kezdeményezésének?

Részletkérdés, hogy kint vagy, vagy bent vagy. Politizálni, foglalkozni a közügyekkel, ehhez nem kell parlamenti képviselőnek lenni. Sőt, onnan nem is igazán látni a pályát. Ha benne vagy, minél fontosabb pozícióban vagy, annál inkább elborítanak az ügyek, annál távolabb sodródsz a közösségtől. 

Mikor lesz az első beköltözés?

Péntek délután leülünk a szervezőkkel, jön ügyvéd, és jönnek olyanok is, akik felajánlották a lakásukat. Ha aláíródnak a szerződések, a jövő héten páran beköltözhetnek.

Mennyi az a pár ember?

Attól függ. Van, akinek nem is lakás kell, hanem az, hogy ne lakoltassák ki a lakbérhátraléka miatt. De ehhez a részéhez nem értek, és nem is akarok érteni. Vannak lelkes szakembereink, ők majd döntenek az ilyenekben.

Mennyi gyűlt össze a számlájukon?

Egy hét alatt egymillió forint.

Vicces, hogy olyan szakemberek döntenek majd ingyen, társadalmi munkában erről a hajléktalanok megsegítésére szánt egymillióról meg a leendő adományokról, akiknek tán állami alkalmazottként kéne dönteniük egymilliárdról, vagy inkább tízről.

Vicces. De ha az állam, ahogy beszéltük, szarik a problémára, valakinek csinálnia kell valamit.

Egymillió forint egy ekkora kútban semmi.

Egymillióból öt lakás elindítható három hónapra! Ami ötször négy ember. Az húsz. Az nem semmi. És nem mellesleg azt üzeni a döntéshozóknak és végrehajtóknak, hogy viszonylag kis pénzből komoly eredmény érhető el. Már ha hatékonyan használják a forrást, és nem elszórják, mint a cigányság integrálására szánt pénzt. Mi viszont iszonyú hatékonyak vagyunk, hiszen nem kivesszük, hanem betesszük a pénzt.

Jól értem, hogy egyelőre három hónapra terveznek?

Vár ránk három hideg hónap. Legalább kettő. Aztán, remélem, nem áll le az adakozási hullám.

Ki adakozik?

Csupa kisember, kétezer forinttól húszezerig. Gazdagok, celebek még nem.

A kisembernek elfogy a pénze. Egyszer, kétszer háromezer lecsíphető a nyugdíjból, a kosztpénzből, de aztán alábbhagy a lendület. Nemcsak náluk, hanem a szervezőkben is. Sok éve Nagy-Bandó András állt bele a hajléktalanok segítésébe, ő három hónapig bírta, aztán kilépett, úgy érezte, ha marad, elnyeli a feladat, nem marad ideje az addigi életére.

Bár az elmúlt hetem kizárólag erről szólt, remélem, én is rövidesen kifarolhatok, és olyanok veszik át az ügyet, akik nálam sokkal jobban értenek hozzá. És ha eztán csak havi tízezer jön össze, az is elég egy család villanyszámlája. Kicsiben is jó! Ami van, azt kell okosan fölhasználni. Semmit nem csinálsz, ha karácsonykor osztogatod a marcipános szaloncukrot. Az lófasz. Az a valami, ha abban segítesz, hogy egy ember magára tudja csukni az ajtót, ha van hol fürödnie, van egy rezsója, ahol főzhet magának, ha van fűtött szobája, ahol ő és a családja alszik. Onnan van esély visszakerülni a normálisan élők közé. Természetesen nagy részük számára ez sem megoldás, a testileg, lelkileg vagy szellemileg lepusztultak egészségügyi ellátásra szorulnak – és ez sincs megoldva. Ám a hajléktalanszálló, a tömegszállás nem ad esélyt. Az a legrosszabb szocializáció, utálják egymást, gyanakszanak egymásra, lerabolják egymást, rühellik a másik szagát, ezért aztán be se mennek. A röhej, hogy ezt mindenki tudja, mégis tömegszállások létesülnek. Miközben csak Budapesten tízezrével állnak lakások évekig üresen, köztük önkormányzati tulajdonúak. Miért van ez?

Kérhetné volt párttársa, a zuglói polgármester, Karácsony Gergely segítségét.

Nem szeretném, ha a kis kezdeményezésünkbe beszállna akár a kormány, akár valamelyik önkormányzat. Ez civil dolog, nem közösködöm, az állam tegye csak a maga dolgát a hajléktalankérdésben. Mondjuk Karácsony tesz is a hajléktalanokért, nem őt akarom presszionálni, hanem az összes többi döntéshozót.

Az emlegetett 2005-ös akciójában Gyurcsánytól várta az első milliárdot, aztán, úgy tervezte, további száz nagyon gazdag magyartól jöhetne egy-egymilliárd a szent célra. Most nem akar levelet írni a száz leggazdagabbnak?

Tervezem. A leggazdagabbnak, Gattyánnak már írtam.

A pornókirálynak?

Neki. Tök szimpi, láttam egy tévéműsorban. Még régebben bejelölt a Facebookon, én meg visszajelöltem, aztán öt napja írtam neki egy üzit, hogy igazán segíthetne, de még nem reagált.

Vajon miért?

Talán majd, szép lassan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik