A bevándorlókkal nincs semmi baj. Azzal van baj, ahogy róluk beszélünk. Nagyjából ez volt a tanulsága a Magyar Helsinki Bizottság előadásának, miután átfogó kutatást végeztek a témában: megnézték, mi a helyzet gazdasági- és illegálisbevándorló-fronton, mit mond a politika és hogyan tálalja ezt az egészet a sajtó. Figyelem, az emberi jogi szervezet még jóval azelőtt kezdett bele a projektbe, hogy a Charlie Hebdo-mészárlás kapcsán először Orbán Viktornak, majd szűkebb körének elgurult volna a gyógyszere és Magyarországot túszul ejtő és a magyaroktól elvevő gazdaságibevándorló-hordát vizionált volna. A Helsinki Bizottság (HB) úgy gondolta, ez egy viszonylag keveseket érdeklő szakmai paksaméta lesz – jogosan, hiszen Magyarországon aztán tényleg ikszedrendű probléma a bevándorláspara –, aztán borult a bili, kedd délelőtt pedig megtelt a beszélgetésnek otthont adó Független Médiaközpont terme.
Szóval akkor még egyszer: a Jobbik-féle debreceni lányokat vegzáló afgánok és csokitolvaj szírek ide, Orbán önvédelmi lázálma oda, Magyarországon
nincs semmi baj.
A bevándorlás elkerülhetetlen, nem tehetünk úgy, mintha meg tudnánk úszni – és nem is kell. A helyzet ugyanis nem veszélyes, inkább ciki, hogy bár valóban rengetegen érkeznek, kilenctizedüknek eszébe sem jut megállni, mennek tovább nyugatra. (Akárcsak mi.) Tavaly például majdnem 43 ezren érkeztek, ebből 500-an maradhattak hivatalosan, a többiek többsége ment külföldre rokonokhoz, vagy a jobb élet reményében. A HB társelnöke, Pardavi Márta sorban oszlatta el a közhelyeket, például, hogy az „én adómból ezeket ne etessék” – mármint a menekülteket. A kifejezetten az országok közötti mozgásra fordított Európai Integrációs Alap vaskos és szolid támogatásokat oszt Magyarországnak is a schengeni határ őrzésétől kezdve a táborok fenntartásán át az integrációs programokig. A cél – ez tőlünk nyugatra nem is kérdés –, hogy az Európán kívülről érkezők könnyedén beilleszkedjenek és megtalálják a számításukat: nem csak morális, hanem gazdasági kérdés is, hogy nyitott társadalomban éljünk. Eközben – fogalmazott a társelnök – Orbán és a Fidesz-vezérek állításai nélkülözik a szakmai tényeket, ha pedig mégis előkerül egy-egy, azt környezetükből kiragadva prezentálják.
Az sem igaz, hogy „elveszik a munkát a tisztességes magyarok elől”, illetve hogy „itt ragadnak a nyakunkon mindenféle segélyeken”. Aki ugyanis itt akar maradni, az szinte kivétel nélkül gondoskodik a saját megélhetéséről. A Bizottság statisztikái szerint egy átlagos Magyarországon letelepedett (gazdasági) bevándorló aktív dolgozóként adófizetővé válik, többet keres és többet ad bele a közösbe, mint az átlagmagyar. Általában tanultabbak és képzettebbek is nálunk, függetlenül attól, hogy hozzák magukkal a tudást vagy itt szerzik meg (drágán). Az állam gondoskodik arról, hogy ez így is maradjon: a letelepedési engedély meghosszabbítása a jövedelemtől is függ.
Ez persze egészen abszurd helyzetekhez is vezethet: a beszélgetés vendége volt a török Kaya család, amely húsz éve él itt. A házaspár mindhárom gyereke itt született, nevelkedett, a családfő pedig itt alapított jól menő vállalkozást. A cég ügyei azonban rosszra fordultak, most pedig erre hivatkozva nem hosszabbították meg az engedélyüket. Másodfokon is kimondták: menniük kell, és most már megszületett a kiutasítási határozat is. (Kafka sem írhatna szebbet: mivel öten voltak, öt eljárást kellett lefolytatni. A legkisebb gyereknél úgy jött ki a lépés, hogy őt csak később fogják kiutasítani, tehát elvileg maradhatna még egy kicsit, miután családja visszament Törökországba.) A kérdés, amellyel a HB most Strasbourgig megy, hogy fontosabb-e a menekültügyi rendszabályok erőltetése a családi élethez, a család együtt maradásához való (szerintük sokkal alapvetőbb) jognál, meg persze annál, hogy Kayáéknak már rég ez az otthonuk.
A Kaya család háromötöde
Miután ügy lett a migrációhelyzetből, a Jobbik rögtön kijátszotta a bevándorló-bűnözés-kártyát: a párt szerint az egész nem is annyira gazdasági, kulturális vagy vallási kérdés, inkább rendészeti. A menekülttáborok lakói tudniillik vegzálják a környéken élő magyarokat, lopják a száradó ruhákat, zaklatják a nőket, meg úgy általában ki tudja, miféle emberek ezek; jobb lenne, ha a táborok és úgy általában az ország tüzetes átvizsgálásáig nem engednének ki senkit az utcára, illetve kiköltöznének lakott területen kívülre. A Jobbik állítja: nem az igazi a magyarok „szubjektív biztonságérzete”. A Helsinki Bizottság az összes az országban tartózkodó külföldi bűnügyi statisztikáját megnézte (tehát az átutazó sofőrökét, turistákét is). Az derült ki, hogy kevés eset van, azok sem súlyosak, főleg közokirat-hamisítás, gyorshajtás (ezek a sofőrök). A táborok sem jelentenek veszélyt, ami van, az főleg bolti lopás, többnyire szabálysértés-, néha bűncselekmény-nagyságú.
Addig nem is volt baj a biztonságérzettel, amíg a politikusok „nem kezdték el ütni, ezt a menekültbűnözés-vasat” – fogalmazott a szakértő. Parvadi Márta emlékeztetett: a Jobbik már két éve is tüntetést szervezett Debrecenben, és Vámosszabadiban is tapintható volt a feszültség, amikor 300 fős tábor alakult a jómódú falu mellett. A helyieknek Pintér belügyminiszter „azt mondta, hogy bocs, de muszáj ezt csinálnunk – viszont tízmillió aláírást is tudnék gyűjteni, hogy nem akarunk bevándorlókat”. „Ha a kormányzati kommunikáció más lenne, nem az ment volna át az emberek fejébe, hogy a bevándorló az valamiféle veszélyt jelent”, és akkor a biztonságérzettel sem lenne baj. „Hiába cáfolják a statisztikák, amíg ilyen tömegben jelennek meg szélsőséges állítások, ez lesz. Akkor is, ha a menekültek pont annyira veszélyesek
mint azok a magyarok, akik ’56-ban menekültek ki
az országból.”
A most tervezett és jövő nyárra bevezetni szándékozott szigorítással – mely szerint villámgyorsan, 15 nap alatt kell dönteni az engedéllyel nem rendelkező bevándorlók sorsáról, azaz gyorsan küldjük is őket vissza – nem ördögtől való ötlet, még a civilek sem ellenzik. Az infrastruktúra azonban nem megoldott, ahogy az sem, mi lesz azokkal, akik bár nem háborús övezetből jönnek, mégis veszélyben forog az életük. Ők ugyan fordulhatnak bírósághoz, miután elutasították a kérelmüket, hogy maradhassanak, ám erre három napjuk van, ami semmire sem elég, főleg, ha még azt sem tudják, kivel kellene levelezniük az ügyben – mondta Parvadi Márta. A (még el nem fogadott) törvénymódosítás tehát egyszerűen nem veszi figyelembe az emberi jogi szempontokat.
„Mint a sáskák, úgy jöttek a határsértők” „Zöldségeknek adták ki magukat – Hány szír fér el egy kiskőrösi Barkaszban? Számolja meg a fotón!” „Rettegjünk! Jön a külföldi munkaerő!” Ezek nem a kuruc.infóról, vagy szélsőjobbos röplapokból származó idézetek, hanem a – magát komolyan vevő – országos magyar sajtóból származó címek. Zádori Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság sajtófelelőse végignyálazta az összes tavaly megjelent hírt, cikket a témában. Az eredmény lesújtó: csupán egy írást talált, amelyben pozitívan, vagy legalább gazdasági lehetőségként jelennek meg a bevándorlók, a többi csupa olyan bombasztikus címmel ellátott bűnügyi hír, amely normaszegő, ijesztő, nem kívánatos elemekként állítja be őket.
Tiltakozás Győrben a vámosszabadi tábor ellen
Fotó: MTI / Krizsán Csaba
„A magyar sajtó immunrendszere annyira gyenge, hogy kritikátlanul átvesz mindent” – mutatott Zádori a „Határt sértett, bringát lopott, eltévedt – A rendőrök karjaiba tekert a határsértő a lopott biciklivel” című hírt, amely alatt fotó illusztrálja az esetet. „Látható, hogy miután elkapták, beállították a nyomorultat a rendőrőrs udvarára a fotó kedvéért.” (Tényleg.) Egyrészt eluralkodott a szűk, hatósági szemlélet, amellyel a bevándorlókat ijesztő (sáska) vagy éppen röhejes (zöldség) jelenségként tünteti fel, másrészt a „komoly” cikkekben is „arctalan adat és probléma a migráns”. „Özönlenek a migránsok Hegyeshalomhoz” – tehát Magyarországról mennek ki. „Katasztrofális jövő – ennyien élünk majd 2100-ban Magyarországon” – azaz fel sem merül, hogy addigra vonzó, multikulti hely lesz az ország. „Lopott autóba zsúfolódtak a határsértők” – az persze nem derül ki a címből, hogy az autót nem ők lopták, hanem az embercsempész. „Átvonul hazánkon a vendégmunkások inváziója” – az ijesztő kép annyit takar, hogy vége a téli szünetnek és mennek vissza a munkavállalók Németországba, lesz tehát némi torlódás a határokon. „Egy egész család akart nyugatra szökni Hegyeshalomnál!” – pont, mint ’56-ban, csak akkor családok tömegei próbálkoztak ugyanezzel.
A politikai balhénak hála a helyzet javul, „az újságírók elkezdtek utánajárogatni az adatoknak”, mondja Zádori, bár még mindig elképesztő baromságok jelennek meg, „egy nagy híroldal hozta le, hogy 2012-ben félmillióan érkeztek az országba – miközben összesen félmillióan élnek itt olyanok, akik nem Magyarországon születtek,
mint például az anyukám, vagy mondjuk Medgyessy Péter”.
A sajtófelelős három dologra emlékeztetett: hús-vér migráns egy cikkben sem szólalt meg, kivéve egy interjút egy itt élő amerikai zsidó hegedűművésszel. Ha összesítjük a bűneseteket, kétszer annyi a sértett bevándorló, mint az elkövető. Illetve: mindeközben a külföldi sajtó szinte kivétel nélkül együttérzéssel ír a nagy számban érkező magyar gazdasági bevándorlókról.
