Kordos László őslénykutató, egyetemi tanár, a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) igazgatója. Arról kérdeztük, hogy őstörténeti analógiák alapján hogyan reagálhat élővilágunk a környezet jelenlegi változásaira.
Van klímaváltozás?
A Föld átlaghőmérséklete 1850 óta 0,5 Celsius-fokot emelkedett. Bolygónk történelme során ennél sokkal komolyabb felmelegedések és lehűlések váltották már egymást, valójában egy természetes folyamat tanúi vagyunk. A természet maga az evolúció, a változás: az evolúció ellen halad az, aki konzerválni szeretné a mai körülményeket. Ha tehát van klímaváltozás, akkor megszokjuk, belepusztulunk vagy elmenekülünk előle – árnyékolja a jövőt a paleontológus. Kérdés, hogy mi múlik rajtunk, azaz a klímaváltozásban van-e szerepe az emberi tevékenységnek – ezt komoly szakemberek vonják kétségbe – teszi hozzá.
A klímaváltozás, a ma sokat emlegetett globális felmelegedés nem a tendenciaszerűen egyre forróbbá váló nyarakat és enyhe teleket jelent. Átalakul az évszakok hossza, a mérsékelt égövben „eltűnik” például a tavasz és az ősz, gyakoribbá válnak ciklonok, amelyek erejére az utóbbi időben az Egyesült Államokban láthattunk példákat. Ha van globális felmelegedés, ha nincs, a tengerek szintje 100-150 év alatt 50 centimétert emelkedhet. Ehhez nem kell a jégsapkák olvadása, hanem elég egy 0,5 fokos melegedéssel járó hőtágulás – fogalmazott a szakember.
Vihar után az Egyesült Államokban (fotó: MTI)
Északon olvad a jég, de nem először: Grönland (zöld sziget) vajon hótakarója miatt kapta a nevét? Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a sarki jég olvadásából származó hideg víz lehűti az óceánokat, a Nagy-Britannia és Észak-Franciaország klímáját alakító Golf-áramlat délre tolódik. Ennek eredménye egy hideg, nedves Franciaország és Anglia lesz, míg a Kárpát-medencében a hőség lesz jellemző. Van tehát klímaváltozás, van üvegházhatás is, ám ez mind természetes folyamatokra épül, amiben az embernek is van szerepe, de semmiképpen nem 100 százalékban – hívja fel a figyelmet Kordos.
Amíg az ember nem szólt bele
A mostani felmelegedés semmi érdemi változást nem okoz az élővilágban. Tizennyolcezer évvel ezelőtt a Kárpát-medence területe tundra volt. Ezer évek alatt a hőmérséklet 10 fokokat emelkedett, az élőlények északra vándoroltak, mint a rénszarvas, vagy kipusztultak, mint a mamut, vagy a barlangi medve. A korábban tízezer évek alatt kialakult ökoszisztéma megsemmisült, helyét egy új közösség vette át: a túlélők és a bevándorlók alkotják a mai állatvilágot. Ez emberi hatás nélküli természetes folyamat eredménye.
Az ember környezetformáló tevékenysége körülbelül hatezer éve érhető tetten, a Kárpát-medencében a római kor óta bizonyítható a fauna ilyen okokra visszavezethető torzulása. Az ember kipusztít egyes fajokat, másokat elterjeszt, vagy létrehoz: magyarországi példaként a fácánt és a muflont lehet említeni. Európa faunájának 10 százalékát ilyen behurcolt, vagy „létrehozott” faj alkotja. Ez az emberi tevékenység velejárója, akár „tetszik”, akár nem – fogalmazott Kordos.
—-Meddig él az emberiség?—-
A fajkutya a korcskutya, a korcskutya a fajkutya: a túlspecializált, szűk környezeti viszonyok közt élő fajok védtelenek és kiszolgáltatottak, míg a túlélésért minden nap megküzdő élőlények szívósak és ellenállók – kezdi ábrázolni az emberiség baljós jövőjét az őslénykutató. Az ember végletesen elszakadt a környezetétől. Gondoljunk bele: mihez kezdünk, ha nincs áram, mit eszünk, ha bezárnak a boltok? Itt nemcsak a tartósított élelmiszerekre kell gondolni: táplálékunk túlnyomó többségét általunk tenyésztett és fenntartott fajok adják. Nagyon szűk a mozgásterünk.
Ráadásul egyre többen vagyunk, a Föld már a mai népességet sem tudja ellátni, a lélekszám pedig egyre erősebben nő. Bármelyik pillanatban feltámadhatnak régi vírusok, megjelenhetnek újak, amelyek ellen az „elkorcsosult” ember védtelen. A tudós szerint egyetlen út áll előttünk: az emberiség egy néhány száz fős „gengsztercsoportja” új bolygón teremt új életet, a többi itt fog elpusztulni. Meg vannak számlálva a napjaink. Egy, maximum kétezer év múlva az emberiség gyakorlatilag kihal.
Lesz még, aki minket megtalál?
Lejárt az időnk
A földi fajok 60-70 százalékának „élettartama” – kialakulásától a kipusztulásáig – 150-300 ezer év. Az első homo sapiens mintegy 200 ezer éve jelent meg: épp itt az idő, a természet, az evolúció hozzánk sem kegyesebb – fogalmaz Kordos. A kihalás legfőbb oka a túlspecializáltság, amely lehetetlenné teszi az alkalmazkodást a környezeti változásokhoz. Mondjunk azért valami biztatót is: az emberi faj képes a gyors reagálásra, kényszer hatására felkészülhet a változásokra, ennek lehetünk most is a tanúi – csillantja fel a reményt.
Az ember képes tenni a túlélésért, de csak úgy, ha elfogadja az alapigazságot: a természetet nem tudjuk átalakítani. Önmagunkat viszont korlátozhatjuk, és kell is korlátoznunk. Kordos azonban nem hisz a közelmúltban meghirdetett fenntartható fejlődésben. Ez egy ember- és gazdaságilag Amerika-központú rendszer, ami a jelen állapotok megőrzésére irányul. A természet azonban maga a változás, nem mehetünk szembe vele.
Az alkalmazkodás a megoldás
A mostani felmelegedés során adott területről „néhány” faj elvándorol, kipusztul, néhány pedig bevándorol, megtelepszik. Kimutatható, hogy egyes fajok élettere évente maximum 50-100 méterrel északra tolódik. Érdekesség, hogy a Kárpát-medence élővilága nem az észak-dél vonalról, hanem mindig keletről „töltődik fel”. És még egyetlen faj sem érkezett például bizonyíthatóan nyugatról. Ha a klímaváltozás mértékét egy tízes skálán kellene ábrázolni, ahol 10 pontnál a fajok fele eltűnik, akkor az őslénykutató a mai folyamatot az egyes, vagy még alacsonyabb szintre tenné.
Földtörténeti analógiák alapján a mostani klímaváltozás – ha természetes folyamatról van szó – még két-háromszáz évig tarthat, jelen pillanatban a felénél vagyunk. Ha az emberi tevékenység is szerepet játszik, akkor a „vége” rajtunk is múlik. Akármilyen mértékű is azonban, a klímaváltozáshoz alkalmazkodni kell: a történelem során tapasztalt felmelegedések és lehűlések népvándorlásokat, járványokat, éhínséget és háborúkat hoztak – figyelmeztet Kordos László.
—-A klíma végzett a dinókkal—-
A földtörténeti klímaváltozások legismertebb áldozatai a dinoszauruszok voltak. Nem igaz az a köztudatban elterjedt állítás, hogy egy meteorbecsapódás végzett velük – oszlatja szét a tévhitet az őslénykutató. Abban az időszakban valóban volt egy nagy becsapódás, ami a közvetlen környezetében hatalmas pusztítást végzett. Utólagos hatásaként óriási mennyiségű por került a légkörbe, ami visszatartotta a napsugarakat, ezzel lehűlést okozott és gátolta a növények fotoszintézisét. Ezt a jelenséget nevezzük nukleáris télnek. A Földet naponta milliónyi porszemcse, legfeljebb borsó nagyságú meteor bombázza, ezek azonban a légkörbe érve elégnek. Nagy, akár tíz kilométer átmérőjű meteorit tízmillió évenként csapódik be, de még ez is kevés lett volna a dinók kihalásához.
Az óriáshüllőkkel valójában a klímaváltozás végzett. Amikor a dinoszauruszok kialakultak, a Föld felszínét egyetlen hatalmas, észak-déli kiterjedésű szuperkontinens borította. A lemeztektonikai mozgások a kontinenst feldarabolták, a földdarabok eltávolodtak egymástól, és a mai napig tart a folyamat. Földünk klímáját a bolygó és az óceánok cirkulációs rendszere alakítja, amit nagyban befolyásol a földrészek elhelyezkedése, igen fontos például, hogy a sarkokon van-e szárazföld.
Nem valószínû, hogy valaha is találkozunk
Jurassic Park
A nagy falkában járó, egymástól már tengerekkel elszeparált hüllők nem találtak elegendő táplálékot, kihaltak. Ugyanilyen „csoportos kihalás” figyelhető meg ebben az időszakban a tengerekben is. Az a bizonyos meteor helyi katasztrófát okozott, de önmagában nem felelős a dinók eltűnéséért. A „Jurassic Park” megvalósítását firtató kérdést Kordos értelmetlennek tartja. A közelmúltban Szibériában talált mamut klónozására szinte semmi esély nincs, tudományos szempontból pedig teljesen felesleges lenne.
Képzeljünk el egy hatalmas zippzárt, ami a DNS-lánc. Ha egyetlen foga is sérült, már nem működik: a mamut életrekeltéséhez teljesen ép DNS-re van szükség, azaz a zippzárt fel kellene tudni húzni. A mamut legközelebbi rokona az indiai elefánt, belé kellene ültetni a DNS-t, majd hosszas munkával vissza lehetne tenyészteni egy szőrös, nagy agyarú, púpos elefántszerű élőlényt, ami genetikailag nem mamut, hanem egy új faj lenne. Az egész csak üzlet, tudományos szempontból nincs értelme – véli Kordos László.
