Magyarország a kilencvenes évek közepén vesztette el régiós „éltanuló” szerepét a versenyképességi ranglistákon és a nagybefektetők szemében is. Következett az „egy közép-európai a sok közül” besorolás, ahol az idő előrehaladtával egyre szembetűnőbbé vált, hogy hiányzik a több évre előregondolkodás a politikai vezetők részéről. A lassan-lassan megszülető koncepciók terméketlen talajra hullnak, hiszen a legalapvetőbb stratégiai kérdésekben sem képesek konszenzusra jutni a politikai erők. Az ellenzéki helyzetértékelés szerint az ország egyenesen „regionális sereghajtóvá” küzdötte le magát gazdasági téren.
A nemzetközi megítélés szerint itt azért még nem tartunk. Jó példa erre a világhírű svájci üzleti iskola, az IMD most publikált 2005-ös versenyképességi rangsora is, amelyen a tavalyi 42. helyről öt helyet lépett előre Magyarország. A több mint 300 értékelési szempontból összeállított ranglistán tavaly májushoz képest megelőztük Spanyolországot, Portugáliát és Indiát. Az éremnek azonban ezúttal is két oldala van, hiszen a régióból Csehország nem öt, hanem hét helyett lépett előre, s így elénk került. Észtország pedig nem a vizsgált 60 ország középmezőnyének vége felé helyezkedik el, mint mi, hanem az ázsiai tigriseket (Thaiföldet, Malajziát, Koreát) már évek óta megelőzi, s az idén a 26. (!) helyen végzett.
Versenyképességi prioritások 2005-ben
AZ ÜZLETVITEL EGYSZERűSÉGE. Az alacsony költségű környezetet is leronthatják a bonyolult jogszabályok, a zavaros adminisztratív eljárások, a hosszadalmas engedélyeztetés.
TECHNOLÓGIAI INFRASTRUKTÚRA. A globalizáció miatt a vállalatok irányításában nélkülözhetetlen a fejlett technológia (IT, telekommunikáció).
LOGISZTIKAI INFRASTRUKTÚRA. A tevékenységek kihelyezése és más országokba történő áthelyezése miatt a logisztika kiemelt figyelmet igényel.
MEGBÍZHATÓ PÉNZÜGYI RENDSZER. Ha egy ország pénzügyi rendszere nem tart lépést az ipar versenyképességével, összeomlás fenyeget.
A KOMPETENCIÁK SOKSZÍNűSÉGE. Ha egy szektor túlsúlyos a gazdaságban, akkor a növekedési ráta igen volatilis lehet.
TUDOMÁNYOS KULTÚRA. A versenyképesség valódi motorja a tudomány, az innováció, a technológia, az oktatás és a vállalkozó szellem.
„A versenyképesség fogalmának értelmezése országok esetében jóval nehezebb, mint a vállalatok világában. Nem véletlenül vitatott a nemzetközi szakirodalom egy részében is, hogy mit is értünk pontosan e fogalom alatt” – hívja fel a figyelmet Hunya Gábor, a régiós kutatásokra szakosodott bécsi WIIW kutatóintézet munkatársa. Juhász László szerint ugyanakkor a ranglisták révén jól összehasonlíthatóvá válnak az országok közti nagyobb különbségek. „Annak azonban nincs túl nagy jelentősége, hogy az efféle összesített mutatók tekintetében éppen a 37. vagy a 36. helyen áll-e egy ország a rangsorban” – jegyzi meg.
Ezzel Hunya Gábor is egyetért, ám hozzáteszi: további probléma, hogy ahány részmutatót nézünk, annyiféle erősorrend adódik. „Szlovénia például a liberalizáltsági mutató alapján a többiek mögött kullog, míg az államháztartási és a fizetési mérleg, vagy az infláció terén jobban áll, mint néhány más ország a térségben” – mondja a WIIW kutatója. Szerinte főként a politikusoknak és a médiának készített aggregált mutatókat legfeljebb iránytűként használják a gazdasági szereplők, akik beruházási döntéseiket egyebek közt a jól ismert költség-haszon elemzések alapján hozzák meg.
A versenyképességi rangsorokkal kapcsolatban kritikát fogalmaz meg Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója is, aki szerint az adott időpillanatban, statikus mutatók alapján mért helyezés önmagában nem sokat mond. Szerinte sokkal fontosabb a fenntartható versenyképesség, azaz a legalább 5-10 éves időtávon folyamatosan meglévő versenyelőny. Hiába licitál Magyarországra például Románia a társasági adó csökkentésével. A szerényebb adóterhelés ellenére az erősebb pénzügyi intézményi háttér, a beszállítók nagyobb aránya, a fejlettebb infrastruktúra, a nagyobb jogbiztonság és más tényezők továbbra is Magyarország javára billenthetik a versenyképességi mérleget.
Az uniós csatlakozással teljesen új helyzet állt elő, és ebben az új helyzetben Magyarország rontott a közvetlen versenytársaihoz képest. Utóbbiak alatt a régióból csatlakozott többi hét országot kell érteni” – közelíti meg más kiindulópontról a kérdést Bienerth Gusztáv, a PricewaterhouseCoopers (PwC) uniós és kormányzati kapcsolattartásért felelős regionális vezetője. Az egyik fontos tényező az adórendszer, amelynek szerkezete, rugalmassága, szemlélete szempontjából le vagyunk maradva.
A baj azonban nagyobb ennél. „Én még olyan boldog parasztokat nem láttam, mint Lengyelországban” – jegyzi meg a PwC partnere arra utalva, hogy a lengyel mezőgazdasági export robbanásszerűen növekedett, a területalapú támogatások lehívása pedig sikertörténet, miközben ugyanez Magyarországról nem mondható el. Csehország pedig divatos lett Európában, vonzereje van a német gazdaságra, s irdatlan turisztikai fellendülést él meg. „Most jövök Prágából, és körülnéztem a repülőtéren. Van közvetlen járat például Bostonba, legalább nyolc brit és négy svéd városba” – ecseteli a cseh főváros pozícióját Bienerth. A szlovák befektetési hangulatot és általános megítélést pedig azzal a történettel illusztrálja, hogy nemrégiben egy ottani befektetői konferencián egy német energetikai vállalat vezetője a következőképpen szólalt fel: „Semmilyen kérdésünk nincs, mert vagy megoldották, vagy tudjuk, kihez kell fordulni, és meg fogják oldani.” „Későn jött” északi szomszédunknál tehát határozottan befektetőbarát a környezet, miközben nálunk hosszú évek óta az egyablakos rendszert sem tudják kialakítani.
INOTAI ANDRÁS
, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének vezetője: „Hiába licitál Magyarországra például Románia a társasági adó csökkentésével. Az erősebb pénzügyi intézményi háttér, a beszállítók nagyobb aránya, a fejlettebb infrastruktúra, a nagyobb jogbiztonság és más tényezők továbbra is Magyarország javára billenthetik a mérleget.”
CHIKÁN ATTILA, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora: „A magyar gazdaság versenyképességi problémái alapvetően abból származnak, hogy nagy holtterhet cipel magával.”
BIENERTH GUSZTÁV, a PwC uniós és kormányzati kapcsolattartásért felelős regionális vezetője: „Nem lehet 4 éves választási ciklusban 5 választásra készülni, emiatt nem tettük meg a rövid távon fájdalmas, de közép- és hosszú távon eredményes lépéseket.”
Saját területéről hozva példát, Tzvetkov Julián emlékeztet arra, hogy bár hét éve megalkották a kockázati tőke törvényt, az nem volt alkalmas arra, hogy elősegítse a hazai intézményi tőke beáramlását ebbe a szegmensbe.
„Az innováció az egyik legfontosabb versenyképességi tényező, tehát az ilyen ráfordítások arányát kellene növelni a GDP-hez képest. Ezen belül is a vállalati K+F erősítésére volna szükség, mert e téren Magyarország különösen le van maradva” – állítja Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora.
Inotai András, MTA
Felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdasági szereplők kettészakadása multikra, illetve kis- és középvállalatokra e téren is figyelmet kíván. A multik adott esetben nagy kutatói kapacitást hoznak ide, ami fontos, hiszen magasan képzett munkaerőt foglalkoztatnak, s ennek komoly tovagyűrűző hatása van, ám kérdés, hogy a kutatás eredménye itthon hasznosul-e.A kis- és közepes vállalatok ugyanakkor nemigen költenek K+F-re, és ezen nem is akarnak változtatni. Az ok valószínűleg az, hogy nincs pénzük, miközben egy vállalkozás fejlesztésébe muszáj lenne befektetni. Itt tehát nagy az állam szerepe, alkalmazni kellene a külföldön már bevált módszereket, például adókedvezmény, tanácsadás szolgálhatna ösztönzésképpen.
Tzvetkov Julián szerint a magas bérterhekkel is összefügg, hogy a GDP-hez viszonyított K+F költés szempontjából Magyarország még régiónkon belül is a leggyengébbek között szerepel.
Chikán Attila, Corvinus Egyetem
HOLTTEHER. Chikán Attila szerint a magyar gazdaság versenyképességi problémái alapvetően abból származnak, hogy nagy holtterhet cipel magával. Kevés a foglalkoztatott, ráadásul a termelékenység is alacsony. Ugyanakkor az állami kiadásokkal kapcsolatos holtterhen nem sikerült változtatni az elmúlt másfél évtizedben, s emiatt kell magas adókat, járulékokat fizetni, emiatt magas a kamat és drága a forint. Ha ugyanis nagy az állami költés, akkor ezt valahonnan finanszírozni kell. A magyar lakosság nem tud, és nem is szeretne jelentős mértékben megtakarítani, a vállalati szféra pedig beruházni akar – erőszakkal kell tehát elvenni a pénzt a lakosságtól és a vállalatoktól, ez nyilvánul meg a magas adó- és járulékterhekben. Az állam finanszírozására hitelt is lehet felvenni, ehhez viszont magasan kell tartani a kamatokat, feltéve, hogy nem akarunk magas inflációt (nem infláljuk el a hiteleket), aminek szintén káros következményei lennének.
Bienerth Gusztáv, PwC
Bienerth Gusztáv úgy látja, újra kellene definiálni Magyarországot, mert elszürkült, nincsenek regionális vagy európai léptékű kezdeményezések, események. Pedig volt idő, amikor egyértelműen a magyar gazdaság volt a legfejlettebb a régióban, innen új ötletek, bátor kezdeményezések sora származott. Az új helyzetben új prioritásokat kellene meghatározni, erre az első Nemzeti Fejlesztési Terv nem volt alkalmas, de a másodiknál már nem lenne szabad elszalasztani a lehetőséget. „Nem lehet 4 éves választási ciklusban 5 választásra készülni” – jegyzi meg a PwC partnere, aki szerint emiatt nem tettük meg a rövid távon fájdalmas, de közép- és hosszú távon eredményes lépéseket, ezért nem tudtunk hozzányúlni az adórendszerhez, ezért van az egekben a költségvetési deficit, s emiatt nincs sehol az elosztó rendszerek reformja.
