 |
 |
|
Eddig sem volt kétséges, de a londoni merényletsorozat ismét bizonyította: napjaink súlyos betegsége, „az újkor pestise” a nemzetközi terrorizmus. Legyőzésére pedig nincsen biztos módszer. A rideg valóságnak nyilvánvalóan meghatározó szerepe van a terrorizmusról szóló bőséges irodalom, a terroristákról, a felderítőkről és erről az egész sajátságos világról szóló népszerű könyvek megszületésében. E munkák hosszú sora egy magyar szerzők által írt izgalmas művel gyarapodott, mégpedig Benedek István Gábor és Berta Pál Harmadik háború című terjedelmes munkájával. Ez a fordulatos könyv, amelyben „keveredik valóság és mese, igazság és kitaláció”, annyiban is különbözik a szokványos kémtörténetektől, hogy hiányzik belőle a durva erőszak, nincsenek benne véres merényletek, kegyetlen gyilkosságok. Vagy ha esik is szó ilyesmiről, mint például egy zsinagógai kántor megöléséről, az csupán jellemző, ámbár elhanyagolható epizód marad.
Ami magát a szövevényes és szerteágazó történetet illeti, annak még részleges bemutatása is meghaladja e rövid ismertetés lehetőségeit. Ezért csupán a Harmadik háború néhány elismerést és figyelmet érdemlő vonásának felvázolására szorítkozhatunk. Kezdjük azzal, hogy a szerzők megismertetik az olvasót a titkosszolgálatok és terrorszervezetek különleges és rejtélyes világával, az összefonódásokkal és szembenállásokkal, az időleges szövetségekkel a terroristák és üldözőik között és a közöttük folyó semmilyen sötét eszköztől vissza nem riadó küzdelmeikkel. Azután: felvilágosítást kapunk a terrorakciók mögött álló gazdasági vállalkozásokról éppen úgy, mint a számukra anyagi támogatást nyújtó pénzügyi tranzakciókról. A könyvben tárgyalt események helyszínei – Róma, Madrid, Brüsszel, Párizs, Lisszabon és a többi – igazolják: az országhatárok sem a terroristáknak, sem az elhárítóknak nem jelentenek akadályt. E bonyolult históriában, nyilván a valóságnak megfelelően, arról is meggyőződhetünk, hogy e nemzetközi háborúban részt vesz (csaknem) minden jobban vagy kevésbé ismert titkosszolgálat és terrorszervezet. Róluk itt jócskán esik szó. Ha pedig még ez sem elég, megtudhatunk némely titkot a közvélemény és kormányok manipulálásáról.
Idáig jutva nem hagyhatjuk említés nélkül a história „magyar szálait” sem. Vagyis E. F. hajdani hírszerzőtiszt, Fábián Péter tárcaíró és publicista és a velük (már amennyire) együttműködő magyar származású, nemzetközi hírnevű Conti filmrendező kalandjait. Pontosabban: egy filmcsinálás viszontagságait. Az egykori magyar kémfőnök e filmjével emléket akar állítani a politikai terror áldozatainak, méghozzá oly módon, hogy meggyőzze az utca emberét: a ragályként terjedő vallási fanatizmus – és a nyerészkedés – vezérelte terror immár mindennapjainkat fenyegeti. (A film további sorsáról majdan a második kötetben olvashatunk.)
A könyv végére érve arra a megállapításra juthatunk, hogy e számunkra ismeretlen terepen olyan bonyolult sakkjátszmák folynak, amelyek játékosai felcserélhetők, a szabályokat pedig, ha a szükség úgy kívánja, meg kell szegni. Következésképpen e játszmák szereplőire érvényes a mondás: aki egyszer eladta a lelkét az ördögnek, attól a sátán mindig is megköveteli a magáét. Marad azonban a kérdés: hogyan is harcolhatunk az újkor pestise, a terror agresszív gengszterizmusa ellen. Egy bizonyos: a pacifizmus „szemérmes pátosza” hatástalan fegyver. Jobban eligazíthatnak Bálint Györgynek – a szerzők által idézett – szavai: „Üres és hamis az a humanizmus, amely szükség esetén nem meri az öklét használni”.
