Végéhez közelednek a munkakönyv ismételt bevezetésével kapcsolatos tárgyalások az érdekegyeztető tanács ülésein – nyilatkozta a Figyelőnek Kiss György, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője.
A munkaügyi nyilvántartási rendszer megreformálására irányuló tervezet – amely a szaktárca illetékese szerint akár már február végén a kormány elé kerülhet – jelenlegi formájában egy foglalkoztatási naplót és egy igazolólapot, illetve munkakönyvet említ. Az előbbit a munkáltató vezetné dolgozóiról a felvétel sorrendjében, míg az utóbbi a munkavállaló szakmai karrierjének különböző állomásait és adatait tartaná nyilván, utolsó helyen az éppen aktuális munkáltató bejegyzéseivel. Ez a dokumentum mindig a munkavállalónál lenne, aki ily módon könnyen tudná igazolni magát akár a tb, akár a munkaügyi ellenőrzés esetén vagy egyéb hatóságok előtt.
A tárgyalások neuralgikus pontja: az érintett felek nem tudnak megegyezni abban, hogy a munkakönyv (vagy a jobb hangzás végett foglalkoztatási könyvként emlegetett dokumentum) referencia jellegű, vagy csupán informatív legyen. Előbbi esetben a dolgozó jövedelméről és a munkaviszony megszűnésének módjáról is tartalmazna adatokat. A munkáltatóknak természetesen ez lenne az érdekük, szemben a munkavállalókkal, akik azt hangoztatják: rontaná alkupozícióikat, ha egy munkahely-változtatásnál nyilvánvaló lenne az előző fizetésük. Ráadásul bizonyos adatok bekerülése – érvel Szabó Endre, a SZEF elnöke – a munkavállalók személyiségi jogait is sértené. Áthidaló megoldás lehet, ha a munkakönyvhöz egy, a dolgozó jövedelmi viszonyairól árulkodó betétlapot csatolnak, hogy azzal szükség esetén (elsősorban nyugdíjazáskor) érvelhessen, de ne legyen köteles azt leendő munkaadójának bemutatni.
Nem tisztázott egyelőre az sem, hogy a munkakönyv szerepeljen-e az alkalmazási feltételek között, illetve közokiratnak minősüljön-e. Dávid Ferenc, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének titkára, a munkaadói oldal illetékes szakértője a Figyelőnek nyilatkozva a közokirattá minősítés mellett tette le a voksot. Így megszűnhetne az az áldatlan állapot, amelyben a munkavállalók, nyugdíjuk megállapításakor, a tb számítógépétől függenek. Az is célszerű lenne, ha valamelyik országos hatókörű munkaügyi intézmény bocsátaná ki a dokumentumokat, így a munkavállalók nem csak munkanélkülivé válásukkor, hanem piacra lépésük első pillanatától nyilvántartásba kerülhetnének.
Mivel a munkakönyv kötelezővé tétele igen sokak érdekével ellentétes, ezért – véli Dávid Ferenc – azt csak úgy lehet elfogadtatni, ha a törvényalkotók betartható rendeleteket hoznak. Meg kell szüntetni többek között azt a helyzetet, hogy az Országos Munkaügyi Főfelügyelőség és az Országos Munkaügyi Központ is ellenőrzési jogosítványokkal rendelkezzen, így a vállalkozások kettős ellenőrzésnek legyenek kitéve.
A munkakönyv esetleges visszaállításának költségeit – illetve az 1992-es megszüntető döntés okozta közvetett kárt – ma még igen nehéz lenne megbecsülni. A legnagyobb tételt nyilván az információs költségek adnák, de az is jelentős kiadással járna, hogy az intézmény eltörlése óta a nyilvántartások igen nehezen követhetők nyomon, s hitelesítésük is bonyolult. Ebből a szempontból annyi bizton állítható: minél később vezetik be a munkakönyvet, az adatok visszakeresése annál többe fog kerülni.
