Bródy András az egyetlen általam fellelt magyar szerző, aki nyílt kártyákkal játszott. Négy évvel ezelőtti tanulmányában az elmúlt évtizedek kutatásaira és 70 év magyar adataira épített. Bródy legalább világosan beszél: tegyük fel, hogy a gazdasági teljesítmény alakulása egy trend, amely 4, 12 és 48 éves ciklusok mentén mozog, s miután az így kapott görbéhez szépen simul a valóság, kockáztassunk meg egy 12 évre szóló előrejelzést! Az eredmény: 1997-2000 között 5 százalék körüli növekedés, majd ezt követően egy lassulás következik a 12 éves ciklus apálya miatt.
Egy másik, empirikus megközelítés a nemzetközi növekedési adatok összehasonlításából von le következtetéseket. Robert Barro 1994-es tanulmánya szerint az egyes országok, régiók egy főre eső jövedelme és növekedési üteme között szoros negatív kapcsolat van. A különböző fejlettségű területek gazdasági teljesítménye tehát közeledik egymáshoz, s ez megint csak szép jövőt ígér. Barro eredményei amúgy nem mondanak ellent a hagyományos növekedéselméletnek, amely általában a gazdasági teljesítményt közvetlenül befolyásoló tőke- (fizikai és humán) és munkatényezők alakulásából következtet a növekedésre. Ezen a nyomvonalon haladva is szépek a kilátásaink, hiszen a beruházások Magyarországon évek óta nőnek. Termelékenységi adataink alapján 1994-ben a 48 legfejlettebb ország között a 29-32-ek voltunk, olyan országokat utasítva magunk mögé, mint Chile, Venezuela vagy a Cseh Köztársaság. Kevésbé biztató a termelési, a szolgáltatási vagy az exportszerkezet lassú átalakulása, de a munkaerő ára ma már versenyképes szomszédainkéval, a foglalkoztatottság szintje tavaly alig csökkent, és a magyar munkaerő kvalifikáltsága közismerten magas.
A növekedéselmélet ma legdivatosabb irányzata az úgynevezett endogén növekedés elmélete, amely – Schumpeter nyomdokain haladva – a kutatás-fejlesztés nem kompetitív természetéből kiindulva, a K+F szektor monopoljáradékát és az iparágakon belüli és azok közötti kereskedelmet tekinti a növekedés fő motorjának. Egy ilyen megközelítésben már hervasztóbb a jelen és a jövő képe. A természetes és mesterséges korlátok miatt a piaci K+F területekre, a high-tech világába nehéz betörni. Ráadásul a magyar privatizációk ipar- és infrastruktúrapolitikai előkészítése e téren is gyengécskén sikerült, miközben a magyar tudomány és oktatás belső struktúrája sem segíti az előrelépést.
A gyakorlati makroökonómusok a fenti eredményeket felhasználva szimultán egyenletes modelleket építenek. E megközelítés előnye, hogy az olyan szempontokat is figyelembe vesz, mint a tőkeáramlás, a belföldi fogyasztás-megtakarítás vagy a pénzügyi egyensúly. A Világbank modellezői két éve – nem véletlenül – két szcenáriót jeleztek előre: egy részleges reformok nyomán kialakuló 1-2 százalékos evickélést, illetve egy, gyors stabilizációt és reformot követő magasabb növekedési ütempályát. Ez utóbbi feltételeként – többek között – 1997 után a GDP 2 százalékánál kisebb államháztartási hiányt és 50 százaléknál kisebb kiadás/GDP arányt feltételeztek. S bár a külkereskedelmi folyamatok javulása és a privatizációs bevételek növekedése miatt számaink ma még a kedvezőbb szcenárióra hasonlítanak, a jövőben nem úszhatjuk meg ilyen olcsón a dolgot.
Csattanóval, sajnos, nem tudok szolgálni. A magyar gazdaság elkövetkező öt-tíz évében potenciálisan ott van egy magasabb növekedési szint. Ugyanakkor a stabilizációnak ára volt és van. A pozitív trendek sem igazán stabilak még – lám, egy keményebb tél is meg tudta azokat billenteni. Az infláció mindenáron való gyors leszorítása is hasonló áldozatokkal járhat. Érdemes lenne inkább a másik népszerűtlen reformra: az államháztartásira fordítani a szakmai és politikai tartalékokat. Akár az infláció elleni harcban, akár az ipar- és innováció-politikában a jelenlegi tulajdonosi és szerkezeti adottságokat figyelembe véve kellene fogást keresni. Javítani kell a politika kiszámíthatóságát, kipótolni az elmúlt évek kapkodásai miatt lyukas szabályozási és intézményi rendszert. A növekedés – nem csak nálunk – divatos kampányfogás, de most, két választás között, érdemes lenne elpepecselni a kevésbé látványos részletekkel.
(A szerző az Investel Rt. vezető közgazdásza)
