Belföld

Indul a regisztráció, itt az újabb Orbán levél

nemzeti konzultáció (nemzeti konzultáció, levél, )
nemzeti konzultáció (nemzeti konzultáció, levél, )

Startol a külhoni magyarok választási regisztrációja. Nincs 100 százalékos garancia a csalás kiszűrésére.

Kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyarok választási regisztrációja. Az ehhez szükséges 233 406 levelet már a héten kiküldték, csütörtöktől fogadják a névjegyzékbe vételi kérelmeket. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerint a kiküldött 233 ezres körben nincsenek benne azok, akik Szlovákiában, Ausztriában,  Ukrajnában élnek, mert ott tiltják a kettős állampolgárságot. Őket egyéb módon, például a médiában tájékoztatják.

Pálffy Ilona közölte: akik július 31-éig állampolgársági esküt tettek, később kapják a regisztrációs nyomtatványokat és 40 ezren vannak, akiknek korábban volt magyarországi állandó lakóhelyük, így ők úgy szavaznak, nemcsak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is szavazhatnak, ezért nem kaptak levelet. A regisztrációs kérelmeket november 1-jétől elektronikus úton – ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján, a www.nvi.hu-n – is el lehet juttatni az NVI-nek – tette hozzá.

A most kiküldött levélcsomag a tájékoztató mellett tartalmazza a névjegyzékbe vételi kérelemről szóló nyomtatványt, amelyet az NVI-nek kell visszaküldeni a mellékelt borítékban a választás napját megelőző 15. napig, de az NVI vezetője azt kérte, a választók ne hagyják az utolsó napokra a regisztrációt, mert az nagyon megnehezíti munkájukat. Arra számítanak,  hogy sokan élnek az online regisztrálás lehetőségével, mert nem bíznak a postában vagy az adott ország titkosszolgálatában.

A szavazási levélcsomagot az NVI küldi majd meg azoknak, akik regisztráltak, ám az személyesen is átvehető, ha a határon túli választó azt kéri. A csomag tartalmazza a szavazólapot, a szavazó azonosítását szolgáló nyomtatványt, a szükséges borítékokat és a tájékoztatót. A szavazólapot a belső borítékba kell tenni, azt le kell zárni, míg a külsőbe az azonosító nyilatkozatot kell helyezni.

A belső borítékot csak az NVI bonthatja fel. A folyamatot a Nemzeti Választási Bizottság (amelynek tagjai az országos listát állító pártok delegáltjai), a sajtó képviselői, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője és nemzetközi megfigyelők ellenőrizhetik. A szavazatot tartalmazó csomagot a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választó az NVI-hez elküldheti postán, leadhatja a magyar külképviseleteken és bármely magyarországi egyéni választókerületi választási irodában.

A módszer nem ismeretlen a világban, így az EU 18 országában, az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazzák, de Pálffy Ilona újságírói kérdésekre elismerte, ahogy eddig sem, most sem lehet teljes, 100 százalékos garanciát teremteni a választási visszaélések kiszűrésére, még akkor sem, ha a szabályozással megpróbáltak minél nagyobb biztonságot teremteni.

Arra a kérdésre, mikorra várható a választás eredménye, azt mondta, várhatóan a választás napját követő hatodik napon tudnak “végleges előzetes” választási eredményt hirdetni. Ennek okai között említette, hogy még meg kell várni a külképviseleteken leadott szavazatokat is; ezeknek négy napon belül kell Budapestre érkezniük.

Értesítési vagy postacím?

Korábban az ellenzék többször bírálta a választási regsiztrációt, egy szakértő pedig megerősítette, hogy a csalásra is lehetőséget ad a levélben történő szavazás intézménye. Tóth Zoltán a Klubrádióban azt mondta, a levélben szavazás környezetét megteremtő szabályozás tele van gumiszabályokkal, nem ad garanciát az állampolgároknak. Szerinte erre  példa az értesítési cím, illetve a postacím. Látszólag nem érdekes, de kulcskérdés. A kormánypárt által fizettetett emberek járják a vidéket és agitálnak, hogy kérjék ki a levélben szavazáshoz szükséges csomagot, de nem a saját címüket írják rá az igénylésre, hanem a kormány által fizetett ügynök címét – tette hozzá a szakember.

A szavazólapok kitöltéséről semmit sem ír a törvény. Így  be lehet diktálni, melyik jelöltet támogassa a szavazó, de akár a „Kubatov-listákról is kitölthető a szavazólap” – tette hozzá Tóth Zoltán, emlékeztetve, hogy hasonló történt 2005-ben Manchesterben. Arra a felvetésre, hogy a Nemzeti Választási Iroda vezetője szerint kizárt a csalás lehetősége, Tóth Zoltán úgy fogalmazott „a törvény is lehet törvényellenes”.

Fotó: MTI / Beliczay László

Előzőleg az ellenzék már azt állította, választási csalás lehetőségére utalt egy interjúban a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona a HírTV-ben a kettős állampolgárok szavazatainak leadásáról azt mondta, hogy azokat csak el kell juttatni a választást megelőző 15. naptól az adott országban lévő konzulátusokra, nagykövetségekre. „Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat. Áthozhatják Magyarországra, ott is fel lehet adni postán.”

Az ellenzék ezt úgy értelmezte, hogy igazolás nélkül, mások nevében is leadható a voks. Ezzel sérülhet a választás tisztasága, ha viszont beazonosítható, hogy mely szavazat kihez tartozik, sérülhet a választás titkossága. Ilona később azt mondta: nem fordulhat elő, hogy valaki igazolás nélkül, mások nevében adhasson le szavazatot és nincsenek a csalást lehetővé tévő technikai megoldások a külhonban élő kettős állampolgárok szavazásánál.

Orbán is ír a határon túliaknak

Újabb miniszterelnöki levelet kapnak a határon túl élő magyarok Orbán Viktor kormányfőtől – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. E szerint a kormány folytatni kívánja a határon túl élő magyar állampolgárokkal megkezdett nemzeti konzultációt. Ennek keretében a már korábban megkeresett személyek, és az azóta magyar állampolgárságot szerzett, külföldön érvényes lakóhellyel (ennek hiányában tartózkodási hellyel) rendelkező emberek kapnak levelet.

A kormányhatározat szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak kell a szükséges adatfeldolgozási tevékenységek ellátására adatfeldolgozási szerződést kötnie a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával és a Magyar Posta Zrt.-vel. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter felel a címzettek részére megküldendő – személyes adatot nem tartalmazó – miniszterelnöki levelek nyomdai előállításáért.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke februárban tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktor levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció  rendszerébe. Ekkor a Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet  postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése mintegy 45 millió forintba került.

A sajtófőnök már ekkor elmondta, hogy a kormány a jövőben is küld leveleket a határon túli magyaroknak, mert ők is részei a nemzeti együttműködés rendszerének. A februárban postázott miniszterelnöki levélben – amelyet a Facebookon többen is megosztottak – Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszöntötte. A korábbi nyilatkozatok alapján a kormány arra számít, hogy a jövő évi választásokig összesen félmillió választóval gyarapodik az ország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik