Boldogkői Zsolt: Kanai és munkatársai 2011-ben mágneses rezonancián alapuló képalkotás (MRI) módszerével kiderítették, hogy a liberális és a konzervatív gondolkodású emberek agyának szerkezete eltér egymástól. A szerzők azt találták, hogy a liberálisok agyának úgynevezett anterior cinguláris kérge nagyobb mennyiségű szürkeállománnyal rendelkezik, mint a konzervatívoké, míg ennek fordítottja igaz az amygdala esetében. Önök funkcionálisan is megvizsgálták ezeket és más agyterületeket. Milyen eredményeket kaptak?
Darren Schreiber: A funkcionális MRI-vel végzett vizsgálatainkban azt találtuk, hogy szerencsejáték közben különbségek vannak az eltérő pártszimpátiával rendelkező emberek agyi aktivitásában, különösen két régióban: az amygdalában (félelem központ) és az insulában (kognitív és emocionális központ). Az amygdala a republikánusok, míg az insula a demokraták agyában volt aktívabb. Habár, az agyban aktivitásbeli különbséget mutattunk ki, nem vettünk észre semmilyen különbséget magában a szerencsejátékkal kapcsolatos viselkedésben. A különböző politikai nézettel rendelkezők ugyanolyan kockázatot vállaltak és hasonló módon reagáltak a győzelemre és vereségre. Érdekes módon azonban, az előbb említett agyi aktivitásmintázatban olyan jelentős különbségek voltak, hogy ez alapján 83%-os pontossággal meg tudtuk jósolni játék közben a résztvevők pártszimpátiáját.
BZS: Hogyan nyilvánul meg ez az élettani különbség a politikai attitűdökben?
DS: Az egyik tanulmányunk az mutatta, hogy azok az emberek, akik hajlandóak voltak fizetni a saját pénzükből arra, hogy a társadalom egyenlőbb legyen, aktívabb insulával rendelkeztek. De ennek a munkának még eléggé az elején vagyunk, sokat kell még dolgoznunk, hogy pontosabb képet alkothassunk.
BZS: A formális logika szerint ez az eredmény az kell, jelentse, hogy mivel a liberálisok insulája aktívabb, ezért ők a társadalmi egyenlőséget jobban a szívükön viselik. Az emberi agy egy plasztikus szerkezet, melynek működésére, sőt a szerkezetére is hatással vannak a környezeti és szociális tényezők. A gének vagy a környezet felelhet elsősorban agyi eltérésekért? Más szavakkal, azért vagyunk konzervatívok vagy liberálisok, mert egy adott szerkezetű aggyal születtünk, vagy a nézeteink alakítják az agyunkat? Tehát az meghatározottság iránya a kérdés: mi az ok és mi az okozat?
DS: Az agykutatás egyértelműen megmutatta, hogy az agyfunkciókra nem egyetlen ok van hatással. A gének hatását egyéb tényezők is befolyásolják. Például, a testmagasság átlagosan 60-80%-ban genetikai meghatározottságú, de a táplálkozás, az egészség és egyéb tényezők is fontos hatással vannak rá. Tehát, nincs egyetlen ok. Az ikertanulmányok megmutatták, hogy a pártszimpátia kevesebb, mint tíz százalékban öröklődik, ami egyben azt is jelenti, hogy kilencven százalékban nem genetikai eredetű tényezők befolyásolják ezt az attitűdöt. A politikai ideológia jóval erőteljesebb genetikai komponenssel rendelkezik (40%). A környezet tehát alapvető hatással van az agyműködésre, sőt az agy maga is hat saját magára.
BZS: Tudna a környezeti hatásra konkrét példát mondani?
DS: Több, a hadseregben végzett tanulmány is arra az eredményre jutott, hogy az új nyelveket tanuló katonák egyik fő memóriaközpontja, a hippokampusz megnövekedett. Jelenleg magyarul tanulok. Ez némi fejfájással jár, de azzal vigasztalom magam, hogy a kemény munka megváltoztatja az agyamat. A hippokampuszom méretét tehát nem csupán a génjeim, hanem a magyar nyelv tanulása is befolyásolja.
BZS: A közép-európai Egyetem munkatársainak még nem publikált adatai alapján, a magyarok esetében a politikai ideológia alig rendelkezik genetikai komponenssel. A kutatók nem interpretálták ezt az eredményt, de nyilván nem genetikai különbségről van szó, hanem arról, hogy a mai magyar társadalom felfokozott lelkiállapotban van. Valószínűleg egyéb tényezők fedik el az ideológiát. Például a rossz megélhetési körülmények hatására csökkenhet egy eredendően liberális gondolkodású ember toleranciája másokkal szemben, s az alapattitűdjei ellenében egy konzervatív párttal szimpatizál, s arra is adja le a szavazatát. Nyilván átlagemberekről beszélünk, nem a liberális ideológia teoretikusairól. Felvetődik ennek kapcsán az a kérdés, hogy a különféle politikai attitűdök koherensen vannak-e jelen a viselkedésünkben, vagy ezek egy emberben szabadon kombinálódhatnak. Lehet valaki például tekintélyelvű a bűnözéssel kapcsolatos ügyekben és párhuzamosan szabad felfogású az oktatásban? Vagy lehet valaki rasszista és egyben a demokrácia elkötelezett híve?
Fotó: Kummer János
DS: Meggyőző bizonyítékaink vannak azt illetően, hogy az alapvető értékeink erőteljesen befolyásolják az fő politikai értékeinket, amelyek aztán konkrét politikai attitűdökre fordítódnak le. Ezek a hatások, s a lefordítás maga azonban nem abszolút determinisztikus folyamatok, hanem bizonyos fokú rugalmasság jellemző rájuk. Mindazonáltal, az Ön által említett párosítások ritkán fordulnak elő ugyanabban az emberben.
BZS: Az utóbbi években a rasszizmus rendkívüli módon felerősödött Magyarországon. Amit az is jelez, hogy a hazai szélsőjobboldali pártnak az európai átlaghoz képest nagyon magas a támogatottsága. A most publikált eredményeiknek lehet relevanciája a rasszizmus biológiájának megismerésében?
DS: Korábban sokat foglalkoztam a rasszizmus biológiájának megértésével. A jó hír az, hogy a rasszizmus nem biológiai eredetű. Az emberi agy úgy van felépítve, hogy koalíciókban, „mi” és „ők” alapján gondolkodjunk. Azért van olyan hatalmas agyunk, ami ráadásul a teljes energiaszükségletünk húsz százalékát fogyasztja, mert a szövetségek folyamatosan változnak. A hangyák sok millió tagból álló szuper-kolóniákat alkotnak, de ezeknek a rovaroknak egy apró agy is elegendő a „mi” és „ők” megkülönböztetésére, mivel ez szaglás alapján egyértelműen megállapítható. Az ember, a csimpánz, a delfin és az elefánt folyamatosan változó bonyolult szövetségeket alkotnak, ami komplex agytevékenységet igényel. A stegoszaurusz, ami egy négy és fél tonnás dinoszaurusz volt, mindössze nyolcvan grammos aggyal rendelkezett. Ez az állat nyilván rendkívül egyszerű társas életet élhetett.
BZS: Véleményem szerint, az eredetileg Tooby és Cosmid által javasolt elmélet – mely szerint a koalíciókötés nem vérségi, hanem taktikai alapú – nem zárja ki, hogy a rasszizmus genetikai háttérrel rendelkezik. Több tanulmány is kimutatta a genetikai komponens határozott jelenlétét, melynek már gyermekkorban megnyilvánulnak bizonyos elemei, például a játszótereken való elkülönülésben.
DS: A saját és kollégáim kutatásai azt mutatják, hogy amikor egy másfajta szövetség hasznosabbnak tűnik, ez a helyzet gyorsan felülírhatja a törzsi alapú koalíciót. Az agyunk úgy fejlődött, hogy szövetségekben és ne „törzsi” alapon gondolkodjon. Indiában végzett tanulmányok is azt mutatják, hogy ha az érdekek úgy kívánják, kasztok közötti összefogás jön létre kaszton belüli csoportokkal szemben. Nem egyszerű aggyal és szociális rendszerrel rendelkező hangyák vagyunk, hanem sokféle identitással rendelkező lények. Ez az identitás kialakulhat a nemek, a kor, a vallás, a végzettség, a sport, a zene, a munka, az egészség és a hobbi alapján. Ráadásul, egyidőben különféle koalíciók tagjai is lehetünk. Tehát a jó hír az, hogy a rasszizmus nem biológiai, a rossz hír pedig, hogy törzsi alapon is képezhetünk koalíciókat.
BZS: Az állatoknál ismert a rokonszelekció jelensége, mely a rokonok segítését jelenti. Ennek az értelme az, hogy a génjeink evolúciós sikerét a rokonok támogatásával is elérhetjük. A rokonok pozícióba segítése (nepotizmus), sőt a gyermekeink szeretete és védelme is a rokonszelekció következménye. Mindenestre, valóban tény, hogy koalíciókat nem-rokoni alapokon is kötünk. Talán az embernél a vérségi alapú törzsi ösztön egy szélesebb körű együttműködési ösztönné alakult át. De végső soron ösztönről van szó, tehát, véleményem szerint, biológiai tényezőről beszélünk. Hasonló lehet a helyzet egyes állatoknál, amikor más egyedek utódait nevelik fel, akár más fajhoz tartozó kicsinyeket is. Lehetséges, hogy az eredeti „vérség-alapú” ösztön egyszerűen félresiklik. A gének ugyanis nem direkt módon kódolják a viselkedést, hanem közvetve különféle motivációk útján, s így itt hiba is becsúszhat. A különféle fogamzásgátlókkal végzett szex erre egy kitűnő példa. Evolúciós szempontból semmi értelme a hímivarsejtek ilyetén való pazarlásának, mégis nagy energiákat mozgósítunk a megvalósításra. A szex a régi korok emberénél szoros kapcsolatban állt az utódnemzéssel, ma azonban már szétvált ettől, örömforrássá változott.
Más. Nem gondolnám, hogy mi magyarok genetikailag rasszistábbak lennénk a többi európai néptől, sőt, Ön szerint pedig a genetikának egyáltalán nincs szerepe ebben. Mi lehet, akkor az oka a jelenleg felfokozott érzelmeknek?
DS: Valóban, a magyarok nem genetikailag rasszisták. De a magyarok is hajlamosak koalíciókban gondolkodni. Egy érdekes kivételt képeznek a Williams szindrómában szenvedő páciensek. Ezek a betegek nem képesek koalíciókban gondolkodni, sőt, híján vannak a rasszista sztereotípiáknak is.
Fotó: MTI/Füzesi Ferenc
BZS: Rendelkeznek viszont nemi alapú sztereotípiával, ami számomra azt jelzi, hogy az előítéletek genetikai alapúak, továbbá, hogy ezek nem egyetlen agyi központban képződnek. A koalíciók között van átjárás?
DS: A különféle vizsgálatok azt mutatják, hogy hajlamosak vagyunk szövetségek képzésére véletlenszerűen kiválasztott emberekkel, illetve emberekkel szemben. A sztereotípiák kialakításával ugyanez a helyzet. Egy híres kísérlet, az úgynevezett Robbers Cave tanulmány, melyet nyári táborozáson résztvevő gyerekekkel végeztek, is erre szolgáltatott egyértelmű bizonyítékot. Ugyanakkor, ebben a kísérletben arra is fény derült, hogy azok a gyerekek, akik negatív attitűdöket alakítottak ki másokkal szemben, könnyen tudtak együtt dolgozni velük közös problémák megoldásán. Az európai történelem ugyanezt mutatja. Azok a népek, amelyek korábban egymás ellen harcoltak, ma együttműködnek az EU keretén belül.
BZS: Európa nyugati felén elsősorban a bevándorlással kapcsolatban erősödik az idegenellenesség. Úgy tűnik, hogy a korábbi multi-kulturális modell csődöt mondott. A kultúrák mintha egymásnak feszülnének. Vajon a pénzügyi válság lehet ennek a fő oka?
DS: Valóban, bizonyos jelenségek, mint például a pénzügyi krízis felerősítheti a koalíciókban való gondolkodás tendenciáját.
BZS: Egy személy iránt való együttérzésünk függ attól, hogy az illető saját vagy idegen csoporthoz tartozik?
DS: Az agy képalkotó technikákkal való vizsgálatai azt mutatják, hogy könnyebben okozunk olyan embernek szenvedést, akiről úgy véljük, hogy másokhoz tartozik, mint akit hozzánk tartozónak gondolunk. Érdekes módon ezt a morális döntést ugyanaz az agyrégió kontrollálja, mint amelyik képessé tesz bennünket arra, hogy megértsük mások gondolatait, illetve, hogy gondolkodjunk a saját gondolatainkról. A gorilla és a csimpánz bizonyos fokig képes a társak szándékainak megértésére, de ez a sajátság az állatvilágban ritkaságnak számít. Az ember egymást megértő képessége rendkívül erős. Az autisták viszont nem rendelkeznek ezzel a képességgel, ezért nem is tudnak beilleszkedni a társadalomba.
BZS: Képesek vagyunk vajon felülemelkedni az alapvető késztetéseinken?
DS: Úgy vélem, hogy a politika biológiája azt sugallja, hogy nekünk, embereknek meg van az a választásunk, hogy megváltoztassuk a másokhoz való viszonyulásunkat. Egy közeli barátom, James Fowler a Kapcsolatok Hálójában című könyvében leírja, hogy az ilyen döntések szétterjednek a szociális hálózatokon keresztül. Ha én elhatározom, hogy többet mosolygok, ez végső soron körülbelül tízezer emberre lesz hatással, mivel ez befolyással lesz a barátom barátainak barátaira. Ha ezt adaptáljuk az idegengyűlöletre és a rasszizmusra, akkor a leghatékonyabb dolog, amit tehetek az a mód, ahogyan másokhoz viszonyulok, vagy ahogyan másokról beszélek. Ez segít megváltoztatni átlagosan tízezer ember agyát is, sőt a saját agyamat is.
BZS: Csakhogy erre a tízezer emberre mások is hatással vannak, ezért az én mosolyomat mások gyűlölködése felülírhatja, s mintha ma kevesebb lenne a mosoly, mint a fogcsikorgatás.
