Nicolas Sarkozy júliusban jelentette be, hogy a nyugdíj-reform után, november második felében kormányátalakítás várható. Nemcsak Franciaországban szokatlan lépés közel 6 hónappal a döntés előtt bejelenteni egy esetleges változást a kormányban. Az ügy így végül nemzeti kirakós játékká vált, az elemzők kremlinológusokat megszégyenítő módon próbáltak minden jelet megfigyelni, amely az új kormány-összeállításra vonatkozhat. A miniszterelnök személyétől elkezdve a kisebb államtitkári posztokig szinte minden pozíció kérdésesnek számított.
Franciaország pénteken vette át a G20-ak elnökségét, azonban Sarkozy már szombaton hazautazott Szöulból. A hétvégén felpörögtek az események: szombat este François Fillon miniszterelnök beadta lemondását. Ez a lépés minden francia kormányátalakítás sajátja. Az Elysée palota azonban csak vasárnap reggel reagált: Sarkozy elfogadta Fillon lemondását, és ugyanabban a pillanatban fel is kérte a kormányfőt egy újabb kormány irányítására. Fillon a nap folyamán háromszor járt az Elyséeben, hogy kidolgozzák az államfővel a kormány-névsort. Közben több meglepetés is történt. Jean-Louis Borloo környezetvédelmi miniszter – aki sokáig nyíltan ambicionálta magát a miniszterelnöki posztra – bejelentette, hogy nem kíván szerepet vállalni a következő kormányban (annak ellenére, hogy a külügyminiszteri posztot állítólag felajánlották neki). Jean-François Copé, a kormánypárt (UMP) frakcióvezetője szintén visszautasította a felajánlott bársonyszéket (állítólag a belügyminiszterit). A döntést végül Claude Guéant, az Elysée titkárságának vezetője jelentette be 20 óra 15 perckor, jóllehet addigra már a legtöbb médium sejteni vélte, kik foglalják majd el a kormány kulcspozícióit.
Miért maradt Fillon?
Egészen az elmúlt hetekig boztosra lehetett venni a miniszterelnök távozását. Azonban ez mégsem következett be. A legkeményebb ellenjelölt Borloo volt, aki gyakorlatilag már Matignon-ban érezte magát (ez a francia miniszterelnök rezidenciája). Fillon viszont legutóbbi nyilatkozataiban már sejtette, hogy a kormány nem változtat az addigi „reformpolitikáján” és nem fog „vezért cserélni”. A környezetvédelmi miniszter a múlt héten zárt körben állítólag már be is jelentette, hogy Fillon maradni fog.
François Fillon gyakorlatilag Sarkozy árnyékából nőtte ki magát. Az elnök népszerűségének csúcspontján nevezték ki: szerepe arra korlátozódott, hogy míg a köztársasági elnök a reflektorfényben volt és a népszerű döntéseket jelentette be, addig a miniszterelnök a népszerűtleneket. Amikor az államfő népszerűsége megkopott, Fillon hiteles politikusként lépett elő. Jó ideje kedveltebb politikusnak számít a köztársasági elnöknél, mi több, az UMP képviselői is szeretik, parlamenti felszólalásait általában ováció fogadja. A kormányátalakítási lázban többször hangsúlyozta különállását Sarkozytól. „Nicolas Sarkozy sosem volt a pártfogóm” – mondta szeptemberben. Fillon ellenállása azonban éppen hogy megerősítette pozícióját. A 2012-es választások közeledtével a köztársasági elnök nem szeretett volna egy újabb kritikus hangot a jobboldalról, amelyet ráadásul nem is tudott volna többet irányítani. Fillonnak tehát maradnia kellett.
Gyengíteni a kritikát, megjutalmazni a hűségeseket
A kormány új névsorát nézve a nagy visszatérő, Alain Juppé neve tűnik először föl. Az egykori miniszterelnök nem igazán kedvelte Sarkozyt, mindig Chirachoz húzott vele szemben. Bordeaux polgármestere nemrégiben még azt is meglebegtette, ha előválasztások lesznek az UMP-ben a 2012-es elnökválasztásokra, szívesen jelöltetné magát. Azzal, hogy Sarkozy védelmi miniszterré nevezte ki, Juppé a jobboldal összefogását kívánja szimbolizálni.
A régi chiracista, Michele Alliot-Marie is előrelépett: az igazságügyi miniszter mostantól a külügyekért lesz felelős. Chirac egykori pártfogoltja a fiatal költségvetési miniszter, François Baroin, a kormányszóvivői posztot is magáénak tudhatja majd ezentúl. Sarkozy egyik leghevesebb jobboldali bírálója Dominique de Villepin szintén a tanúja volt, hogy számos, egykor hozzá közel álló személyt is sikeresen bevont, vagy bent tartott az államfő a kormány munkájába. Villepin egyébként annak ellenére, hogy a jobboldalon népszerű, komolyan
marginalizálódik az UMP-ben.
Jean-François Copé is sokat kritizálta Sarkozyt, annak ellenére, hogy biztonság- és bevándorlási politikájával egyetértett. Ezért merülhetett fel a frakcióvezető neve belügyminiszterként. Copé azonban visszautasította a felkérést. A politikus ugyanis 2017-re készül, valószínűleg köztársasági elnökjelölt szeretne lenni. Copé ennek megfelelően jól számolt: visszautasított minden felkérést a kormányzati munkára, azonban végül elfogadta az UMP főtitkári posztját.
Az államfőhöz közel álló személyeket mindenképpen megjutalmazta Sarkozy. Az eddigi UMP-főtitkár, Xavier Bertrand visszatért a kormányba, Luc Chatel oktatási miniszter hatáskörét kibővítették és Nathalie Kosciusko Morizet ismét megkapta a Borloo után megüresedett környezetvédelmi minisztériumot.
Christine Lagarde gazdasági miniszter megtartotta pozícióját, bár őt sokan képzelték a külügyminisztérium élére főleg a G20-elnökség apropóján. Brice Hortefeux belügyminiszter is biztos pontnak számít. A kemény rendpártiság szimbolikus alakja megkapta a bevándorlási minisztérium hatáskörét, amelyet gazdasági okok miatt megszüntettek.
A távozók és a centristák kérdése
A France2 tévécsatorna elemzői egyetértettek abban, hogy a kormányátalakítás a „nyitás lezárását” jelzi. Sarkozy 2007-ben több baloldali kötődésű minisztert is befogadott, ám szinte egy sem maradt belőlük.
Bernanrd Kouchner külügyminiszter távozása lehet a legszembetűnőbb. Kouchner 2007-ben még a baloldalt támogatta, majd elfogadta Sarkozy meghívását a Fillon-kabinetbe. A miniszter állítólag a romák kitoloncolásakor döntött úgy, hogy lemond, azonban Sarkozy megvárta a kormányátalakítást azzal, hogy elbocsájtsa. Kouchner politikai jövője több mint kérdéses, hiszen saját táborát „elárulta”, a jobboldalon viszont nem találta meg a helyét. Fadela Amara, városfejlesztési államtitkár is elhagyni kényszerült a kormányt, ahogy Rama Yade, sportminiszter is. Ők vagy a baloldal vagy a civil társadalomból érkeztek, azonban ellenállásuk Sarkozy bizonyos politikáival szemben kivívta az Elysée haragját. Éric Besson, bevándorlásügyi miniszter szintén a Szocialista Pártból igazolt át a jobboldalra. Minisztériumát azonban megszüntették, így meg kell elégedni az iparüggyel. Eric Woerth munkaügyi miniszter távozása biztosra vehető volt. Ő volt az, aki átvitte a nyugdíj-reformot, hitelességét és népszerűségét azonban komolyan megtépázta a Bettencourt-ügy és a zavargások.
Komoly fejtörést okozott a centristák ügye. Az UMP kormánypárt mellett az „elnöki többség” magába foglal kisebb centrista pártokat (Új Centrum, Radikális Párt, Modern Baloldal). Hervé Morin védelmi miniszter maga hagyta el a kormányt. Borloo is a centrista táborhoz tartozott, ketten együtt pedig két fontos minisztériumot tudhattak magukénak. Végül a centristák Michel Mercier révén megkapták az igazságügyet, azonban úgy néz ki, hogy még számolni kell ezekkel a formációkkal. Morin feltehetően jelölteti magát a 2012-es elnökválasztáson az Új Centrum (NC) színeiben. Azonban Borloo kilépése a kormányból újabb kérdéseket vet fel. Az ex-miniszter nyilatkozata kemény hangvételű volt: Borloo vissza szeretné nyerni „a szabad véleménynyilvánítását”. Holnapra már meg is szervezte a centrista pártok gyűlését. Felmerül a kérdés, hogy vajon mellőzéséhel Sarkozy újabb bírálóra lelt?
Mit várhatunk?
Az ellenzéki pártok reakciói teljesen egybecsengenek, legyen szó a Nemzeti Frontról vagy a Szocialista Pártról. A nagy várakozás után mindenki hiányolja az igazi változtatást. Martine Aubry, a szocialisták főtitkára kiemelte, hogy nem vártak mást, a kormány ugyanazt a politikát viszi tovább és igazi változás csak „2012-ben a nép szavazata alapján” várható. A főtitkár egyébként a „keményvonalas jobboldal” visszatéréseként értékelte. A Zöldek, a Nemzeti Front és a Demokrata Mozgalom vezetője François Bayrou nyilatkozata szintén a „sok hűhó semmiért” típusú reakciókkal cseng egybe. A kormányátalakítás hónapjait azonban nem lehet ilyen egyszerűen összefoglalni. Egyrészt Sarkozy remekül válaszolt a az elmúlt másfél évben erőre törő kritikus hangokra: megmutatta a kormánytöbbség padsorainak és pártjainak, hogy ki a főnök. Jellemző momentuma volt az elmúlt hónapoknak, amikor a köztársasági elnök az egyik miniszterelnökségre is esélyes miniszter, François Baroin városába, Troyes-ba látogatott, méghozzá Borlooval az oldalán. A francia kommentárok egy része vette a lapot: Le roi s’amuse (A király szórakozik), utaltak többen Victor Hugóra.
Másrészt a kormány pozíciója is nagyban erősödött Sarkozyval szemben, a Le Monde internetes kiadása egyenesen miniszterek „kormányáról beszél”. Főleg Fillon az, aki a legtöbbet nyerte a kormányátalakítással. Az olyan erős emberek, mint Juppé pedig a akár autonóm szereplőként is előléphetnek.
Sarkozy jobboldali összefogása összességében sikeresnek mondható. Az UMP-ben úgy néz ki megszilárdította helyzetét. A centrista szavazók azonban még bizonytalanságot okozhatnak. Borloo mellett más centrista politikusok is kritizálták Sarkozyt, mivel kormánya gyakorlatilag csak UMP-tagokra alapul. A politikai közép támadása nem jönne jól 2012-ben és kérdéses, hogy az amúgy moderált miniszterek meg tudják-e majd szólítani ezt a réteget. A végső szó persze a választóké lesz 2012-ben, azt azonban megállapíthatjuk, hogy idén ősszel kezdetét vette a francia kampány.
