A négy kutató tavaly októberben indult útnak egy bretagne-i kikötőből kifejezetten azzal a céllal, hogy tanulmányozza az Atlanti-óceán felszínén úszó hulladékot. Az első hónapokban átlagosan napi négy-öt szemétdarabot láttak, áprilisban azonban valóságos tengeri szeméttelepet értek el a Sargasso-tengeren, Bermuda térségében.
“Tizenöt perc alatt több szemetet láttunk, mint addigi egész utunk alatt … Valóságos sokk volt, amikor a semmi közepén öt percenkét tíz-húsz kacatot láttunk” – idézte fel az élményeket Yann Geffriaud tengerészeti mérnök hazaérkezésük után.
“A szemét 95 százaléka műanyag: fogkrémes tubus, spray, vizes palack… Valójában nem egy összefüggő műanyaghegyről van szó, hanem szétszóródott szemétről”.
A francia csapat igen hasonló tapasztalatokkal tért vissza útjáról, mint Charles J. Moore amerikai tengerkutató, aki legutóbb két évvel ezelőtt hajózott be az úgynevezett nagy csendes-óceáni szemétfoltba. Azt az északi Csendes-óceán középső részén úszó, mintegy 100 millió tonna hulladékot tartalmazó szeméttengert nevezik így, amely az utóbbi hatvan évben jött létre az ázsiai országok és az Egyesült Államok által az óceánba bocsátott műanyaghulladékokból.
Az amerikai székhelyű Sea Education Association idén februárban számolt be egy hasonló méretű szemétfoltról az Atlanti-óceán északi részén. Az észak-atlanti szemétfolt névre keresztelt hulladékmező becslések szerint több száz kilométer átmérőjű, “sűrűsége” négyzetkilométerenként több mint 200 ezer szemétdarabra rúghat. A folt észak-déli irányban jelentős, mintegy 1600 kilométeres utat tesz meg periodikusan.
A műanyaghulladék egyes kutatások szerint a napnak, esőnek és más környezeti hatásoknak kitéve fokozatosan lebomlik a tengerekben, ezzel jelentősen károsítva az élővilágot. A még nem lebomlott hulladék is veszélyes az állatvilágra: évente tengeri madarak ezrei pusztulnak el azért, mert műanyagdarabkákat esznek meg, amelyek végül elzárják beleiket vagy megmérgezik őket.
