Szálazzuk szét a hírt.
- Egy mezőtúri jobbikost Kötél Jánosnak hívnak;
- Hajdúszoboszlón egy cigány férfi vezeti a Jobbikot;
- Kötél cigányirtást követel;
- Kötél ideiglenesen összebútorozik a cigány jobbikossal.
De ki is ez a Kötél János?
Mezőtúri polgár ő, sőt polgárőr, művezető a helyi raklapgyárban. Tavaly ősszel önkormányzati képviselőnek indult az 1. számú választókerületben, és épp úgy százhetvenkét szavazatot kapott, mint a fideszes jelölt. Ezért a minap időközin ismét egymásnak feszültek; Kötél nyert 246:166 arányban, övé a mandátum.
Kötél jó ideje aktív radikáljobbos, gárdázott Gyöngyöspatán és Hajdúhadházán. Még 2011-ben azt találta posztolni a Facebookon a romákra, hogy „Öljük már meg őket a rohadt kurva CIGÁNY anyjukat!!”. Pár nap múlva egy úgynevezett nemzeti rockdalt ajánlott a magyar miniszterelnöknek, jelzőhasználatával meghaladva korát, így: „Küldöm Geci ORBÁNNAK!! GONDOLKOZZON MERT ELÉG VOLT nincs türelem!!” Utóbb, 2013-ban „Csendőrséget!!” követelt, valamint kitett egy fotót, melyen revolver látható „segílyosztó” felirattal, alatta lőszerek „Puja csendesítő”, tár „cigánynevelő vasrészek” szöveggel.
Kötél pechjére az időközi kampányfinisében előbukkantak a fenti szövegek, országos botrány kerekedett, ami rettentő rosszul jött a szélsőjobbtól befelé araszoló, kormányzásra aspiráló Vona Gábornak. Ezért rótt ideiglenes átnevelőtábort Kötélre.
Azzal ülünk autóba, hogy egyrészt benézünk Hajdúszoboszlóra, Kötél leendő vendéglátójához, a roma jobbikoshoz, kinek neve Jónás Kálmán, másrészt Mezőtúron megszólaltatjuk magát Kötelet.
Jónás sajnos elérhetetlen, legalábbis előlünk eldugják harcostársai, így miniportré helyett kénytelenek vagyunk tőle is a netről idézni. Egy interjújában arról értekezett a férfi, hogy szerinte a bűnöző cigány megérdemli, hogy orknak, reteknek nevezzék őt a fehérek. Jónás neofita figyelmét az a hír sem kerülte el, mely a Parlamentben 2013 decemberében „A karácsony üzenete, a szeretet politikája” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésről, három egyházfi társalgásáról tudósított. Az eseményt ekképpen kommentálta: „A nemzetárulás újabb példája. A katolikus pap és a református lelkész között jól megfér az izraeli parazita. Krisztus gyilkosai nevében felszólal Köves Slomó rabbi… Meddig lehet még elmenni? Meddig bírja még a megalázott magyar nép, vagy érdekli egyáltalán?”
Vona ehhez az archoz küldte Kötelet.
Na, szóval kihagyjuk Hajdúszoboszlót, irány Mezőtúr.
Mobilján hívjuk Kötél Jánost, azt mondja, szégyelli azokat a posztokat, bocsánatot kér mindenkitől. Kéri, később beszéljünk, a helyi cigányvezetővel lesz mindjárt tárgyalása, „valamilyen Attila, talán Rafael”, a látogatás célja az, hogy „tisztába tegyük a dolgot”. Sietősen elköszön. Hívjuk Rafaelt, ismert ember, középcsatár a helyi futballcsapatban, édesapja a város legtekintélyesebb cigánya, vajdának neveznék, ha létezne errefelé ez a titulus, ifjabb Rafael részben neki köszönheti, hogy ősszel megválasztották a mezőtúri roma kisebbségi önkormányzat vezetőjének.
Kicsöng, fölveszi Rafael, s elárulja, otthonába hívta meg Kötelet. Mi is mehetünk? „Persze.”
Így esik meg, hogy amikor Kötél kopogtat, Rafael nappalijában ülünk, s hallhatjuk a köszöntést az előszobából.
– Szia!
– Szia! Gyere be!
– Szia! Várjál, leveszem a cipőmet!
– Ne vedd már le, gyere be!
– Oké!… Nem tudtam ám, hogy te vagy a helyi roma elnök!
– Én is csak most tudtam meg, hogy te irkáltad azokat a hülyeségeket. Na, menjél, foglaljál helyet!
Egymást lapogatva jattolnak, kiderül, egyidősek, ugyanabba az általánosba jártak. Mosolyogva feszülnek, hangerő kompenzálja a kölcsönös zavart, ha nem nézne ki hülyén, tán mindkettő fehér zászlót lobogtatna. Aztán Kötél telefonálgatni kezd, a balhé óta szoros felügyelet alatt áll, igyekszik engedélyt szerezni, hogy nyilatkozhasson nekünk. Városi és megyei jobbikos potentátokkal vált szót, zakatol a kommunikációs masina, és sajna az a döntés, hogy egyelőre nem állhat szóba velünk. „Értettem!”
Hogy a káposzta is megmaradjon, arra jutunk, Kötél direktbe nekünk nem mond semmit, az ellen viszont nincs kifogása, hogy idézzünk kettejük beszélgetéséből, feltétele, hogy szó szerint citáljunk. Nosza; Rafael az álló betű, Kötél a kurzív.
– Én azt szeretném, hogy ez a konfliktus itt köztünk ne legyen.
– Ne, ne, ne!
– Ne is legyen! Én csak azt nézem, hogy a békét keresem! Az utcán egymás mellett járjunk el, köszönjünk barátságosan.
– Figyelj! Mi elférünk egymás mellett. Engem az érdekel, hogy a helyi roma közösséggel jó viszonyunk legyen, mert eddig is jó volt a viszonyunk. A helyi Jobbik-elnökség is pozitívan állt hozzá, hogy én ma eljövök hozzád tárgyalni. Apukáddal is sokat beszélgettünk, tisztelem, becsülöm, majd számolj be neki, légy szíves. Tegnap beszéltünk telefonon keresztül, holnap személyesen is elmegyek hozzá, szoktam tőle tanácsot kérni. Hogyan fejezzem ki magam, hogy butaságot ne mondjak… Ő jobban ismeri a romák életvitelét, stílusát, mint én. Nekik is van egy temperamentumuk, nekem is van egy temperamentumom. Próbálok velük úgy beszélni, jó, néha felemelem a hangomat, ha kicsit feszültebb az ember, de semmi gond, nem nagyon szoktam én velük kiabálni úgymond. De Mezőtúron nagyon nagy baj nincsen, hála istennek.
– Nincs!
– Az országban százszor rosszabb helyek vannak. Százszor! Itt probléma nincs.
– Nincs! Mert ha lenne, nem fogadtalak volna a házamban! Az emberek előtt is megmondom, hogy nem ismerlek úgy, hogy te rossz ember lennél. Amikor megtudtam, mit csináltál, meg voltam döbbenve.
– Más is le volt döbbenve, roma származásúak, mondták, hogy Janikám, mit csináltál, mi tudjuk, hogy nem ilyen vagy!
– Mert, ahogy látom, te segíted a mezőtúri cigányságot.
– Igen, igen, igen. (…) Amúgy az egész Jobbik úgy áll hozzá, hogy próbálunk segíteni úgymond a romák helyzetén, hozzám is jönnek bármikor bármilyen gonddal, én, mint polgárőr is próbálom olyan irányba terelni őket, elmondani, hogy ne csináljanak butaságot, nehogy, idézőjelben, a bűnözés útjára lépjenek. Tűzifát adunk egy-két zsákkal, kijönnek, fizetnek érte, olyan helyen dolgozom, bármiben segítek. Szerintem egyforma emberek vagyunk, nincs köztünk különbség, és ezért mindenkinek segítek.
– Akinek bírsz.
– Ezt te fogalmaztad meg pontosan! Akinek bírok. Mert sajnos mindent nem tudok elintézni.
– Elég kemény napok után vagyok mostan.
– Megérdemled!
– Meg! Megérdemlem. Így van. Meg! Így van. Így van, így van, így van, így van! Teljes mértékben azt mondom én is, hogy megérdemlem, mert hála istennek nem ilyen ember vagyok, ahogy fel lettem tüntetve.
– Saját magad által!
– Igen, igen, igen. (…) Nem akarok, hála istennek, úgymond mosakodni, van egy tettem, amit szánok-bánok, és mindenki előtt meg fogok vezekelni, bocsánatot kérek minden romától, akivel találkozom.
– Ezt várják! Mi úgy döntöttünk, itt a mezőtúri cigányság, hogy ezt országosan ki kell jelentened, hogy a mezőtúri cigányságtól bocsánatot kérsz.
– Jó! (…) Figyelj csak ide, úgyis fogok tartani a választókörzetemben lakossági fórumot amúgy, ahogy az időm majd engedi ebben a hónapban, mert mennem kell továbbképzésekre a Jobbik által, járok föl majd Pestre, és a lakókörzetemben is el akarom mondani, hogy mi hogy volt. Tisztázni kell magamat. (…)
– De azt tudod, hogy itt Mezőtúron eléggé negatívan fognak hozzád állni?
– Tudom, tudom. Nagyon jól tudom, hogy ezért engem most országosan el fognak ítélni.
– Az százszázalékos. Le kell mosni magadat. Patyolat tisztára!
– Persze, persze, persze.
– Le kell rójad valahol.
– Le, le, le.
– Na, most van nekem egy ötletem.
– Igen!
– Jön a farsang, érted?
– Igen!
– Te, mint Jobbik-vezető, képviselő, csinálsz nekünk egy kis hülyeséget.
– Egy ajándékot?!
– Egy kis bulit szervezel. Kiveszel egy termet valahol, oda meghívod az összes romát. És kiviszed a mezőtúri tévét, és felmutatod, és országosan el fog szaladni rólad. Akkor mosódik lefele rólad minden.
– Persze, persze, persze, persze… Maradjunk annyiban, hogy ezt meg kell beszélnem az országos és a helyi vezetéssel, és reagálok felétek. Ez egy nagyon jó ötlet.
– Énszerintem is. De ne csak egyedül legyél ott, hanem tíz-tizenöt jobbikos. Érted, amit mondok?
– Értem, értem, értem, értem.
– Hogy lássák azt, hogy mi nem idegenek vagyunk.
– Igen, igen, igen. Persze, persze, persze. Értem! Köszönöm!
– Ne köszönd! Ezt csak úgy mondom neked. Ott is egy-két szót mondjál, hogy megváltoztál, ezt nem akarod folytatni, de nehogy én adjam a szót a szádba!
– Nem kell! Hál’ istennek, tudok beszélni.
– Tudom, országos részen engem ezért meg fognak vezekelni, a jobboldal részéről megkapom, hogy bocsánatot kértem, hogy saját magamtól is elhatárolódom, hogy meghátrálok. Nem hátrálok meg! (…) Hát, figyelj csak ide, megmondom neked őszintén, hogy régebben jobban, de most Gáborék is változtattak a témán, evvel a dologgal kapcsolatba, azért is mondtuk azt, hogy úgymond nem a jó emberekkel van itt a probléma. Ugyanúgy van a magyarban is rossz ember, sokszor több, rosszabb.
– Jó, én nem azt mondom, hogy nincsen bűnözés. Mert van.
– Van. Van!
– Országszerte van. Világszerte!
– Van! Tudom!
– Van a cigányokba is nagyon rossz. De ismerek olyan magyart is, aki nagyon rossz.
– Sokkal rosszabb!
– Ti ugye eleve többen vagytok, már a népesség. Bár a börtönben, lehet, több cigány van, de azt én nem tudom, mert hála istennek nem voltam.
– Ne is legyél! (…)
– Bizony Mezőtúron is elmegy tyúkot lopni, vasat lopni, alumíniumot, így bír megélni. A nagy baj, hogy nincs munkalehetőség.
– Munkalehetőség kell! Figyelj, nekem elmondják, közmunkán kint vannak, kapnak ötven-hatvanezer forintot, jó, az még mindig több mint a huszonnyolcezer, de abból nem lehet megélni.
– És akkor mire kényszeredik?
– Bűnözésre! És pont attól félünk, hogy ha a kormány 2018-ig ki fogja vonni a segélyrendszert, itt olyan bűnözési hullám lesz, ha nem tudjuk pótolni olyan munkahellyel, ahol tisztességes munkáért tisztességes bért kap. (…) Megyek Hajdúszoboszlóra három napra. Nem is tudtam, hogy Hajdúszoboszlón roma származású a helyi elnökünk. Ő már tegnap rám írt, máma fogunk beszélni személyesen telefonon, és én fogom meghatározni, hogy melyik hétvégén menjek, mert a munkahelyi főnökömmel meg kell beszélnem, mikor vehetek ki szabadságot. El fogom neki mondani, hogy szeretném a hajdúszoboszlói romaközösséget ugyanúgy megismerni, és viszonyítani a dolgokhoz, mert az országban én elég sok helyen megfordultam, és sok helyen beszéltem a romaközösséggel, Gyöngyöspatán, Hajdúhadházon meg több helyen a Jászságban. És hála istennek nem mindenki volt negatív, mert ott is mindig általában a betelepültekkel volt a probléma, és a helyiek is elítélték, hogy pár család miatt őket összevonva, burkoltan azt mondják, hogy elítélik az egész közösséget.
– Ez az ügy nagy port vert fel, nagyobb ügy, mint az Orbán-Simicska-féle ügy. Az se volt kicsi, de most azt is elnyomtam. Ez pedig nagyon nagy szó szerintem. De én is a békét keresem. Amúgy is utálom az erőszakot, mert hál istennek utálok verekedni, rendőrségi ügyem soha sem volt.
– Ne is legyen!
– Ne is legyen! Én is a békét keresem. Embercsoportot, embereket megbántani nem akartam. A legnagyobb baromság volt azt a pisztolyt föltenni. És a mai napig nem tudom, miért raktam föl.
– Ebből lehet még neked ügyed is. Mert feljelentés ment már.
– Igen?
– Én tudok róla. Nem én jelentettelek fel, meg nem is cigány. Itt cigány nem fog feljelenteni. Mert ők nem akarnak harcolni.
– Én már utánajártam, ha föl is jelentenek, nem lesz semmi.
– Pedig az fenyegetés volt!
– Közösség elleni izgatás!
– Nem gyerekjáték.
– Nem, nem, nem.
– Még most is égnek áll a hajam, hogy ilyet csináltál. Hogy lehettél ilyen buta?
– Majd kikecmergek belőle.
– Remélem, hogy ki. Én nem akarom a te rosszadat, hidd el nekem. Tegnap tizenöt megyéből fölhívtak, hogy lejönnek a cigány elnökök, mondom, dehogy jöjjetek, itt semmi probléma nincs, isten őrizzen! Nem akarok én harcot ebben a kis városban. Itt soha nem történt ilyen.
– Ezért mondom, hogy nagyon nagy baromságot csináltam. Kaptam fejmosást a pártvezetés részéről, elnökségi tagoktól. Személyesen Vona Gáborral nem beszéltem, a helyi elnökünk beszélt vele, és az mondta, hogy vegyem úgy, hogy nagyon le vagyok cseszve.
– Tegnap a kislányodat a cigányozás miatt megtámadták az iskolában, de a fiam megvédte. Nem mesélte?
– De! Két lányom van, a nagyobbik Pesten tanul a közszolgálati egyetemen, katona, huszonkét éves! Én negyvenöt éves leszek az idén! Elváltam, a kisebbik lányom a szakmunkásképzőbe jár, őt védte meg a fiad, mondta is.
– A fiam odament, hogy állítsák le magukat, majd az apuék megbeszélik egymással, nem kell itt támadni senkit.
– Köszönöm! Köszönöm! Azon törekszünk most legjobban, hogy énnekem ezt a nagy baklövésemet hogyan tudom majd helyrehozni, mert én voltam a legnagyobb… nem mondok csúnya szót, megint, bé betűvel kezdődik… Barom. És ezért én most úgymond iszom ennek a dolognak a levit. Tényleg elnézést kérek, akit megbántottam.
– Szerencsédre neked tekintélyed van!
– Igen!
– Azt is megmondom, honnan. Amikor erre a munkahelyedre kerültél, kiderült, hogy jó ember vagy, segítesz másokon. Innen van tekintélyed.
– Mert én nem teszek különbséget!
– Nem teszel.
– Tudod, mit szoktam mondani? Hát elnézést a csúnya szóért, de egyforma picsából estünk ki.
A kapuban elköszön mindenki mindenkitől, szent a béke, elsőként Kötél ül autóba, mi még darab ideig hallgatjuk a házigazdát.
„Ebben az országban nem megy jól semmi, és ennek jó vége nem lesz, az biztos. A cigányoknak soha nem lesz jó, mi, kisemberek mindig nullán leszünk, máról holnapra élünk. Vona most a jobbik arcát mutatja, de ha hatalomra kerülne, mi lenne? Ki tudja, mi lakozik benne? Csak háború ne legyen vagy forradalom. Ez a Jobbik mindig csak a rasszizmust mutatta. Megváltozik máról holnapra? Szerintem nem. Vele jó vége nem lenne a cigányoknak, az biztos. De ez itt Mezőtúron nem jött fel, persze így is félnek tőlük a cigányok, mert félnek. Valami csak nem jól van.
Hála istennek, a zsidók viszik a világot, és még azok lesznek, ezek nem tudnak labdába rúgni, ebben bízom, meg ott van az Obama, tudod, a néger, az sem engedi, meg ott van az ENSZ-főtitkár, az is néger, és valahun csak véd minket, érted, hogy azért irtást ne csináljanak. Nekünk így kell gondolkodni. Meg azért a Fidesz se olyan. Én azt a Gyurcsányt, azt az egyet becsülöm, jó, lehet, hogy kinyírta az országot, de adott is az embereknek, segélyeket, mindent. És ha visszamegyünk az időben, csak a szocialisták építették fel az országot, adtak munkalehetőséget, akkorába nem a porba nézték a cigányokat, elmentek dolgozni a téeszbe, nem is voltak a lopások, csak mostan van, mióta nincs munkalehetőség. Hol talál munkalehetőséget, akinek nincs iskolája, az analfusz?! Egy-kettőnek van itt Mezőtúron is egyeteme, de az meg hun foglalkozik a többi cigánnyal? A cigányok mindig csak az aljban maradnak. Mit tudnak csinálni? A gyerekeket gyártják, a családi pótlék miatt. Mi lesz velük?
Én, ha lennék polgármester, feltennék ide egy gyárat, csirkefeldolgozót, öt-hatszáz cigányt felvenne, oda nem kell iskola, dolgozzatok éjjel-nappal. Belepné őket, mert reggel elviszi a gyerekeket óvodába, iskolába, ledolgozza a napot, hazamegy fáradtan, eszik, fürdik, alszik, mert tudja, reggel menni kell dolgozni. Ezt hogy nem érti meg az állam?! Lenne fizetés, százezer, sőt százhúszezer, a felesége is elmenne, kapnák még a kis családi pótlékot, kétszázvalamennyiből táncolva megélne a család, ki tudná fizetni a számláit, lenne adó, nem kellene segélyt osztani, megszűnne a lopás, nem lenne rákényszerülve. És nemcsak cigányok között van ám ilyen, hanem a tanulatlan magyarok közt is, az is pont úgy jár lopni, mint a cigány. Közmunkán mi van? Kimegy reggel hétre, lejelentkezik, és tízre már otthon van. Aztán mit csinál? Azon gondolkodik, mit lopjon el, mit zsiványkodjon, mert az ötvenezerből nem tud megélni.
Gondolhatod, hogy tűzben vagyok az enyémektől, de nem akarom feljelenteni Kötél Jánost, nem akarok problémázni, nem akarok beleforogni, mert tudom, nem olyan ember. De bolond gyerek se vagyok. Azt akarom, fizessen azért, amit művelt, csinálja meg a cigányoknak azt a bulit, aztán tegye be a híradóba, és legyen béke. Ellépünk előlük, hogy ne legyen konfliktus, ne legyen harc. Visszafogjuk mink is magunkat. Ki keresi a bajt?”
