Ha a modern világban léteznek még polihisztorok, Dávid-Barrett Tamás biztosan kiérdemli ezt a címet, hiszen jártas a matematika, a nemzetközi kapcsolatok, a jövőkutatás és az antropológia terén is, korábban pedig közgazdasági tanácsadással foglalkozott.
Aztán úgy döntött, hogy tudományos pályára lép és az emberi társadalmak működését, változásait fogja kutatni. Azóta a világ számos országában megfordult már és megannyi kultúrát tanulmányozott. Ma Angliában él, de új könyvének magyar nyelvű megjelenése miatt hazánkba látogatott, és interjút adott lapunknak is.
Ön világjáró ember, most honnan érkezett Magyarországra?
Oxfordból, otthonról, de az elmúlt egy-két hónapban voltam Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban. Nyáron lesz két kínai és egy indiai utam is.
Ebből áll egy viselkedéskutató munkája, hogy utazgat?
Nem tudom, minden viselkedéskutatónak ilyen-e a munkája, nekem így sikerült: azt vizsgálom, hogy mit csinálnak az emberek, szerintem ehhez jó, ha találkozom is velük. Nyilván esélytelen minden emberrel találkozni, de célnak nem rossz, szeretnék sok kultúrában, sok igazságrendszerben jelen lenni.
Az utazáson kívül hogyan néz ki egy viselkedéskutató munkája?
Figyeljen, én kitaláltam, hogy viselkedéskutatónak hívom magam, hogy ne kelljen elmagyarázni, mi a munkám, erre most rákérdez, hogy valójában mit csinálok?
Most lebuktatom?
Lebuktatott. A viselkedéskutató azon gondolkozik, milyen az emberi viselkedés, én ezen belül is a társas viselkedéssel foglalkozom: hogyan formáljuk a társadalmainkat és ennek mi az evolúciós eredete.
Ha nagyzolni akarok, azt szoktam mondani, hogy kétmillió évre visszamenőleg és ezer évre előre vizsgálom a folyamatokat.
Akkor azt is tudja, hogy a mai emberek mit miért csinálnak?
Nyilván nem, ezt senki sem tudja. Én legalábbis biztos nem. Viszont egy csomó mindent meg tudunk érteni arról, hogyan működik egy társadalom, illetve társadalomként merre haladunk.
Hogyan befolyásolja mindez a mindennapjait?
Nagyon gyorsan meg szoktam érteni kapcsolatokat. A sajátjaimat persze nem, magamat nagyon rosszul értem. De ha nézek az utcán két embert, vagy egy kis csoportot, aránylag gyorsan megértem, hogy mi történik a felek között. Ennek köszönhetően néha tudok is segíteni nekik.
Ismerek evolúciós okokat viselkedési minták mögött, emiatt elnézőbb vagyok másokkal, mint régen, talán könnyebben értek meg másokat. A következő könyvem az igazságbuborékokról szól: szembesülnöm kellett vele, hogy én is buborékban élek, és megértőbb lettem az enyémtől eltérő igazságbuborékokban lévők irányába.
