Gróf Széchenyi István 165 éve, 1860. április 8-án hunyt el. A legnagyobb magyarként elhíresült reformkori politikus saját kezével vetett véget életének egy elmegyógyintézetben.
Rossz mentális állapotát a forradalom utáni események idézték elő – írja a Rubicon. Széchenyi ugyanis a Habsburgokhoz hűséges reformer volt, aki úgy vélte, hogy a bécsi udvar elleni felkelés a magyar nemzet halálához vezet. Miután a forradalom egyre inkább a fegyveres harcok irányába kezdett mutatni, a Batthyány-kormányban miniszteri posztot betöltő politikus magát kezdte hibáztatni azért, hogy a magyarság a pusztulás útjára lépett.
Augusztusban idegösszeomlást kapott, ezért szeptember elején a döblingi szanatóriumba indult.
Az életéből hátralévő tizenkét évet az elmegyógyintézetben töltötte, ahol állapota javulásnak indult és újra elkezdett írni is. 1859-ben megjelent egy írása, amelyben kritikával illeti a magyarországi megtorlásért felelős Habsburg-vezetést, nevetségessé teszi Alexander Bach belügyminisztert és trónbitorlónak titulálja Ferenc Józsefet. Sőt, Magyarország gyilkosának nevezi a császárt, milliók nyomorba döntésével vádolja, Néróhoz hasonlítja, és azt javasolja, békéljen meg a gondolattal, hogy akasztófán végzi.
Az osztrákok bosszúból házkutatást tartottak nála, elkobozták írásait és börtönbüntetéssel fenyegették meg. Az idős és beteg gróf állapota a sűrű zaklatások után rohamosan romlott, fogságtól és orgyilkosoktól tartott. Naplóbejegyzéseiben 1860 márciusától már érezhető kilátástalansága.
Óriás léptekkel közeledik a végem. A végtelenségig fognak gyötörni. Ki kell vonnom magam ebből!? […] Nem tudom hurcolni az életemet. Meg kell semmisítenem magam! […] Az éjjel véget akartam vetni az életemnek. […] Kétségbeesve. Nem tudok élni és meghalni sem
– írta.
Végül 1860. április 8-án, hajnalban főbe lőtte magát. Széchenyi halálának hírére a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott, Arany János verset írt tiszteletére, emlékére később számos város szobrot állított.
