A kimerítő program délután kettőkor kezdődött, és éjjel kettőig tartott 1970. szeptember 26-án. A félnapos rövidítésen túl meg kellett felelni annak a feltételnek is, hogy Rajnák László, a Budai Ifjúsági Park igazgatója kikötötte: az együttes nem játszhatja el Piero Umiliani szerzeményét, a Mah-Na, Mah-Na című kompozíciót, amelyet 1969-ben az NBC, majd a CBS amerikai televízióban futó Red Skelton Show-ból, 1971-től pedig a Benny Hill Show-ból ismert a szabad világ.
A tiltás azért sújtott a zenekarra, mert az instrumentális számot, amelyben csak a címadó halandzsa szólt énekhangon, népi ihletésű szövegekkel kombinálta a banda. A zene leállt, az együttes valamelyik tagja meg prózában nyomta:
Royal bútor, Royal kaszni, Royal ágyban legjobb… Mah-na, Mah-na.
Ez máskor elment Rajnáknál, de a 12 órás, nagy erőkkel és széles körben hirdetett szeánszon a diszkrét direktor – akit 1975-ben sikkasztás miatt hat év letöltendő börtönre ítéltek – nem akart balhét. Afelől nem lehetett kétség, hogy a monstre programon rengeteg érdeklődő jelenik meg különböző időpontokban – bár a legelszántabbak mindvégig kitartottak –, hiszen 1970-ben a Gemini vitte a prímet a parkban: csütörtök esténként átlagosan 4200 fiatalt vonzott a várkertbe. Pedig a kurrens helyszín csak egyike volt a zenekar rezidenciáinak: az együttes klubot működtetett Alsóörsön, Balatonszemesen, Győrött, Kaposváron, Miskolcon, Veszprémben, és ezekhez jöttek a fővárosi fellegvárak: a Citadella, a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Ház, a Danuvia Gépgyár Angol utcai, illetve a Budapesti Gumigyár Kerepesi úti kultúrterme, valamint az Olympia Szálló.
Időnként tizenkét saját klubot számlált egyszerre az együttes, amely gyakran 34–35 koncertet adott havonta, tehát többször állt a színpadon, mint ahány nap van egy hónapban. Ez egyrészt annak volt tulajdonítható, hogy Várszegi Gábor úgy látta: az Illés, Metró, Omega hármas mellett a Gemini nem rúghat labdába, ezért igyekezett minél többet kihozni a másodosztályból; másrészt annak, amit a később a Neotonban és az Old Boysban is törzsgárdista Bardóczi Gyula dobos így fogalmazott meg:
A gyerekeknek mi voltunk a Beatles, a Bee Gees, a Deep Purple.
A Gemini ugyanis sokáig kizárólag külföldi számokat játszott, jóllehet a zenekarból annak idején senki nem tudott angolul. De tettre kész volt az együttes, a közönsége meg lelkes. A miskolci Déli Hírlapban ez látott napvilágot: „Az első 14-es buszra nem lehet felférni. A 24-es meg sem áll a megállókban. Szerda van, este 7-től Gemini lesz az ifiparkban.”
Balatonszemesre egy ízben kék 7-es busszal csörtettek a rajongótábor legvakmerőbb képviselői, miután szemérmetlenül elkötötték a járművet a zuglói garázsból. Amikor az autóbuszüzemnél felfedezték, hogy egy Ikarus hiányzik, eleinte csak Budapesten keresték a társas gépkocsit, mert arra senki nem gondolt, hogy a tolvaj(ok) a sztrádán hasít(anak) azzal. Egy ekkora verdát persze nem lehet csak úgy eltüntetni; a szervek néhány óra múlva rájöttek, hol parkolt le a körözött jármű, s attól kezdve a Geminire rászállt a balatoni rendőrség, minden egyes koncert előtt razzia zajlott Szemesen.
Szerencsére a gumigyári kultúrhoz nem érkezett lopott 7-es, vélhetően ezért is írtak így akkoriban a meglehetősen lerobbant, a víkendeken a csörömpöléstől is csaknem széteső épületről: „Az érdeklődők egymás sarkára hágnak, pedig bejutni csak tagsági igazolvánnyal lehet. A klub a beat hőskorát, a meghitt, már-már családias hangulatot idézi a mindenki ismer mindenkit jegyében. Itt a tánc közben felszabaduló mozdulatokból, a kavargó dohányfüstből, a nevetésből, az oldott jókedvből szövődő atmoszféra csakhamar a hatalmába kerít. Igaz, nincsenek hozzáértők, csupán zenét hallgatni, táncolni vágyó fiatalok és a Gemini.”
Tán ennél is nagyobb szám volt, hogy a gumigyári KISZ-szervezet újságja 1970-ben Gemini Book fejléccel jelent meg, noha feltehetően az üzemben sem sokan beszéltek angolul. (A helyhez amúgy jobban illett volna a Gumini.) Bardóczi előszeretettel emlegeti: „máig a gumigyárból élek”, mert ott ismerte meg artista hitvesét.
A Pesti Műsor című hetilap akkoriban úgy vélte:
Ma talán nincs még egy olyan szórakoztató, sokoldalú és közvetlen együttes, mint a Gemini. Ugyanúgy megtalálja a hangot nyolcvan emberhez, mint nyolcezerhez, és hallatlan érzéke van ahhoz, hogy – a közönség igényeit egy-két dallal felmérve – vitathatatlanul nagy repertoárjából a legalkalmasabbat adja elő.
Az egyszerre 250 dal eljátszására is módot adó készlet jórészt Kékes Zoltántól függött, ő ugyanis valamiképpen elintézte, hogy járathassa a New Musical Expresst, azaz neki szó szerint házhoz jöttek a hatvanas-hetvenes évek brit slágerlistái. A később a Hungáriában gitározó muzsikus a Gemini második generációjához tartozott: az elsőt – 1964-től – Bardóczi, Várszegi, valamint Németh Dezső, Petneházy Gábor, Pusztai István és az énekes Szabó György Balázs alkotta. Kékessel egy időben, 1969-ben csatlakozott a billentyűs-énekes Markó András, majd 1971-ben a másik zongorista, Papp Imre, aki Markóval kettesben dalolta a Simon & Garfunkel duó leghíresebb számait.
A Barta Tamás LGT-s „elhappolása” miatt a Hungáriához hívott Kékes helyett Baranszky László igazolt a Geminihez, aki aztán elment az Apostolhoz, onnan viszont érkezett Heilig Gábor.
A második csapat hatezer néző előtt játszott a Budai Ifjúsági Park záró koncertjén 1970-ben, noha október 18-án napközben is csak öt fokot jelzett a hőmérő higanyszála, estére szinte téli hideg dermesztett a fővárosban. A hangulat azonban felforrósodott, bár nyilván nem a műsor minden pontján, mert a rendezőség esztráddal köszönt el az idénytől, a fellépők között volt Ambrus Kyri, Bakacsi Béla, Bárdi György, Dékány Sarolta, Kabos László, Magay Clementina, valamint a Gemini előtt közvetlenül a Syconor.
Ugyancsak fagyosnak mutatkozott a három héttel korábban tartott 12 órás koncert után az Ifjúsági Magazin. A havilap azt írta: „Fáradt volt a zenekar és a zene is az Ifjúsági Parkban. Bizony nagyon is olcsó muzsikát hallhatott a rekordtürelmű közönség a rekordkoncerten.”
A hivatkozott publikum egészen másként élte meg a nevezetes fél napot, Várszeginek amúgy is remek érzéke volt megítélni, hogy ki mit akar hallani. Miután 1976-ban összesen 57 koncertet adott az együttes a Szovjetunió különböző részein, a zenekarvezető a hazaérkezés után így nyilatkozott a mai Oroszországhoz hasonlóan baráti ország fiataljairól: „Rendkívül tájékozottak a könnyűzenében és igényesek is.”
Amikor pedig – a Kékessel és Szabóval együtt már az égi zenekarban muzsikáló Papp felbukkanásától kezdve – saját számokkal is jelentkezett az első évtizedének döntő hányadában a feldolgozóiparban munkálkodó zenekar, a Ha eladod a szíved című dalban Várszegi ezt tette közkinccsé szövegíróként:
Bundám széllel bélelt, ékszerem virág,
luxusvillám nincsen, de enyém a világ,
autóra nem tellett, a nadrágom kopott…
Annyi könny szökött a szembe, hogy a használattól a zsebkendő is kirojtosodott.
