2024 áprilisában a Fehér Ház felhívást intézett a tudósokhoz, hogy határozzanak meg egy holdidő-szabványt, amely az elkövetkezendő évtizedekben, amikor is a Holdon jelentős emberi aktivitásra lehet majd számítani, jelentős fontossággal bírhat majd. Igen ám, de a kutatók rövidesen jelezték, hogy ez nem olyan egyszerű, ugyanis az idő nem azonos gyorsasággal telik a Földön és a Holdon – írja a LiveScience.
Bijunath Patla elméleti fizikus a relativitáselmélet alapján jelezte, hogy a Hold mozgása miatt a másodpercek alapvetően lassabban telnek a Holdon, az alacsonyabb gravitáció mégis azt eredményezi, hogy az idő gyorsabban megy az égitesten. Ez napi szinten 56 milliszekundumos különbséget eredményez, amely bár alapvetően nem tűnik soknak, tudományos szempontból komoly aggályokat vet fel.
Mint elmondta, a modern precíziós navigáció az órák szinkronizálásán alapul, ami magában foglalja a fénysebességgel terjedő rádióhullámok segítségével történő koordinációt. A fény 30 centimétert halad meg 1 nanoszekundum alatt, így az 56 mikroszekundumos eltérés figyelmen kívül hagyása akár 17 kilométeres navigációs hibákat is okozhat napi léptékben.
Ennek azonban még a töredéke is elfogadhatatlan, ha például az Artemis-küldetésről van szó, amelyhez minden eszköz helyzetének 10 méteres körön belüli ismerete szükséges. Ezért a kutatóknak továbbra is komoly fejtörést okoz a koordinált holdidő (Coordinated Lunar Time, LTC) lefektetése.