Az űrből örökítették meg a gyakran a Szahara szemeként emlegetett Richat-képződményt – írja az IFLScience. A kép a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén készült július 17-én, 411 kilométerrel a felszín felett.
Az ISS-ről nézve könnyen megérthető, hogy a mintegy 40 kilométer átmérőjű képződmény honnan kapta becenevét: koncentrikus gyűrűi mintha egy hatalmas szemet alkotnának.
A Richat-képződmény eredetével kapcsolatban hosszú időn át folyt a szakmai vita. Egyes kutatók azt feltételezték, hogy a formáció egy becsapódás hatására alakult ki, mivel a felszínt elérő űrkőzetek gyakran hasonló, körkörös nyomokat hagynak hátra.
Egy 2014-es tanulmány ugyanakkor azt az elméletet erősítette meg, amely szerint a struktúra a föld belsejében zajló folyamatok miatt keletkezett. A formáció valószínűleg úgy alakult ki, hogy a magma benyomulása felfelé nyomta a kőzeteket, kupolát hozva létre, amelynek felső része végül erodálódott, egy sor gyűrűt hagyva hátra.
A képződményre már az első űrhajósok is felfigyeltek, a formáció jó tájékozódási pont a monoton sivatagban. Az évek során persze a konteósok érdeklődését is felkeltette, egyes összeesküvés-elméletek szerint a struktúra valójában egy ősi, elveszett város.