Ön tavaly arra panaszkodott egy tanulmányában, hogy semminek és senkinek sincs tekintélye Magyarországon. Javasolta, válasszunk királyt. Most láthatóan minden erejével azon van a kormány, hogy tekintélyt teremtsen önmagának és önmaga körül. Ilyesmire gondolt?
Nem. Az alkotmány szerint a nemzet egységének kifejezője a köztársasági elnök, az ő feladata az autoritás biztosítása. Aminek az eddigi államfőink csökkenő mértékben voltak képesek megfelelni. Ezért vetettem fel, gondolkozzunk el, hogy Magyarország legyen alkotmányos monarchia, hasonlóan Hollandiához, Angliához, Spanyolországhoz, Luxemburghoz vagy Svédországhoz.
A monarchiák uralkodóinak nincs tényleges hatalmuk. Schmitt Pálnak sincs. Sőt, nem is törekszik rá. Így nem jó?
Nem a hatalomnélküliség a lényeg. Schmittnek nem feltétlenül a személyi kvalitásaival, hanem a pozicionáltságával van a baj. Pártkáder, fidesznyik. Még alelnöke is volt a Fidesznek. Ő aztán végképp nem orvosolhatja az autoritáshiányt. Nagy-Britanniában a királynő trónbeszédét az éppen hivatalban lévő miniszterelnök írja; ha munkáspárti miniszterelnök van, munkáspárti beszédet mond, ha konzervatív, akkor konzervatívat. Senki nem is gondolja róla, hogy ide vagy oda húz. Magyarországon viszont minden eddigi államfőről tudtuk, hogy melyik párthoz kötődik. Innentől képtelenség, hogy a nemzet egységének kifejezője legyen, még ha személyében vonzó is.
Kattintson Gerőért – Képgaléria (Fotó: Neményi Márton)
Abszolút tekintély lehet egy uralkodó, lehet egy államfő és lehet egy miniszterelnök is. Akár Orbán Viktor maga. Talán ennek eszközéül is szánták a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot.
Szürreálisan nevetséges ez a nyilatkozat. Nemcsak a tartalma, hanem a formája is avítt. A fiatalokat már a tévé sem érdekli, nemhogy a papír, ők már az internetről tájékozódnak. Ráadásul hamis alaptételekből indul ki a dokumentum. Egyebek mellett azt állítja, hogy az elmúlt húsz év egységesen zavaros és reménytelenségbe hajló időszak volt. Csakhogy abból a húsz évből Orbán Viktor pontosan húsz évig volt képviselő, ráadásul négy esztendőt miniszterelnökként töltött!
Orbán nyilván nem saját magára gondol, amikor a rendszerváltás óta eltelt időt ostorozza.
Nem gondolhat nem magára, hiszen ő is meghatározó alakítója volt annak a korszaknak.
Múlt pénteken, a Belügyminisztériumban tartott állománygyűlésen már csupán hat-nyolc elrontott évet emlegetett.
Amikor is mindvégig a parlamenti ellenzék, tehát a politikai rendszer meghatározó politikusa volt. Amúgy azt sem értem, miféle forradalomról beszél. Azt írja a nyilatkozat, hogy most aztán a gazdasági és a politikai rendszert is megváltoztatják. Magyarországon piacgazdaság és a demokrácia van. Ezt akarják megváltoztatni? Szerintem nem kellene, erre ugyanis nem kaptak felhatalmazást a választásokon. Én a piacgazdaság és a politikai demokrácia pártján állok, tehát akkor én ellenforradalmár lennék?! Az biztos, hogy ők viszont nevetségessé teszik magukat.
Kik előtt, milyen körben?
A Rákosi-rendszer kifüggesztette mindenféle kurzusdokumentumait az állami intézményekben, de Kádárék már megelégedtek azzal, hogy olyan jelszavakkal bombázzák az embereket, mint hogy Éljen a szocialista hazafiság! És Kádárékra még emlékszik a magyarok zöme. Előttük szerintem széles körben életidegenné vált a Fidesz a nyilatkozattal, különösen a kifüggesztéssel.
Vajon tudták Orbánék, hogy a „NENYI” sokaknál kiveri a biztosítékot?
Fotó: Neményi Márton
Ha a politikusok mindig felismernék az érdekeiket, ma is állna a Római Birodalom. De hát a hatalom is hibázik, leginkább azért, mert a politikus saját, zárt mikrovilágában a legnagyobb ostobaság is természetesnek tűnhet. Ha Orbán egyre csak azt hallja, hogy mi vagyunk a jövő letéteményesei, abból logikusan következik számára, hogy ezt el kell mondani, sőt törvénybe kell iktatni, ki kell függeszteni.
Az Internacionáléban az áll, hogy a múltat végképp eltöröljük és holnapra megforgatjuk az egész világot. Idő kellett, mire a hívők számára is világossá vált: a múltat nem lehet végképp eltörölni, és holnapra lehetetlen megforgatni a világot. A Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat alkotói is elhitték, hogy valami rettentően lényeges történt áprilisban, valami egészen új dolog kezdődött.
Tényleg hiszik a nyilatkozatban foglaltakat, vagy csak úgy tesznek, mintha?
Nem érdekes, mit hisznek. A lényeg, hogy ezt mondják, ezt függesztik ki, ezt akarják velünk elhitetni. Ami politikai hiba, mert egy nyilatkozattól nem lesz más az ország. Az avittas, abszurd megoldás, a parancsba adott kifüggesztés pedig csak ellenszenvet vált ki, és az irónia tárgyává teszi őket. Azt pedig Voltaire óta tudjuk, hogy az irónia öl, képes szétrágni egy politika kurzus konzisztenciáját.
Nem különben az autoritást. Amire Orbán érthetően olyannyira vágyik.
Ilyen módszerekkel nem érheti el.
Hanem hogyan?
Vannak arra szakemberek. Ha a Fidesznek tanácsra van szüksége, keresse és fizesse meg őket.
Egyáltalán felépíthető az autoritás?
Nem ördöngösség. Ugyan eltérő hangsúlyokkal, de – személyi jellemzői okán – két köztársasági elnökünk is rendelkezett autoritással: Göncz Árpád és Mádl Ferenc.
Sólyom nem?
Azért nem, mert néhányszor nevetségessé vált. Aki besétál egy híd közepéig, és ott elakad, az komikus. Vagy jusson át a túlpartig, vagy el se induljon. Schmitt, a mélykádári rendszerből a demokratikus magyar jobboldalig jutó pártkáder pedig végképp rossz választás. Vele kapcsolatban szóba se jön az autoritás. Nagy kár, mert Magyarország ma Európa leginkább bizalomhiányos társadalma. Nem bízunk egymásban, és még kevésbé bízunk az állami intézményekben. Azt gondoljuk, mellesleg sokszor jogosan, hogy intézményeink formális működése mögött egy másik elv igazgat. Nevezetesen: jogszabályokat kellene alkotni és azokat betartatni, ehelyett a nepotizmus, a vesztegetés és az összefonódások diktálnak. Az utóbbi években ügyészről, közterület-felügyelőről, orvosról, BKV-ellenőrről, állami cégvezetőről derült ki, hogy korrupt.
Erről beszél Orbán is. Meg arról, hogy véget vet ennek a rothadó rendszernek.
Aminek ő maga és a pártja is része. Ne higgyük, hogy a magyar korrupció és az autoritáshiány pártalapon szerveződik. Ne gondoljuk, hogy aki Fidesz-igazolványt mutat fel, az tisztességes, akinek meg más színű párttagkönyve van, az korrupt. Ha Orbán komolyan gondolja a „rendszerváltást”, akkor ne 2002-től vagy 2006-tól vizsgálódjon, hanem nézessen utána annak is, hogy 1998 és 2002 között mit csinált az ő politikai garnitúrája. Az lenne a hitelesség.
Meg a politikai öngyilkosság.
Fotó: Neményi Márton
Az is, persze. De így nincs alapja hitelességről beszélni. Egyébként arra számítok, hogy bizonyos értékeket – nemzet, közösség, magyarság, hit – megkísérel majd szakralizálni, és ezek révén kíván hitelességet szerezni. Csakhogy a magyar nép, ahogy azt számos kutatás igazolja, racionális, és még a világi szakralitásra is csupán kevéssé nyitott. Így, szerintem, nem lesz túl produktív az orbáni kísérlet.
Az Orbán-kormány tevékenysége nem merül ki a szimbolikus lépésekben. A törvénydömping egy része már most legalábbis karcol lényeges ügyeket. Az önkormányzati választások után pedig bizonyára jönnek a népszerűtlen és fontos döntések is. Talán a Világbankkal is kevesebb lesz a konfliktus.
Nyilván megpróbálják majd, ha nem is megoldani, de legalább oldani az elmúlt húsz év alatt felgyűlt problémákat, ami konfliktus nélkül nem megy. Az sem működőképes alternatíva, ha Magyarország szembemegy az Unióval és a nemzetközi pénzvilággal. Velük nekünk nem a konfliktus az érdekünk, hanem az, hogy minél nagyobb önsúllyal, minél inkább együttműködve, minél többet érjünk el a magyar nemzet számára. Én ez ügyben drukkolok nekik. Ami mostanáig történt, az a Horthy-rendszer első lépéseit idézi. A kormányzó annak idején azzal kezdte, hogy bevezette a hiszekegyet. Ami – miként a mostani szimbolikus tettek, nem vezetnek sehová. Nem adnak választ egyetlen égető politikai, gazdasági és társadalmi kérdésre sem. Például a kettős állampolgárságtól nem lesz jobb a határon túli magyar kisebbségek helyzete.
A Fideszben – a pártban és a táborában egyaránt – úgy értékelték az 1998 és 2002 közti kormányzásukat, hogy „kollektív tudatformálásban”, amit minden komoly ügy alapjának tekintenek, nagyot léptek előre.
Szánom azokat, akik úgy gondolják, attól magyarok, hogy mindenhová kiteszik a trikolórt, és adott esetben az árpádsávosat is mellészúrják. Ez lenne a legfontosabb kérdés? Nem inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a magyarok hamarabb halnak, inkább lesznek alkoholisták, rákos betegek, kapnak infarktust, mint a környező népek és az unió többi országának polgárai? Az európai és benne a magyar kultúra a zsidó-keresztény kultúrán alapszik, abban pedig az élet az alapérték. Hogy jön ez elé a piros-fehér-zöld és az Árpád-sáv? Felállt valaki az elmúlt húsz évben az Országházban, hogy emberek, nekünk nem Trianon a legnagyobb problémánk, hanem az, hogy sok évvel előbb halunk meg, mint az unió legtöbb országának polgára?
Miért ne férne meg egymás mellett a magyarságtudat és teszem azt a népegészség?
Megfér, de egy némileg is racionálisan működő államban az alapértékeknek legyen elsőbbségük. Például az életnek. Ehelyett Trianon-bódulat van, nemzeti maszturbálás zajlik, kielégülés nélkül. Persze sorolhatjuk, miféle sérelmek értek bennünket, kollektív pszichoterápiának jó az. De mik a megoldások, mi a jövő, mitől fogunk tovább és tartalmasabban élni?
