Meghalt a ribanc!
– írta anyjával közös Facebook-oldalára Gypsy Rose Blanchard 2015. június 14-én. A máig elérhető poszt és az alatta található majdnem száz komment egészen szürreális módon őrzi egy megdöbbentő gyilkosság részleteit, amely mögött egy meggyilkolt anya és egy komoly gyerekbántalmazási ügy lapul. Gypsy története már akkor komoly médiaszenzáció lett, amikor letartóztatták, később egy rakás dokumentumfilm és egy díjnyertes sorozat is készült róla, a hisztériának pedig most az adott új lendületet, hogy tavaly december végén kiengedték a börtönből a most 32 éves nőt.
A börtönből jóformán egyenesen a stúdióba ment, a tévécsatornák, rádiók és podcastok nem győzik meghívni Gypsyt, az amerikai média bulvárra hajlamosabbik fele pedig úgy kezeli, mintha egy celeb lenne: paparazzókkal követik, előszeretettel elemzik a közösségi médiában megosztott posztjait, és hírt adnak arról, ha hamburgerezni megy. Nyilván nem Gypsy az első börtönviselt a világon, akiből szenzáció és médiaszemélyiség lesz, ám az alakját övező jelenség mégis szokatlan: a közvélemény pozitívan áll hozzá az anyja megölését megtervező nőhöz, sőt, inspiráló történetként interpretálják, amelyben nem gyilkos ő, sokkal inkább áldozat. Mindez annak fényében is különös, hogy egy olyan korban történik mindez, amikor minden eddiginél könnyebb a társadalomból kitaszítottá válni tettek vagy rosszul megfogalmazott mondandók miatt. Gypsyt azonban láthatóan szereti a közvélemény, dicsérik a bátorságát, ezzel együtt azonban jogosan merül fel az ellentábor legfontosabb kérdése:
Érvek és ellenérvek mindkét oldalon szép számmal akadnak, cikkünkben azt a jelenséget járjuk körül, hogy miért a rokonszenvezés irányába billen a közvélekedés.
Mi történt?
Bár az egész ügy Clauddine „Dee Dee” Blanchard meggyilkolásával robbant ki, az anya megölése csupán a jéghegy csúcsa volt: egy lezáró pont egy több mint két évtizedes egészen megdöbbentő gyermekbántalmazási ügy végén. A Springfieldben lakó egyedülálló anya egyetlen kislánya, Gypsy láttán nem véletlenül szorult el az emberek torka: a vézna, kopasz, kerekesszékes kislány láthatóan súlyos beteg volt, akinek egyetlen támasza az odaadó szülők mintapéldánya, Dee Dee – nem csoda, hogy szomorú, mégis megható történetként haknizták végig a médiát.
Csakhogy kettejük közül nem Gypsy volt a beteg, hanem az édesanya: Dee Dee által került a köztudatba a Münchausen by proxy, avagy kivetített Münchausen-szindrómának is nevezett zavar, amely egyszerre mentális betegség és a gyermekbántalmazás egyik fajtája. A nehezen felismerhető, még nehezebben bizonyítható szindróma lényege, hogy a szülő szándékosan tünteti fel betegnek a gyerekét, amelynek érdekében nemcsak leleteket és mintákat hamisít, hanem nagyon gyakran ő maga betegíti meg saját gyerekét. Mindezt nem gonoszságból, hanem puszta figyelemhiányból, szeretetéhségből teszi, a hősies anya szerepében ugyanis könnyű csodálatot és elismerést bezsebelni. A szindrómát nem véletlenül nevezték el a lódítási mániájáról ismert Münchhausen báróról: a megtévesztés érdekében az érintett szülő egészen komoly hazugságspirálokkal téveszti meg környezetét. És míg a féktelen kamuzás sem veszélytelen, Dee Dee egészen komoly extremitásokig vitte a színjátékot: amellett, hogy egy sor súlyos betegségről, köztük a leukémiáról is hazudott, egészen kicsi kora óta mérgezte Gypsyt, gyomorszondát ültettetett be, kihúzatta a lány egyébként egészséges fogait és kerekes székbe kényszerítette. Az állapot egyik legmegdöbbentőbb része, hogy a kivetített Münchausen-szindrómások a legtöbbször egyáltalán nincsenek tudatában annak, hogy mit tesznek, ahogy Dee Dee-ben is csak annyit tudatosult, hogy nála van a legjobb kezekben a lánya.
Az anyja által teljesen elszigetelt és buborékban élő Gypsy saját bevallása szerint tizenkilenc évesen kezdte sejteni, hogy valami nem stimmel, a gyerekként kezelt lány ekkor kezdett kitörni anyja befolyása alól. Az első szökési kísérletei nem jártak sikerrel: anyja két hétre az ágyához láncolta, Gypsyben pedig hamar megfogalmazódott az, hogy nem pusztán szabadulni akar anyjától, hanem bosszút is akar állni, és abban is egyre biztosabb volt, hogy míg anyja él, addig nem lehet szabad. Tervében akkor talált partnerre, amikor egy keresztény társkeresőn találkozott Nicholas Godejohnnal, akivel hamarosan párként tekintettek magukra. Gypsy később azt nyilatkozta, hogy vele érezte magát először biztonságban. Nem volt meglepő, hogy a mentális problémákkal küzdő, korábban szeméremsértésért előállított fiatal férfivel hamar eljutottak addig, hogy a nő meggyilkolását tervezgessék. Ezt a bizarr programpontot a második randijukra lőtték be, amikor Godejohn meglátogatta otthonában Gypsyt, majd mikor Dee Dee aludni tért, tizenhétszer leszúrta. A lány ellátta a gyilkossághoz szükséges eszközökkel, majd a kezeit a füleire tapasztva a fürdőszobában bújt el, hogy ne hallja anyja sikolyait. A páros a gyilkosságot követően egy motelben húzta meg magát, majd Godejohn wisconsini otthonába mentek. Innen posztolta Gypsy a fent idézett posztot, amely végül lebuktatta őket. A már említett kommentekből az látszik, hogy az ismerőseik először azt hitték, feltörték az anya-lánya páros Facebook-oldalát, később pedig úgy vélték, hogy Gypsy veszélyben van, aki ugyanis bántotta az anyját, rá is veszélyt jelenthet.
Gypsy és Godejohn is bíróság elé került Dee Dee meggyilkolásáért. A férfi esetében szinte nem volt kérdés: mivel ő követte el a gyilkosságot, súlyos ítéletre számíthatott, amelyet meg is kapott: feltétel nélküli életfogytiglanra ítélték. Gypsy esetében a bíróság figyelembe vette az egész életben elszenvedett abúzust, végül bűnösségét elismerve vádalkut kötött, tíz évet kapott.
Míg ő börtönben ült, mindenki az ő történetét akarta elmesélni
Gypsy története érthető módon óriási médiaszenzáció volt, amelyet alig győztek feldolgozni a tévécsatornák és dokumentumfilmesek: 2017 májusától – Godejohn ekkor még bíróság elé sem került – kezdve szinte nem volt olyan év, hogy ne mutassanak be legalább egy, de inkább két-három dokumentumfilmet a történtekről. Nagyjából majdnem egyidejűleg azzal, hogy záporozni kezdtek a róla készített alkotások, a Hulunál ennél nagyobb durranásban gondolkodtak: játékfilmes formában kívánták feldolgozni a történetet. A 2019-ben bemutatott A tett az ügyet bemutató Buzzfeed-cikken alapult, általa azok is megismerték a megdöbbentő sztorit, akiknek addig kimaradt. Mindezt tovább tetézte, hogy a bemutatását követő díjszezon is kicsit Gypsyről szólt: a Dee Dee-t alakító Patricia Arquette Golden Globe-ot és Emmyt is nyert játékáért, a lányát játszó Joey Kinget pedig mindkét díjra jelölték.
Gypsy története tehát enyhén szólva befészkelte magát a köztudatba, nagyjából másfél évig tényleg szinte mindenki az ő történetét akarta elmesélni. El is mesélték, sokszor, sok szempontból elemezték a történteket, és egy idő után már valóban nem igazán lehetett újat mondani a témában. Ezzel együtt az érdeklődés egy idő után egyre halványult, bár mind Gypsy, mind Godejohn nyilatkozott a börtönből, amelyek újra ráirányították a figyelmet a párosra. Már-már úgy tűnhetett, feledésbe merülnek, amikor 2023 végén újult lendületet adott a történteknek az, hogy nyolc és fél év börtön után 2023. december 28-án kiengedték a börtönből Gypsyt.
A börtönből a celeblétbe
Az ember azt gondolná, hogy ez is olyan tény, amelynek néhány napig lesz hírértéke, aztán napirendre térnek felette a médiumok. Az egykori börtönviseltek jellemzően szeretnek szabadulásukat követően az anonimitásba menekülni, eltűnni a világ elől, nem ritkán elköltöznek, esetleg nevet is változtatnak. Mindez nem is olyan meglepő, mivel megítélésük a közvélemény részéről leggyakrabban negatív, sokszor egyenesen démonizálják őket, morbid látványosságként állnak egy ideig a figyelem középpontjában jellemzően csekély vagy semmilyen mértékű empátiával övezve. Gypsy esetében azonban egyáltalán nem ez történt.
A tömeghisztériát gyorsan kipipálhatta: legelső szabad napját máris úgy töltötte Kansasben, hogy paparazzók követték mindenhova, a bulvárlapok sorra hozták a fotókat, ahogy életében először eszik a McDonaldsban, majd a Burger Kingben, ahogy férjével – akivel 2022-ben a börtönben házasodtak össze – cipőt vesz, majd „rajongókkal” fotózkodik. Nem sokkal később már arról cikkeztek, hogy hiába tervezte, nem találkozhat Taylor Swifttel az aznapi Kansas City Chiefs meccsen, ahová az énekesnő barátját kísérte el, mert felügyelőtisztje arra utasította, hagyja el az államot. Ezzel egyidejűleg a gyilkosság helyszíne, Blanchardék egykori springfieldi háza turistalátványosság lett, a szomszédok nem győztek panaszkodni arról, hogy mennyire rosszat tesz a hatalmas forgalom az egyébként békés, kertvárosi környéknek. Közben az élete tetemes részét közösségi média és kütyük nélkül töltő lány már szabadulása másnapján rátalált a közösségi médiára.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Első szelfi szabadon
– posztolt boldog, mosolygós képet egy nappal a szabadulása után. 6 és fél millióan lájkolták, profilját 8,3 millióan követik. „Megérdemled a boldogságot”, „királynő”, „szeretünk, Gypsy” – írják a kommentelők. Nem sokkal később a nő TikTokra is regisztrált, ahol videóban köszönte meg a sok szeretetet és támogatást, emellett bejelentette, hogy nemsokára e-könyve és egy új dokumentumsorozata jelenik meg – ahogy sejteni lehetett, ismét beindult a dokugyár. Gypsy tehát nemhogy nem vált közutálat tárgyává, hanem együttérzéssel, rokonszenvvel és érdeklődéssel fordultak felé az emberek. Ezzel együtt olyan médiaszemélyiség lett, akit szívesen hívnak műsorokba: szabadulását követően jóformán stúdióból stúdióba ment, rengeteg tévécsatornának adott interjút, podcastekben szerepelt, és ott is nagyon hasonló fogadtatásban részesült, mint amit a közösségi oldalak alatt adott hozzászólások nagy részéből le lehet szűrni:
Miért lehet vele együtt érezni?
Bár előszeretettel nevezték a szalagcímek anyagyilkosnak, a szó szoros értelmében véve Gypsy nem ölt meg senkit, így végső soron nem egy gyilkosról van szó – olyan érv ez, amellyel jó eséllyel oldhatják fel magukban a kognitív disszonanciát a Gypsyvel szimpatizálók. Emiatt a bíróság is sokkal enyhébben bánt Gypsyvel: bár valóban kulcsszerepe volt saját anyja meggyilkolásában, nem ő oltotta ki édesanyja életét, sőt, ő is áldozat az ügyben, aki ily módon tudott csak szabadulni egy több évtizedes bántalmazásból. Egy bántalmazott gyerek története együttérzést vált ki, hisz érthető módon jobban sajnálunk egy abuzált gyereket, mint egy anyát, aki a saját gyerekét bántja. Emellett Gypsy kifejezetten szimpatikus áldozat: jól láthatóan megbánást tanúsít, az összes megszólalásában elismeri, hogy hibát követett el, ám úgy érzi, meg is bűnhődött érte, ráadásul higgadtan, őszintén és összeszedetten nyilvánul meg az interjúiban, amely annak fényében kiváltképp szép teljesítmény, hogy milyen háttérből jött. A beszélgetőpartnerei rendre méltatják a bátorságát, azt, hogy ilyen nyíltan képes beszélni egy ilyen komoly traumáról.
Ugyanígy jó látni egy pozitív sztorit arról, ahogy egy egész életében elnyomott ember, aki előbb az anyja, majd a börtön rabja volt most végre szabad, méghozzá úgy, hogy letöltötte büntetését. Gypsy ráadásul kifejezetten pozitívan nyilatkozott a börtönben eltöltött évekről, úgy jellemezte, mint egy hely, ahol akklimatizálódhatott édesanyja elnyomása után, és ugyan nem a legmegfelelőbb közegben, de elkezdhetett szocializálódni azt követően, hogy anyja miatt ez jóformán teljesen kimaradt az életéből. Gypsy történetében sokan a romantikát is meglátják: a sokat szenvedett lány előbb leveleket kap a börtönben egy tanártól, majd egymásba szeretnek, és összeházasodnak. Az újdonsült feleség ráadásul előszeretettel posztol szerelmes képeket, amelyeket látva a kommentelők leggyakrabban annak adnak hangot, hogy a lány ennyi szenvedés után végre megérdemli a boldogságot. Erre jellemzően a műsorkészítők is rájátszanak, nagyon gyakran hívják be a férjét is a stúdióba a nézők közé, hogy így pörgessék a romantikafaktort.
Ugyancsak szimpatikussá teheti a közvélemény szemében, hogy rendre minden talkshow-ban elmondja: meglehetősen zárkózott emberként nem szeretne híres lenni, ha azonban már így alakult, jó ügyre akarja használni az ismertségét, arra, hogy felhívja a figyelmét a kivetített Münchausen-szindrómára, edukálja ezzel kapcsolatban az embereket, és segítsen azokon, akik hasonló cipőben járnak.
Van most egy egész nagy platformom, nézzük, mit tudok vele kezdeni. Változást akarok elérni. Azoknak a hangja akarok lenni, akiknek nincs hangjuk. Ha valaki most nézi ezt a műsort, halljátok meg a szavam: nem vagytok egyedül. Másféle módokon is ki lehet szállni ebből, én rossz módját választottam ennek
– nyilatkozta az egyik beszélgetős műsorban.
Miért lehet elítélni?
Míg az egyértelműen kijelenthető, hogy a többség rokonszenvezik Gypsyvel, komoly ellentábora is van. Ennek okait talán nem is kell túlmagyarázni, hiszen bár nem ő követte el a gyilkosságot, részt vett benne. És bár a közvélemény hajlamos az önvédelemből, saját menekülésükért elkövetett bűncselekmények esetén elnézőbbek lenni az elkövetővel, ez nem ment fel valakit a tettek következményei alól. De az is szúrhatja sokak szemét, hogy kissé lesarkítva Gypsy jelenleg édesanyja meggyilkolásával haknizza körbe a médiát, ami értelemszerűen szintén problematikus.
Részükről az a reakció hangzik el a leggyakrabban, amelyet jellemzően bármely ezzel foglalkozó cikk, poszt, kép vagy videó alatt megtalálhatunk: „miért kell egy gyilkost glorifikálni?” Gypsy maga is többször beszélt az őt érő legfontosabb kritikáról, a The Viell Files című podcastadásban például arról beszélt, hogyan éli meg ezt a kérdést elsősorban arra a részére kihegyezve, hogy mit érez, ha gyilkosnak nevezik.
Már unom állandóan emlékeztetni az embereket arról, hogy ugyan részese voltam a gyilkosságnak, nem én követtem el. De Missouri államban a jog nem különbözteti meg a bűnrészest a gyilkosság elkövetőjétől, így nem gyakorlatilag nem vádolhattak ezzel, mert nem létezik ez a vád. Más államban nem gyilkossággal, hanem bűnsegédlettel vádoltak volna meg
– magyarázta.
Sokan azt róják fel a nőnek, hogy barátjával végeztette el a piszkos munkát, és míg Gypsyt a keblére ölelte a kinti világ, addig Godejohn élete végéig a rácsok mögött marad. Az a férfi vallomásából is kiderül, hogy a nő nem kényszerített rá semmit, sőt, a mai napig élete legszebb napjainak nevezte azokat, amiket vele tölthetett. Godejohn megítélése ráadásul nemcsak azért egyértelműen negatív, mert különös kegyetlenséggel ölte meg az egyedülálló anyát, hanem mert Gypsy vallomása szerint a férfi a gyilkosság után megerőszakolta őt. Ezt Godejohn következetesen tagadja, ennek ellenére ez a tény is inkább a sajnálat irányába billenti a mérleget Gypsy esetében.
Godejohn elé tehát egészen biztosan nem gurítanák ki a vörös szőnyeget, ha valaha mégis szabadulhatna, igaz, az ő tetteiben valóban nehéz meglátni bármiféle enyhítő tényezőt. Gypsy esetében azonban sokkal nehezebb a dilemma, hiszen felmerül az önbíráskodás problematikája: bántalmazója életére törhet-e egy abuzált gyerek? És míg e kérdés megválaszolása mindenkinek a saját értékrendjére van bízva, addig érdekes látni a közvélekedésből kivilágló választ: bár ma már nagyon könnyű a közvélemény szemében páriává válni, Gypsy felé mégis empátiával közelítenek. Nem anyagyilkos, hanem egy bántalmazás túlélője, aki ráadásul segíteni akar a sorstársain – olyan üzenet ez, ami egyrészt nemes, másrészt rengeteg kattintást hoz. Ez utóbbi pedig máris felveti egy mélyebb probléma gyökerét: tökéletes áldozatként dédelgetik, miközben ugyanúgy kihasználják őt, mint egykor az anyja.
