Kevés épület kavart annyira nagy hullámokat az elmúlt évek magyarországi építészeti állóvizében, mint a nyolc évvel ezelőtti világkiállításra készült Sámándob (Ertsey Attila és Sárkány Sándor), amit Milánóból kétmilliárd forintért hazautaztatva előbb szakszerűtlenül, az esőtől és hótól való mindenféle védelem nélkül tároltak, majd mikor három évvel ezelőtt a kormány észbe kapott, gyorsan megpróbálták sztyeppemúzeummá és konferenciaközponttá alakítani.
Az elemek felmérése során kiderült, hogy a probléma nagyobb a vártnál, hiszen a teherhordó acélszerkezetet nem csak a rozsda támadta meg, de több elem állapota is annyira rossz volt, hogy újra kellett őket gyártani. Az ekkor még 2,6 milliárdosra becsült projekt egyetlen év alatt egymilliárddal drágult: az állam és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közös projektjeként, 3,758 milliárdos keretből megvalósítani vágyott munkák malmai lassan kezdtek őrölni, a folyamatot pedig nyilvánvalóan a háború is nehezítette.
A milánói pavilon eredeti társtervezője, Sárkány Sándor szerint a jórészt fából készült épület faanyaga még Olaszországban szétrohadt, így a magas költségek egyáltalán nem meglepőek. Az építész a nem megfelelő tárolás miatt korábban hűtlen kezelés és költségvetési család gyanúja miatt is feljelentést tette, ezek az ügyek azonban végül nem tudták megváltoztatni a kijelölt utat.
A munkák jelenlegi állásáról néhány napja a munkával megbízott konzorcium egyik felét adó Zeron Zrt. Facebook-oldala adott hírt – a fotók szerint
a Varga Mihály pénzügyminiszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szülővárosába látogató turistatömegek, illetve konferenciázók előtt,
A vonatkozó közbeszerzés legfrissebb, 2022 novemberi szerződésmódosítása szerint a pavilonhoz pincét és előcsarnokot, állandó kültéri fedetlen színpadot, valamint két akadálymentes felvonót is csatoltak, a közeli és távlati képét azonban nem csak ezekkel, de a burkolatok cseréjével, illetve a színezéssel is gyökeresen átírták,