A magyar hiperinfláció előzménye a második világháború pusztítása volt, mely az 1926-ban forgalomba helyezett új fizetőeszközt, a Horthy-rendszer stabil pengőjét már 1944 végén elindította a lejtőn – ekkor a magyar valuta az 1938-as érték huszonhatod részére csökkent. De még ezt is messze túlszárnyalta az 1945-ös esztendő, mely az előző évihez képest hatvanketted részre értékelte le a pengőt. Az áruhiány mellett Magyarországot pénzhiány is jellemezte, ami az Ideiglenes Kormányt a bankóprés beindítására ösztönözte, és ez nem maradt következmény nélkül – írja a Rubicon.hu.
A helyzetet súlyosbította, hogy míg a Dálnoki Miklós Béla, Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc vezette kormányok próbáltak körültekintően egyensúlyozni a pénztelenség és a gazdasági összeomlás között, addig a bankóprés használatára jogot szerző Vörös Hadsereg ellenőrizetlenül szórta ki az elértéktelenedő bankókat. A hiperinflációt előidéző jelenségek az 1946-os év nyarán tetőztek, amikor a pénzromlás mértéke is ijesztően megugrott. Ezt a korabeli árak is megmutatták: egy kiló kenyér például 1945 augusztusában 6 pengőbe került, ezzel szemben a következő év május elején már 8 millió, míg június végén már 5,85 milliárd) pengőt kellett érte kifizetni. Az infláció tetőpontja aztán az 1946-os év július hónapja lett, amikor egy hónap alatt 41 900 billiót romlott a pengő értéke,
A kormány végül – a Bethlen-féle konszolidációhoz hasonlóan – egy új valuta bevezetésével, és a költségvetés szigorú felügyeletével tudott úrrá lenni a hiperinfláción, amiben segítségére volt az újjáéledő magyar ipar termelésének növekedése is. 1946. augusztus 1-jén jelent meg a pénzpiacokon az új valuta, melynek átváltása során 400 000 kvadrillió – tíz a huszonkilencediken – pengőért adtak egyetlen 1 forintos pénzérmét. A Nagy-kormány pénzügyi reformja legyőzte a történelem addigi legnagyobb inflációját, melyet azóta csak a Robert Mugabe uralma alatt álló Zimbabwe dollárjának 2008-as mélyrepülése tudott csak felülmúlni.
