Horthy megítélése Magyarországon ma éppoly vegyes,mint az egész XX. századunk. MIt és miért tett, vagy nem tett, hogyan gondolkodott egyes eseményekről, miről tudott és miről nem, elég nehéz megállapítani. Igaz ez a zsidósághoz való viszonyulására is.
A Múlt-kor.hu a sikertelen kiugrási kísérlet és Horthy lemondatása alkalmából hosszabb interjút közölt Turbucz Dávid történésszel, Horthy-kutatóval, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutatójával. A Horthy antiszemitizmusáról szóló rész olyan kerek egységet alkot, hogy csak minimálisan szerkesztettük át.
Jó zsidó és rossz zsidó
Horthy Miklós kormányzót az úgynevezett szelektív antiszemitizmus volt jellemző, nem lehet megmondani, személy szerint meddig ment volna el a zsidók jogainak korlátozásában. Az viszont tény, hogy a parlament által elfogadott zsidótörvényeket aláírta. Abszolút vétójoga ugyan nem volt, de kétszer 6 hónapig mérlegelhette, hogy aláír-e egy törvényt. Eközben tarthatott volna egy nyilvános beszédet, interjút adhatott volna, amelyben kifejezi egyet nem értését a zsidóság jogainak korlátozásával, sőt a képviselőház feloszlatásának jogával is rendelkezett.
Egyik eszközhöz sem nyúlt, sőt nyilvánosan a zsidókérdésről nem beszélt. A második zsidótörvénynél voltak problémái a törvény tartalmával, mert az érintette a “jó” zsidókat. A “jó zsidó-rossz zsidó” közötti megkülönböztetés volt a szelektív antiszemitizmus lényege: a “jó” szerinte hozzájárul az ország felemelkedéséhez, a “rossz” pedig nem. Hitlernek 1943. április 16-án pedig azt mondta: ne oktassa ki őt, mert a numerus clausus miatt Magyarország “az első volt a világon, amely fennhangon hitet tett az antiszemitizmus mellett”.
Nem akarta kiirtani a zsidókat
Emellett azt is elmondta akkor, hogy „mindent megtett, amit a zsidók ellen tisztességes úton-módon tenni lehetett, de meggyilkolni vagy más módon elpusztítani aligha lehet őket”, “mégsem ütheti őket agyon”. Mivel ezzel a náci vezetőkkel tárgyalva semmiféle elismerést nem tudott kiváltani, ezért a történész úgy véli, mindezt csak őszintén mondhatta. E beszélgetés miatt sem állja meg a helyét az az állítás, hogy Horthy nem tudta, milyen sorsot szánnak a nácik a zsidóknak, ugyanis Hitler és Ribbentrop elég nyíltan beszélt erről a kormányzó jelenlétében.
A kiirtásukról Horthy tudott, de a részletekkel minden bizonnyal már nem volt tisztában. Az lehetséges, hogy ezt nem hitte el vagy nem vette komolyan, de a megszállás után csak a zsidóságot érintő döntések esetében volt passzív, ami azt támasztja alá, hogy komolyan vette a náci vezetők szavait. Sztójay Döme miniszterelnöknek írt leiratában 1944. június elején kijelentette: nem tud felelősséget vállalni a történtekért. Ez a távol maradás azonban csak akkor működött volna, ha lemond, mert akárhogy próbálta magyarázni magának, a neve joggal köthető mindahhoz, ami 1944-ben történt. Nem akarta kiirtani a zsidókat, erről Hitler előtt is beszélt, számára a jogkorlátozás volt elfogadható, ezt a Teleki Pálnak írt 1940. októberi leveléből is tudjuk – hangsúlyozta a lapnak Turbucz Dávid.
Ha nincs megszállás, nincs deportálás
Horthy 1944. július 6-án tiltotta meg a budapesti zsidóság deportálását, de mindenképpen megpróbálhatta volna korábban is leállítani a transzportokat. Végül azért döntött így, mert a keleti front eseményei miatt megnövekedett a mozgástere, és komoly hatással volt rá a deportálások elleni nemzetközi tiltakozás is. Nem tudjuk, hogy mekkora volt Horthy felelőssége az 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárláshoz vezető folyamatban. Utólag tudomást szerzett az ott történtekről, és a történész feltételezése szerint ezután azért nem egyezett bele a deportálásokba az 1944-es megszállásig, mert ami 1941 nyarán történt, az számára morális határt jelentett.
Már 1942 nyarán-őszén követelték a németek Budapesttől a deportálások megindítását, de a kormányzó és a miniszterelnök sem állt kötélnek. Ezen a megszállás változtatott, mert Horthy akkor úgy gondolta, hogy az adott helyzetben a deportálás elkerülhetetlen, a kisebbik rossz, az ország szuverenitásának visszaszerzése pedig fontosabb. Ez azt is jelenti, hogyha nem került volna sor az ország megszállására, a kormányzó nem járult volna hozzá a magyar zsidóság deportálásához.
A Turbucz Dáviddal készült interjút Horthy Miklósról itt olvashatja teljes terjedelmében a Múlt-kor.hu-n.
