Ziccer

A magyar futballban mindig azt nézik, ki mondja, nem pedig azt, mit mond

Szalai László utánpótlásedzőként kezdte karrierjét, de volt Lothar Matthäus idején a magyar labdarúgó-válogatott másodedzője is. Részt vállalt az MTK, a Honvéd és a felcsúti futballakadémia kialakításában, vezetésében, sőt az MLSZ edzőképzését is vezette. Az ember azt gondolná, ilyen emberre lenne szüksége a magyar futballnak, ám négy éve mégsem a honi futball fejlesztéséért dolgozik, inkább máshol értékesíti tudását, 2018 óta az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) alkalmazottja.

E rövid bevezetőből kiderült, hogy a legfrissebb Ziccerben folytatjuk azt a sorozatunkat, amelyben külföldön munkát vállaló magyar futballszakembereket mutatunk be. Az AFC technikai igazgató-helyettese és játékosfejlesztési vezetője személyes tapasztalata alapján arról mesél, miért érzi azt, hogy

  • miközben szíve szerint a magyar futballért dolgozna legszívesebben, külföldön jobban odafigyelnek rá, nyitott füleket és szíveket talál, jobban megbecsülik a tudását, mint itthon.
  • Miért szúrta a szemét Bernd Storcknak, és miért töltötte élete legrövidebb munkáját Felcsúton?
  • Miért nem működött a kémia a Puskás Akadémia korábbi igazgatójával?
  • De természetesen szót ejtünk arról is, hogy mi a pontos feladatköre az „ázsiai UEFA-nál”,
  • mi kell ahhoz, hogy a tehetséges fiatal labdarúgókat hatékonyan átvezessük a felnőtt futballba,
  • illetve a katari labdarúgó-vb-n látottak alapján hol és főképp milyen lehetőség rejlik a térség futballjában,
  • továbbá hogy mit álmodtak meg 2050-re a japánok.
Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik