Élet-Stílus

Tizennégy halálközeli élmény után lett a kokainfüggő párnagyárosból republikánus ikon

CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Mike Lindell, aki egyszer annyira be volt állva a crack kokaintól, hogy 14 napig nem aludt, mára odáig jutott, hogy akár még elnök is lehet belőle az Egyesült Államokban. A memóriahabos párnákból meggazdagodó vállalkozó nőveréseitől, rágalmazási pereitől, milliós fogyasztóvédelmi bírságaitól hangos a média, miközben ő csak megy előre. Még az FBI-t is beperelte a vélt igazáért.

Állítólag Charlie Chaplin elindult egyszer egy hasonmásversenyen, és csak a hetedik helyet tudta megszerezni, más források szerint a huszadik lett egy ilyen megmérettetésen. A történetet eddig nem tudták sem teljesen megcáfolni, sem megerősíteni. Van viszont valaki, akinek még ezt is sikerült felülmúlnia. Ő Mike Lindell, Donald Trump egykori tanácsadója, aki saját magát játszotta el egy maga által készített filmben, és ezzel kiérdemelte a legrosszabb színésznek járó – anti Oscar-díjnak számító – Arany Málnát. Ezzel már túlszárnyalta az exelnököt, akit még csak nem is jelöltek a Reszkessetek betörők 2-ben nyújtott alakításáért. Azonban, ha a botrányokat nézzük, Trump labdába sem rúghat Lindell mellett.

Trump veresége – Lindell esélye

Az Abszolút bizonyíték című (ál)dokumentumfilm azt sugallja, hogy Joe Biden azért nyerhette meg a 2020-as elnökválasztást, mert Kína kibertámadást hajtott végre az USA ellen. Ez persze csak fikció, nemhogy a kínai támadás, de a választások elcsalása sem bizonyított, arra viszont tökéletesen alkalmas, hogy tovább növelje Lindell népszerűségét. A minnesotai politikus felismerte, hogy a 2020-as, állítólagos választási csalás olyan mélyen be van ágyazódva a republikánus szavazók egy bizonyos részénél, hogy abból komoly politikai tőkét kovácsolhat.

Ma ott tartunk, hogy a 2024-es választásokon esélyes republikánus jelöltek között Ron DeSantis mellett Mike Lindellt is megemlítik, abban az esetben, ha Donald Trump nem indulna újra. A Politico még a Fox News műsorvezetőjét, Tucker Carslont is ide sorolta, ez is jelzi, hogy ma teljesen más a merítési kör, Trump kinyitott egy kaput azt üzenve: szinte bárkiből lehet elnök, még akár Mike Lindellből is, akinek annyira kanyargós, meghökkentő és ellentmondásos az életútja, mint senki másnak.

Justin Sullivan / Getty Images Michael Lindell Donald Trump beszédét hallgatva a Scheels Arenában 2018. június 27-én.

Álmok és a folyamatos ébrenlét

Eleve rosszul indultak a dolgok: nem fejezte be az iskolát, inkább elment dolgozni egy élelmiszerboltba, ahonnan viszont hamar kirúgták. Később szőnyegtisztító vállalkozásba kezdett, de annyira nem érdekelte, hogy csődbe is ment a vállalkozása; aztán sertésnevelésbe fogott, de mivel egy lakónegyed közepén indította be az üzletet, a disznók kitörtek és az utcára vonultak, az üzlete természetesen becsődölt.

Lindell kóválygásához nagyban hozzájárult, hogy számtalan függőséggel küzdött, már középiskolában rákattant a szerencsejátékra, később pedig a kokain rabjává vált. Volt olyan időszak, amikor egy furgonban élt, folyamatosan próbált talpra állni, de soha nem sikerült igazán. Dolgozott csaposként és kaszinóban, de mindenhonnan kirúgták – vagy azért, mert állandóan be volt állva, vagy azért, mert nem tudott elszámolni a pénzekkel. Lindell egyszer betört egy benzinkútra is, hogy pénzt szerezzen, többször le is tartóztatták. Ebből az ördögi körből nem látszott kiút, ám végül mégis megtalálta. A párnákról van szó.

Állítása szerint 2004-ben egyszer álmában született meg az ötlet, hogy olyan párnát kellene létrehozni, ami mindig alkalmazkodik a használója fejformájához. Az álom vagy az isteni sugallat később is többször előjött Lindellnél, mint a tetteinek előhírnöke.

 Az éjszaka közepén felkeltem, és a konyhában és a házban mindenhol a „My Pillow” felirat volt írva

– mondta, így utalva a cége későbbi nevére.

Talán elsőre őrült ötletnek tűnt, de a párnaüzlet beindult, közben valamelyest csökkent Lindell kokainfüggősége is – igaz, a crackfüggősége (a crack a kokain kristályos formája) kárára. Miközben a „munkában” az álmokért dolgozott, élte a saját rideg valóságát. Életének keszekuszasága csak fokozódott, miután a kokain és a crack hatására meredekebbnél meredekebb dolgokat művelt, ezek pedig legtöbbször a hozzá közel állókon csapódtak le.

Első felesége 20 évnyi házasság után vált el tőle, ő pedig ezután otthagyta két fiát a családi házban és a crackfüggő barátnőjéhez költözött. Második házassága sem volt sikeres, mindössze két hétig tartott, és itt is, ahogy az elsőben, többször felmerült vele kapcsolatban a házasságon belüli erőszak vádja. Második felesége azzal is megvádolta, hogy megpróbálta elgázolni az autójával, cukorbeteg exfeleségét nem engedte be a házukba inzulinért. A köztes időszakokban sem tétlenkedett, az egyik barátnőjét állítólag egyszer úgy hátba rúgta, hogy eltört az egyik bordája. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Lindell ellen ezekben az ügyekben soha nem indítottak eljárást, és nem ítélték el házastársi bántalmazás miatt.

A dílere megtagadta tőle a cuccot

Lindell egyre lejjebb csúszott, 2008-ban például volt egy olyan időszaka, amikor 14 napig ébren volt a szerek miatt, ami után a dílere figyelmeztette a többi elosztót, hogy nem adhatnak el cuccot Lindellnek, amíg nem alszik egyet.

Jimmy Kimmelnek tavaly elmondta, hogy gyakran paranoiás volt a drogfüggősége alatt, sokszor képzelte azt, hogy meg akarják ölni, ami miatt hónapokig ki sem mozdult a lakásából.

Állítása szerint tizennégy halálközeli élményben volt része, ami miatt valósággal legyőzhetetlennek érezte magát – ezt a tudatot erősítette az is, hogy vállalkozásának sikerei miatt igazi párnapápává vált az Egyesült Államokban. Állítása szerint 2009. január 16-án lendült túl a mélyponton, amikor egy pillanat alatt lemondott a kokainról és a crackről. Azt mondta, megérezte, hogy istennek más tervei vannak vele. Ezek után kezdett el Lindell érdeklődni a politika iránt. Szavazni is ettől kezdve járt el.

Amíg le nem álltam, még soha nem voltam szavazni, semmit sem tudtam a politikáról. Nem tudtam, mi a különbség a liberális és a konzervatív között

mondta. Közben a párnákat vitték, mint a cukrot, 2012-ben például 100 millió dollár értékben értékesített a MyPillow, a következő időszakban is évi 280 millió dolláros bevételt könyveltek el. Lindell közben bővítette a portfólióját, ágyakat is gyártott – embereknek és állatoknak is. Míg 2012-ben mindössze 300-an dolgoztak a MyPillow-ban, addigra 2018-ban már több mint 1500-an.

És akkor Lindell belezúgott Trumpba

Lindell sikeres volt, de nem volt megkerülhetetlen, nyomot akart hagyni, mint a párnáiba besüppedő arcok. 2016-ban, Donald Trump elnökké választása után kezdett el érdeklődni a politika iránt. A megvilágosodást ezúttal is egy álomnak köszönhette közvetlen azok után, hogy Trump bejelentette indulását a 2020-as elnökválasztáson. Lindell számára is ekkor vált világossá, hogy akár celebként, mindenféle politikai tapasztalat nélkül is el lehet indulni a csúcs felé, így nemcsak éjjel, de akár nappal is hatással lehet az emberek életére.

A párnakirály ekkor már rendszeresen hangot adott a nézeteinek, amelyek összességében a trumpista narratívát harsogták. A My Pillow atyjaként megkerülhetetlen szereplővé vált, még a Fehér Házba is meghívást kapott; a „Made in America” rendezvényen ráadásul példaképe, Trump mellé is ülhetett.

Ez a fickó lesz a történelem legcsodálatosabb elnöke

– mondta a találkozás után, amely egyben a Trumppal való barátságának kezdete is volt. Rajongása egy 2018-as vezércikkben csúcsosodott ki.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Mike Lindell (@michaeljlindell) által megosztott bejegyzés


Meghívást kapott a republikánusok nemzeti kongresszusára, később pedig azon kapta magát, hogy valóban Trumppal pózol abban az irodában. A politika is próbálta egyre jobban behúzni, felkérték, hogy induljon a minnesotai kormányzói posztért.

Lindell magasabb sebességre kapcsolt, rendszeresen felszólalt a Women for America First „March for Trump” rendezvényein, a közösségi médiában is egyre láthatóbb volt, és sorra szerezte a támogatóit a QAnon-hívők közül. Szinte minden erejét és pénzét abba ölte, hogy bebizonyítsa az elnökválasztási csalást. Ez lett az új függősége, ami ugyanúgy felemészti a pénzét, mint a kokain, viszont sokkal sikeresebb tud lenni általa. Például 50 ezer dollárt adományozott a The Fight Back Foundation Inc.-nek, hogy segítsen finanszírozni a választási csalással kapcsolatos peres eljárásokat.

Tisztességtelen politika, tisztességtelen kereskedelem

Ezzel párhuzamosan a másik álma halványulni látszott: a MyPillow forgalma is megérezte, hogy Lindell továbbra is a maga módján próbált üzletelni. Például úgy, hogy nem vacakolt, nem időszakosan, hanem állandó jelleggel hirdetett kettő az egyben akciót, ami ugye így már nem is volt akció, emiatt a fogyasztóvédelemmel is meggyűlt a baja. Emellett több panasz is érkezett Lindellre, mert olyan előnyöket tulajdonított a párnáknak, hogy gyógyítják az alvási apnoét, az inszomniát vagy a nyugtalan láb szindrómát. A hamis állítások miatt 2016-ban egymillió dolláros büntetést is kellett fizetnie.

Lindell próbálta összekötni a hasznosat a hasznossal, a MyPillow egy időre kedvezményeket kínált azoknak az ügyfeleknek, akik beírták a „QAnon” kódot a honlapon; emiatt azonban több kereskedő is kivette a kínálatából a My Pillow termékeit, ezzel nagyjából a felére csökkent a párnák értékesítési területe.

Lindell nem csak így vesztett pénzt, 2021 végén azt mondta, eddig 25 millió dollárt költött a 2020-as elnökválasztással kapcsolatos, választási csalást kiáltó elméletek bebizonyítására – máig 40 millió dollárt áldozott igazának hirdetésére. Volt olyan időszak, amikor Mike Lindell költötte a legtöbbet hirdetésre a Fox Newson, hogy hirdessen egy be nem bizonyított esetet.

Ezek alapján nehéz megmondani, vajon kigyógyult-e a szerencsejáték-függőségéből.

Lindell ráállt a podcast-hirdetésekre, ráadásul jön egy új filmje is, amely szintén azt bizonygatja, hogy valójában Trump nyerte meg a 2020-as választásokat. Ebben Lindell arra is választ próbál adni, miért nem tekinthető történelemhamisításnak a politikája, így a következő filmje is.

 A Selection Code politikai thriller olyan titkot tár fel, amely kritikus Amerika életében, túlmutat a politikai pártokon. Nem a múlt, hanem a jövő korrigálásáról szól

mondta Lindell a saját Elk∗rtukjáról.

A kitartó munka eredményeként 2021-ben már valóban látható lett Lindell szinte az összes republikánus szavazó számára, talán még túlságosan is. Amikor 2021 januárjában Trumpnak távoznia kellett volna a Fehér Házból, a párnakirály kijelentette: szükségesnek látja a hadiállapot bevezetését. Erről ráadásul felvétel is van. Később „kiberszimpóziumot” szervezett Dél-Dakotában, ahol megígérte, hogy végre nyilvánosságra hozza azokat a számítógépes adatokat, amelyek bizonyítják, hogy kínai ügynökök feltörték az állami választási rendszereket. Nem hozta, ahogy később sem, amikor idén belengette: bizonyítékokkal szolgál arról, hogy Biden elcsalta a 2020-as választásokat.

JEFF KOWALSKY / AFP Mike Lindell  a Save America elnevezésű rendezvényen Warren városában, Michiganben 2022. október 1-jén.

Szélsőséges nézetei miatt maga is bejárta a trumpi utat: álhírekkel operáló posztjai miatt a Twitter az ő fiókját is törölte, ahogy később a helyette létrehozott újat is.

Beperelte az FBI-t

Annyira aktívan öntötte elméleteit például a szavazógépek manipulálásáról, hogy az FBI figyelmét is felkeltette, el is vették a mobiltelefonját, amikor szeptemberben visszatért egy kacsavadászatról. Később sem finomkodott, a „vegzálás” miatt egész egyszerűen beperelte az FBI-t. A nyomozó iroda és Trump rajongói körének kapcsolata amúgy sem felhőtlen, miután a volt amerikai elnök nem volt hajlandó átadni az iratokat, amiket elvitt a Fehér Házból.

Lindell uralni szeretné a médiát is, de nem tud mindenhova bejutni. Nagyon szeretett volna részt venni az HBO-n futó Real Time with Bill Maherben, de a műsorvezető ezt megtagadta. Maher Jimmy Kimmelnek mondta el, nem egyezett bele, hogy Lindellt meghívják a műsorba, mert szerinte „bolond”. A műsorvezető egyébként meghúzta a vonalat, azaz beárazta Lindellt, míg a köztudottan Trump-rajongó Kid Rockot behívta a műsorába, merthogy szerinte

a republikánus exelnökért különösen rajongó sztároknak is szót kell adni a tévében, az álhírekből és összeesküvés-elméletekből felépített politikának azonban nem.

Ami Kimmelnél nem fér bele, az egyre több amerikainál igen. Lindell nem erőszakolta ki az érdeklődést fő témája iránt, a Monmouth Egyetem idén szeptemberben végzett közvélemény-kutatása szerint a republikánusok 61 százaléka – és az amerikaiak 29 százaléka – úgy gondolja, hogy Biden csak választási csalással nyerte meg a voksolást. Bőven van tehát még tartalék.

Lindell egyébként azzal is nagy tömegeket szólít meg, hogy oltásellenes. Sikerült a józan ésszel és a hatóságokkal szembemennie, és az olendrin nevű gyógyszert ajánlotta a koronavírus ellen, amiről soha nem bizonyították be, hogy hatásos lenne, ellenben azt igen, hogy akár halálos is lehet, ha valaki beviszi a szervezetébe.

Lindell azonban egyelőre menetel, és szépen lassan tényezővé válik, olyannyira, hogy Youngstownban például el is lopta a showt Trump elől, nagyjából akkora vagy még nagyobb rajongás övezte a megjelenését, mint a volt elnöknek. Ehhez hozzájárult, hogy a gyűlést közvetlenül az FBI-os affér után tartották.


Youngstownban az emberek sorban álltak egy folyosón, hogy fotókat készítsenek Lindell-lel, és aláírassák vele a „Make America Great Again” sapkájukat. Természetesen a saját platformjain is tovább építette magát, a MyPillow kínálatába idővel bekerültek a bárhol felállítható, életnagyságú Lindell-kartonbabák vagy az alapító önéletrajzi könyve, a What are the Odds? From Crack Addict to CEO”.

Dollármilliók pereskedésre

Közben a szavazógépek két nagy fejlesztője, a Dominion Voting Systems és a Smartmatic is pert indított ellene rágalmazás miatt, és Lindellnek nem sok bizonyíték van a kezében. Ráadásul a félidei választások során is próbálkozott, de elbukott.

Lindellnek ráment a gatyája, hogy bebizonyítsa a választási csalást, de minél több pénzt költ, annál hitelessebbé válik a követői szemében – minden egyes dollárral előrébb jut.

Lindell látszólag értelmetlenül bocsátkozik perekbe és veszít dollártízmilliókat, de a kitartásának köszönhetően már ő lehetett az egyik sztárfellépő a CPAC konzervatív konferenciasorozat dallasi állomásán, ahol Donald Trump és Orbán Viktor is beszédet mondott.

Trump példája és a jelenlegi állapotok is azt mutatják: már nem vicckategóriába tartozik, hogy az országot nyakába vevő Lindell vagy az Egyesült Államok legnézettebb tévéjében minden este milliók előtt szereplő Carlson is esélyes republikánus kihívó lehet 2024-ben. Kérdés, hogy Lindell túltolt trumpizmusa mennyiben számít majd, hisz két olyan jelölt, Ron DeSantis és Marco Rubio is nagyot nyert a félidei választásokon, akik inkább távolabb állnak az exelnöktől, és nem mellesleg nincs nagyobb botrányuk.

Lindellnek viszont épp az lehet az egyik előnye, hogy a több tízmillió crackhasználó országban a függőségtől egészen a potenciális elnökjelölti státuszig jutott egy olyan témával, amit a legutóbbi voksolás óta melegen tartottak. Így aztán az az ellentmondásos helyzet alakult ki, hogy Lindell azzal válhat esélyessé a választásokon, hogy erőteljesen tagadta/tagadja annak tisztaságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik