Kultúra

Nincs baj, drágám – régen hazudott ekkorát egy film címe

InterCom
InterCom
A Nincs baj, drágám apropóján jóval többet hallani a sztárok és a rendező összeveszéséről meg Harry Styles állítólagos köpéséről, mint arról, miről szól a film. Egy ötvenes évekbeli, kertvárosi utópiáról, amelyben működnek a hagyományos nemi szerepek, amíg ki nem derül, hogy ez inkább börtön. Olivia Wilde filmje akkor a legjobb, amikor tisztán képi és zenei eszközökkel teremti meg a hősnő tudatába beszüremkedő víziók és a kertváros nyugalmát feldúló, bizarr események kavargását. Kritika.

Régen hazudott akkorát egy film címe, mint a Nincs baj, drágámé. A Nincs baj, drágám körül ugyanis csőstül jön a baj, és nem csak a történet szerint. Hírhedten balsorsú filmről van szó ugyanis: ha össze kellene foglalnunk, milyen

  • félreértések,
  • zűrzavarok,
  • magánéleti konfliktusok
  • és műbalhék

szegélyezték Olivia Wilde rendezésének mozik felé vezető útját, nem maradna helyünk a filmkritikának. A premier környékén úgy látszik, a film saját hírverésének áldozata lett. Nem ezt érdemelte.

Olivia Wilde-ot a legtöbb magyar néző elsősorban még mindig színésznőként, méghozzá a Dr. House Tizenhármasnak becézett orvosaként ismerheti, aki maga is súlyos betegséggel küzdött (Wilde egy országnak tanította meg a Huntington-kór nevét és tüneteit). Ám ambíciója jóval messzebbre repítette őt a tévésorozat-szerepeknél, sőt a színészi karriernél is. 2019-ben mutatták be első rendezését, az iskolai tinifilm műfajához frissen és bátran közelítő Éretlenségit. Második filmjét már a nagy presztízsű hollywoodi produkcióknak kijáró várakozás övezte.

Ezért is olyan fájdalmas, hogy kevesebbet hallhattunk a Nincs baj, drágám értékeiről vagy éppen hibáiról, mint Wilde és a főszereplő, Florence Pugh személyes konfliktusáról, a férfi főszerepre eredetileg kiszemelt Shia LaBeouf SMS-eiről meg arról az internetezők millióit lázban tartó kérdésről, vajon beleköpött-e a LaBeouföt váltó Harry Styles szereplőtársa, Chris Pine ölébe a velencei gálavetítésen.

Mivel a filmjét képviselő Wilde jelenleg a pofozózsák szerepét kénytelen betölteni az internetes nyilvánosságban, ironikusnak tűnik, hogy a Nincs baj, drágám egy olyan világban játszódik, amelyben ilyen heves vitáknak biztosan nem lenne helye. „Ami itt elhangzik, az maradjon is itt!” – olvasható a figyelmeztetés Victory kisvárosának egyetlen buszjáratán. A busz körbe-körbe viszi utasait a sivatag közepére épített kertvárosban. Valamikor az ötvenes években járunk, és annak ellenére a körkörösség meg a mozdulatlanság határozza meg Victoryt, hogy a környéken elvileg minden a haladásról, a progresszióról szól.

InterCom

Ám a haladás mibenlétéről csak a férfiak tudnak, akik nap mint nap kikocsiznak a város szélén emelkedő gyárba, hogy fontos munkájukat elvégezzék. Hogy pontosan min is dolgoznak, azt nem árulják el a feleségeiknek, akik egytől egyig csinosan és készségesen várják őket haza minden este. „Progresszív anyagokat fejlesztenek”, ködösít Jack, a vállalat nagy reménysége, amikor a felesége arról kérdezi, mivel telt a napja. Nem veszi észre, hogy feleségét egyre kevésbé elégíti ki a házitündér-szerep, a tökéletes rostélyos receptje meg a balettórák a többi unatkozó feleséggel. Amikor egy ismerős háziasszony az idegösszeomlás jeleit mutatja, Alice is egyre kíváncsibb lesz, mi rejlik a Victory vállalat biztosította kispolgári boldogság színfalai mögött.

Ennél többet vétek lenne elárulni a történet fordulatairól, mert a Nincs baj, drágám olyan film, amelynek titkaiból túl sokat elárul, ha hasonló világépítéssel vagy alaphelyzettel dolgozó, más filmekhez mérjük. Annyival persze nem okozunk meglepetést, hogy az anyagi gyarapodás és a családi boldogság lehetőségét hirdető, utópikus Victory egyre inkább börtönnek tűnik Alice számára, és a kertvárosi szerelmi történetnek, esetleg szatírának induló filmet Wilde egyre határozottabban kormányozza a paranoiathriller irányába.

InterCom

Ahogy e műfaj fontos korai darabjában, a John Frankenheimer rendezte Másolatokban, a napfényes kaliforniai idill a Nincs baj, drágámban is lidérces rémálomként lepleződik le. Ám nemcsak a történet helyszíne, az ideje is szimbolikus, elvégre az ötvenes években gombamód szaporodó kertvárosok konzerválni igyekeztek a hagyományos családmodellt, amelyben a férfi pénzt keres, a nő pedig otthon vezeti a háztartást. Mintha csak a férfiak irányította amerikai társadalom helyre akarta volna állítani a „világ rendjét” azután, hogy a második világháborúban a hátországban maradó nőkről kiderült, sokkal többre is képesek a reggeli kávé lefőzésénél.

Victory városában mindenki élvezettel alakítja a konzervatív nemi szerepeket, de hogy erre az ódivatú családmodellt színre vivő skanzenre kinek van igazán szüksége – kié az a győzelem, amit a városka és a cég neve ígér –, afelől Wilde filmje valójában nem fogalmaz egyértelműen.

Vagyis keveset állítunk akkor, ha azt mondjuk, a Nincs baj, drágám a mérgező férfiasságról szőtt allegória, mint napjaink Hollywoodjának megannyi filmje az Ígéretes fiatal nőtől A zöld lovagon át egészen a Nincs idő meghalni James Bond-hattyúdaláig. Ebből a sorból Wilde munkája leginkább A zöld lovagra, David Lowery fantasyjére hasonlít abból a szempontból, hogy a történet modellszerű közösségét nem egy-egy férfi vágyfantáziájaként, hanem férfiak és nők közösen kifundált hazugságaként mutatja be, amelynek működtetésében az elhallgatásoknak és önbecsapásoknak legalább olyan fontos szerepe van, mint a tudatos tervezésnek. A Nincs baj, drágám legnagyobb hiányossága, hogy éppen csak utal e bonyolult rendszer pszichológiájára, de nem gondolja át és mutatja be alaposabban.

InterCom

Sokkal nagyobb teret szán Alice szorongásainak és látomásainak, ami nem is ér váratlanul az Éretlenségi rendezőjétől. Abból a filmből a két diák hősnő kábítószeres kalandjának egyszerre nyugtalanító és nagyon vicces képsoraira emlékszünk a legélénkebben, és a Nincs baj, drágám legerősebb jelenetei is azok, amelyekben Wilde és operatőre, Matthew Libatique tisztán képi és zenei eszközökkel teremtik meg az Alice tudatába beszüremkedő víziók és a kertváros nyugalmát feldúló, bizarr események kavargását.

Így válnak a tökéletesen kontrollált mozgás és az irányított tekintet hidegrázós jelképévé a harmincas évekbeli, virtuóz musicalkoreográfiák; és így lényegül át a frissen előléptetett Jack győzelmi tánca a démoni megszállottság jelenetévé – mellesleg arról is meggyőzve bennünket, hogy Wilde jól döntött, amikor a popsztár Harry Stylest szerződtette Shia LaBeouf helyére.

Amint a hősök nemcsak megélik, hanem meg is beszélik felkavaró tapasztalataikat, a film fantáziátlanabbá és unalmasabbá válik. Wilde rendezése megemeli ugyan Katie Silberman körülményeskedő forgatókönyvét, de nem ellensúlyozza annak didaktikusabb részleteit és elvétett arányait. Az Alice gyanakvását megalapozó jelenetek olyan epizódokat, helyzeteket is felvillantanak, amelyeket a film utóbb bosszantóan kifejtetlenül hagy, mint ahogy az egyébiránt feszült és nyomasztó befejezés is elkapkodottnak tűnik. A Nincs baj, drágám ugyanakkor hibáival együtt is olyan önálló értelmezését adja napjaink változó férfi-női viszonyainak, amit illene komolyan venni – nem pedig arról vitatkozni, ki veszett össze kivel a forgatáson.

Nincs baj, drágám (Don’t Worry Darling), 2022, 123 perc. 24.hu értékelés: 7/10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik